Magyarország az unió tagja marad, ameddig az össze nem omlik – mondta a Mandiner hetilapnak adott interjújában Kövér László. A házelnök majdnem biztosnak tartja, hogy ezt megéli, mert szerinte a közösség fenntarthatatlan pályán mozog gazdasági, társadalmi, szellemi és erkölcsi értelemben egyaránt.
Kövér László az elmúlt tizenkét év egyik legfontosabb törvényének tartja a pedofilellenes törvényt. A házelnök a Mandinernek adott, csütörtökön megjelent interjújában kijelentette, hogy irracionálisnak tartja azt a dühöt, amit a nyugat-európai politikusok jelentős köréből kiváltott a magyar pedofilellenes jogszabály. Szerinte saját frusztrációikat vetítik ki ezzel. Emlékeztetett: Németországban a homoszexuálisok jogi diszkriminációjának felszámolása nem régi történet, ezért nincs alapjuk arra, hogy szemrehányást tegyenek, mintha mindig is azonos értékűnek tekintették volna a természetes és az attól eltérő nemi kapcsolatokat.
Atlanti birodalommá alakítanák az uniót
Az Országgyűlés elnöke úgy vélekedett: az Európai Unió a magyar nemzeti érdekek képviseletére évszázadok óta a legelőnyösebb feltételeket, legnagyobb mozgásteret kínáló konstrukció.
De már egyre kevésbé, mivel egyre erőszakosabban, gyorsuló ütemben próbálják egyfajta atlanti birodalommá alakítani
– tette hozzá.
Jobboldali reneszánsz
Az európai jobboldali reneszánsz esélyeiről azt mondta: európai szinten meg fognak változni az erőviszonyok az olaszországi jobboldal győzelmével, de szerinte Franciaországban is a jobboldal nyeri a következő választásokat. Mindez szerinte nemcsak az európai intézményeket, hanem az egész politikai klímát befolyásolja majd. A Fidesz távozásáról az Európai Néppártból kijelentette: nem örült annak, de a helyzet tarthatatlan volt, mert folyamatosan provokáltak, megpróbáltak megalázni bennünket szabad szemmel láthatatlan támogatottsággal bíró pártocskák. Ezt szerinte német támogatás nélkül nem merték volna megtenni, akik ezt azért nem vállalták fel nyíltan, mert nem érdekük a rossz viszony egy olyan V4-es tagállammal, amellyel gazdasági kapcsolataik is gyümölcsözők.
Számos ország felsőoktatása áll kapcsolatban kínai partnerintézményekkel
A Fudan Egyetem magyarországi kampuszának szükségességét firtató kérdésre azt felelte: most, hogy látja az a körül kialakult cirkuszt, meggyőződött arról, hogy jó döntés született. Azon országok, amelyek Kínától féltik Európa biztonságát, dinamikusan növelik a Kínával folytatott gazdasági kapcsolataik volumenét. Számos ország felsőoktatása áll kapcsolatban kínai partnerintézményekkel, ezért Kövér László szerint csak azért teszik szóvá a magyarországi kampuszt, mert
amit nekik szabad, azt nem szeretnék, ha az ő engedélyük nélkül mi is megtennénk.
Szerinte a történelem során az említett nyugat-európai országok vezető rétege a kelet-európai népeket soha nem vette emberszámba, és
valahányszor nem maradunk csendben, és szabad, független néphez illő módon lépünk fel, megsértjük azt a hallgatólagos világrendet, amiben nekik primátusuk van.
A Fideszben még vannak erkölcsi normák
A Borkai- és a Szájer-ügyről szólva azt mondta: azok erkölcsileg elfogadhatatlanok, ugyanakkor Szájer Józsefet tiszteli azért, amit a többi között EP-képviselőként vagy jogtudósként tett. Kijelentette ugyanakkor: a pofonok és azok kezelése megmutatta, hogy a Fideszben még vannak erkölcsi normák. Az ellenzéki összefogást úgy értékelte: semmilyen elképzelésük sincs a kormányzásról, csak jópofának gondolt bemondásokkal próbálják traktálni a nagyérdeműt, amik ráadásul egymással is szöges ellentétben állnak. Arra a kérdésre, munkáját folytatná-e államfőként, azt felelte: nem látja, hogy ennek most realitása lenne, de ha a megfelelő időben felkérést kapna arra, akkor sem lenne nagyon lelkes, mert, mint mondta,
bennem ilyen típusú ambíció soha nem volt.
Megjegyezte ugyanakkor: Áder János is azért vállalta a feladatot, mert úgy érezte, ez kötelessége, és becsülettel teljesítette is azt.
Ha szembe kell nézni valamivel, nem térünk ki a feladat elől
– fogalmazott.
Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Trumply
2021-07-08 at 13:58
Ne rombolj leopárd!
Leopárd
2021-07-08 at 13:55
Hihetetlenűl okos duma……….oszt akkor majd kimászunk a romjai alól??????????Addig meg elvagyunk, mint egy homokzsák………..ezt szeretem a Fideszben.Ezt a logikus észjárásukat-ami leginkább a filmek finanszírozásában teljesedett ki…szinte csak olyant pénzeltek, ami ultra-libsi volt.Aczél idejében jobb volt konzervatív-jobbos művésznek lenni, mint ezeknél.
Bugris
2021-07-08 at 13:49
HESSLERVEZÉREZREDES! Most látom, hogy előléptetted magad.
Lajos
2021-07-08 at 13:43
Állítólag a Titanicon a zenekar végig a helyén maradt és játszott.
Ennek a Titaniknak az orra már lebukott. A tatja meg ugye emelkedik. És amikor orrára áll, akkor express sebességgel elmerül. Most kellene leugrani a süllyedő Titanicról. Akárhányszór kitartottunk emellett a rohadt európa mellett, mindig belerokkantunk és a mesés európa kifosztott minket. Igazi hullarablók.
Úgy, hogy Laci bácsi! Ugorjunk. Ha maradni akar akkor maradjon. Ki az aki ma magát Atlantistának valja? És miért vajon?
saghy rozalia
2021-07-08 at 13:39
Pilatus, igen, sok szempontot mérlegelni kell. Még ha rosszul esik is.
Egyszerű és magyar
2021-07-08 at 13:22
Csak nehogy addig maradjunk, amíg egy majdan itthon megválasztott baloldali hazaáruló csőcselék át nem adja uniónak azt a jogot, hogy eldönthesse Magyarország kiléphet e vagy maradnia kell !
Akik karácsony alkalmatlan gergelyt megválasztották, azok is már régen hazamentek az országukba, felvették a “soros” jutalékukat, és élvezik a szivárványos életet egy távoli nagyvárosban, ahol nem karigeri a főpolgármester. Majd újra eljönnek 2022-ben, ha a 2/3-os kormány nem tesz végre valamit az ellen, hogy ezt meg akadályozza. Donald Trump az élő példa, hogy utólag már minden csak eső után köpönyeg….ott is meg kellett volna akadályozni a levélszavazatokat, és akkor ma másként neveznének az amerikai elnököt.
Bugris
2021-07-08 at 13:17
HESSLER EZREDES! Teljesen igazad van. Amíg benn vagyunk a júnióban, addig sz?patnak minket a szrfszúak.
Pilatus
2021-07-08 at 13:03
Ha kilépnénk, abból itthon óriási botrány – megkockáztatom: tán polgárháború is lenne – ugyanis rengetegen fájlalnák a szabad utazás, nyugati munkavállalás lehetőségének csorbulását, megszűnését (újbóli vízum). Hozzászoktunk a kényelemhez.
Nahát
2021-07-08 at 12:28
Addig maradunk az EU-ban, amíg az össze nem omlik. – Akkor már nem kell sokáig várnunk. Ami az oroszokkal való kereskedelmet, a gázvezeték-építést és a Fudan egyetemet illeti, igen, Nyugat-Európa úgy gondolja, hogy ami nekik jár, az nekünk tilos. Szép kis partnerség.
Leopárd
2021-07-08 at 12:10
JA-Van rá esély-mivel éveken át tűrte a proli Jakab, az elmebeteg Szabó, és a többi ellenzéki pszichopata parlamenti ámokfutását…ergo-igazi magyar…akit lehet rúgni-nem rúg vissza-szóval Államfő-típus.
TalEle
2021-07-08 at 12:00
Remélem, hogy Ő lesz a következő Köztársasági Elnök!
Leopárd
2021-07-08 at 11:45
A MAGYAR HADSEREG-SOHA NEM LESZ OLYAN ERŐS-HOGY MEG TUDJA VÉDENI AZ ORSZÁGOT-EZEK A NATO MIATT FEGYVERKEZNEK-ÉS NEM IS LOGIKUSAN-MINKET A DIVERZIFIKÁLT GAZDASÁGI KAPCSOLATOK VÉDENÉNEK MEG-NEM A HADSEREG.
Locksmith
2021-07-08 at 11:44
Most kilépni öngyilkosság volna! Mint a keselyűk, úgy rontanának rá hazánkra, betartanának mindenhol, kizárnának mindenből, teljesen elszigetelődnénk! Nem úgy, mint most – csak a ballib fantáziájában – hanem úgy, ahogy mindig is szerették volna az ellenzékünkkel az élen. Sajnos nem vagyunk önellátók, meg a keleti piac számára sem vagyunk egy nagy falat, hogy megérné nekik miattunk összetűzni a nyugattal, így nem is fognának! Tehát nagyon oda kell figyelni, hogy mikor lesz érdemes elhagynunk a süllyedő hajót! Addig viszont MANŐVEREZNI KELL ügyesen. Orbán ezt remekül csinálja! Elmegy a falig, de tovább sosem! Ha a moslék nyer 22-ben, nem lesz manőverezés tovább! Menthetetlenül maga alá fog temetni bennünket az összeomló EU. Karácsonyék épp most rongálják mentőhajóinkat (orosz-és kínai kapcsolatok tönkre tétele), amikkel tudnánk manőverezni, mikor majd süllyedni kezd a nagy EU-s Titanic.
UFF
w
2021-07-08 at 11:38
Nem véletlenül erősítjük a hadsereget, és gyűjtjük az aranytömböket.
Ha kilépünk, meg kell tudni védeni magunkat katonailag és gazdaságilag.
Erős védelmi képesség nélkül és sérülékeny gazdasággal nem szabad kilépni.
Leopárd
2021-07-08 at 11:37
UNIÓ NÉLKÜL.PL. LENNE ERŐS MAGYAR MEZŐGAZDASÁG IS………………..MOST ÁRNYÉKA ANNAK, AMILYEN A KÁDÁR RENDSZERBEN VOLT-AKKOR EXPORTÁLT-NYUGATRA IS.
Leopárd
2021-07-08 at 11:33
MÁR VIETNÁM FEJLETTEBB , MINT MI….KÍNA PEDIG LEVERTE TECHNOLÓGIAI ÚJÍTÁSOK TERÉN A GERMÁNOKAT IS………….DE ÉLETSZÍNVONALBAN IS-ÉS MÉG KAZAHZSZTÁN IS………MESE, HOGY KIMENNE A TŐKE……..MIÉRT MENNE? INKÁBB TÖBB LENNE.
Leopárd
2021-07-08 at 11:30
SEMMILYEN GAZDASÁGI ÖSSZEOMLÁS NEM LENNE HA KILÉPNÉNK-SŐT TÖBB KÜLFÖLDI TŐKE JÖNNE-ÉS NAGYOBB PIACI LEHETŐSÉGEINK LENNÉNEK-AZ UNIÓ NEM PO..HATNA BELE.
Tények
2021-07-08 at 11:29
a V4-ekúnióját kellett volna megteremteni
és nem ebbe az okádék hordába belesétálni
Pálos Özséb
2021-07-08 at 11:29
“Az úton elmondotta Isten Ábrahámnak, hogy Szodoma és Gomorra lakóinak szívében fészket vert a gonoszság, és förtelmes bűneik miatt a két városnak pusztulnia kell.”
Győző
2021-07-08 at 11:28
Pedig a balliberálisok a TASZ- os Schiffert nyomják ezerrel, ő pedig szorgalmasan és sunyin, villásnyelvű retorikával építgetné az “középen álló” imázsát. Holott virtigli szadeszes, magyargyűlölő és kereszténygyűlölő.
A Szabadság téri szobor ellen tüntetőkkel is maximálisan egyetértett. Ott volt a paktumhajón Simicska és Vona társaságában.
Leopárd
2021-07-08 at 11:28
EGYÁLTALÁN NEM MENNE EL A KÜLFÖLDI TŐKE-SEM A GERMÁN AUTÓIPAR-HISZEN EZEK OTT VANNAK-NEM-UNIÓS ORSZÁGOKBAN IS-TOVÁBBÁ KÍNA LEKÖRÖZI ŐKET-ÚJÍTÁSOK TERÉN IS-KÖVÉR PAPA GYÁVA-ENNYI.
Nonvideor
2021-07-08 at 11:18
Minden összeomlást újrafelosztás és nyomor, vér és veríték követ.
Emlékezzünk a balkáni háborúra, az USA simán lebombázta őket.
Nonvideor
2021-07-08 at 11:14
Addig fosztogatják a közép és kelet-európai országokat.
Átverik az EEÁ-kat és az USA gyarmatává teszik.
Ránk engedik a megszálló barbárokat, a vagyonától is megfosztják az állampolgárokat, és beköltöztetik a barbár hordát.
20%-on felüli munkanélküliség. A fiatalok körében %-os.
Mert ha visszaszavazzák a gyűlölet és halál pártjait, ez lesz.
Előbb kell kiugranunk a közép és kelet-európai országokkal együtt, míg nem késő.
Az összeomlás nem úgy zajlana le, mint a SZU összeomlása.
Azonnal megszállná az USA Európát a NATO-val, hiszen ne mismásoljunk, a gyenge országokkal most is ezt teszi.
Meg lehet nézni Görögországot, Ukrajnát, hogy milyen sorsot szánnak nekünk.
Ki kellene végre szállni a baloldal kampányából, és tudatosítani, hogy mindegy, melyik baloldali pártra szavaznak, akik utálják a Rikács Hóhérinát és az idült alkoholista, magát levizelő férjét, s átszavaznak a momentumra, a HARÁCSony nevén gründolt 99%-ra, akár a 2 fazú kaffogó kóbor sakálhiénákra, mind a DK-t erősítik, mind Elena Apró-Dobrevá Gyurcsányescut és Nicolai Fletó Gyurcsányescut szavazzák meg.
És akkor itt pártállásra, világnézetre való tekintet nélkül, megy a levesbe, olyan diktatúra lesz az EU örömére, hogy Észak-Korea lesz a maga a demokrácia és szabadság földje.
benzoli
2021-07-08 at 10:57
Vajon mi maradna a sok kis exkommunista orszagbol az osszeomlas utan ?
aladin
2021-07-08 at 10:48
Ez már nem az unió, hanem a balliberálisok só hivatala.
nemzeti
2021-07-08 at 10:47
Láttam Gyurcsányt részegen.
A beszédjéből semmit nem lehetett érteni,csak azt,hogy a DK
megteszi,megcsinálja,van bátorsága ………
Hesslervezérezredes
2021-07-08 at 10:40
Összefüggés-elméleti oldalról (és nem összeesküvés-elméleti oldalról!!!) teljesen egyértelmű, hogy a nagyon is létező Világ Pénzügyi Háttérhatalom – amely a szabadkőműves-illuminátus eszmerendszerre alapoz – célja az emberiség lélekszámának minden áron – MINDEN ÁRON – való csökkentése.
Ehhez nekik egyik eszköz a legfejlettebb európai népközösségek nemzeti tudatának szétverése azzal, hogy migránsok tömegei özönöljenek be a Coudenhove-Kalergi terv alapján és tegyék az egész kontinenst egy koherens tudat nélküli emberkatyvasszá, amelyet aztán kedvük szerint irányíthatnak és ritkíthatnak meg.
A másik eszközük a homoszexualitás, gendertéboly mindenáron való propagálása, hogy erről az oldalról is gátolják a népszaporulatot.
Ebben most Magyarország meg félig meddig a V4-ek (sajnos a többiek csak félszívvel) akadály.
Ezért támadnak minket.
És ezért téved Kövér.
Ebben a seggszagú, szarosfaszú, tébolyult, aberrált, degenerált és perverz bandában már tegnap sem lett volna szabad benne lennünk.
Girolamo
2021-07-08 at 10:31
Nem egy kilépėshez való képessėgünk,de még egy kilépėst a programjára tűző politikai pártunk sincs.
Szerbia is az EU-ba tart.Ha lenne egy világhatalom/Oroszország/,mely támogatná a kilépési szándékunkat,akkor elindulhatna egyáltalán,egy társadalmi vita.
Ettől mėg Európa kellős közepėn vagyunk.
Azért lėptünk be,minden valódi társadalmi vita nėlkül,mert úgy gondoltuk,megéri gyorsan csatlakozni,több lesz a pėnzünk.
Betámolyogni be lehetett.Kitámolyogni, nem lehet.
Ha ki akarnánk lépni,erősebb valôságot kellene felmutatnunk.
A többség,a nagyobb pėnzért inkább szolgálna.
Tehát a kilėpni szándékozôknak,egy nagyobb haszonnal kecsegtető urat kellene találni,hogy a sok “szabad magyar”újra remėnykedhessen,egy nagyobb koncban.
Lejjebb voltunk,mint beismernénk,és kėpessé kellene válnunk nagyszerű dolgokra.
De amíg fėltucat libsi kurva ronggyá szivathat, alázhat,addíg gumicsont minden.
A Dobrev Klára mindennapi hazaárulását,törvények feletti jogát ki biztosītja?
Bende
2021-07-08 at 10:14
Sejthető hogy ha ilyet mond, akkor nem sokáig leszünk már tagok. Majd a v4-el létrehozunk egy buzi mentes, és romhalmaz mentes övezetet. Külön kapukkal zónával mindennel.
Kevin
2021-07-08 at 10:13
Még a várható összeomlás előtt kell kilépnünk. Nem amikor már dől a vár.
Az összeomláskor valószínűleg már késő lesz kilépnünk…talán nem is engednék….
kgl33
2021-07-08 at 10:10
A tudatlanok piszok gyorsan és egyértelműen tudnak dönteni – nem terhelik őket ismeretek, ami a(z érzelmi alapú) döntést megnehezítené. Igazság szerint én is a tudatlanok egyike vagyok, ezért mondom, hogy HUEXIT.
Remélem, Kövér László nem tudatlan, és tudja, mit miért mond és csinál!
nemzeti
2021-07-08 at 09:49
Alföldi Róbert : “Minden szülő azt akarja,hogy a gyereke húzzon el innen ”
Tényleg????
pappp
2021-07-08 at 09:47
Igaza van, nem kell kilépni.
Fel kell markolni a pénzét (ami a szabadpiac kompenzálása), bár legnagyobb előnyét, a szabad mozgás jogát a jelek szerint végleg el akarják venni.
Meg aztán érdemes ott lenni, ahol igazi ellenfeleink, a területeinket megszállva tartó oláhok és tótok is tárgyalgatnak.
zolatiguszti
2021-07-08 at 09:46
Két év múlva nettó befizetők leszünk. Utána mi akadálya annak hogy visszalépjünk egy Svájci stílusú együtt működésre?
Az EU-ból a piac az érték meg Schengen.Még.De Schengen értéke rohamosan romlik.
Szerencsi Veronika
2021-07-08 at 09:44
Azt mondja – maradunk? Miért is? Mert lekopaszították az országot a sárgaföldig! Nem lenne miből élni, hiszen az mégegyszer egy lerablás lenne. Kimennének az autógyárak, az összeszereldék. Akkor már csak a ruszki és kínai, keleti piac maradna. Ezek ott nyugaton mégjobban összefognának ellenünk. A középkor óta tartó “közel-keleti” megszállásunk már már lefedi az egész országot. Orbánt a markában tartja (Kövért is) – szóval nincs menekvés. De ha mi pusztulunk, az az ő vesztüket is jelenti. a fekete afrika ide delegálása hiba, nagy hiba – őket is felfalja!Európa! “Sorsodat nézem, a szépségedét, útja a romboló időn visz át…”
halo ila
2021-07-08 at 09:36
Nna, végre egy olyan köztársasági elnökben gondolkodhatunk, aki – mivel Áder úr mandátuma már nem ismételhető a törvényeink szerint -, biztosan továbbviszi a magyar, nemzeti érdekeket idehaza, és a külvilág előtt is. Már kezdtünk aggódni, hogy az önjelölt jogi végzettségű jelentkezők közül kerülhet ismét valaki a Sándor Palotába… Megelégelve a házelnöki feladatok között az ellenzékkel folytatott szégyenteljes alpári napi perpatvarokat, talán ebben a pozícióban több nyugodalmas éjszakája is lehetne Kövér László úrnak is. 2022-ben több próbatétel is lesz a Fidesz számára, de hisszük, hogy győztesként kikerülve ezekből, továbbra is erős lábakon áll majd, és továbbra is vigyázza a nemzet értékeit. Hajrá Magyarország, hajrá magyarok.
w
2021-07-08 at 09:29
Tehát Kövér szerint nekünk kellene lekapcsolni a villanyt. De ki fizeti a végén az összeomlás költségeit?
Olvaso
2021-07-08 at 09:27
Igen, valahogy úgy érzi az ember, hogy az elitünknek nagyon megéri az Unió. Egyszerű emberként ezt nagyon nem érzem, előtte is éltünk, és szerintem jobban, mint most.
nemzeti
2021-07-08 at 09:20
A kutya mindenit!
Kommunikáció nem javul.
A Covid halottak számításánál a kormány saját csapdájába esett.
A másik gond az új törvény.
Varga miniszter asszony az egyik legjobb miniszter,de most bakizott.
A törvényből miért kellett egyet csinálni?
-lett volna egy pedofil törvény
-lett volna egy gyermek nevelési törvény.
Igy nagyon nehéz……………………………
Leopárd
2021-07-08 at 09:17
Tipikus Fidesz-ész.Rongyként bánnak velük-homokzsákként-de ő marad.Miközben simán ki lehet alakítani gazdasági kapcsolatokat normális-nem alázó ázsiai hatalmakkal–de ő marad-hát akkor -te-maradjál-.
Hargita
2021-07-08 at 09:13
Azért azzal is kellene foglalkozni, hogy a normális embereknek, már tele van a hócipője ezzel a buzi unióval!Miért kell nekünk a trágyadombon turkálni?
Vica
2021-07-08 at 09:13
Solarisz! Itt nem az a kérdés, hogy ki dönt! Hanem az, hogy nem tehetünk mást! Senki nem védene meg tőlük, és nem is hagynának minket élni sem, ha kilépnénk, és mibe is kerülne??????
Aluliskolázott, bukott emberek! GENGSZTEREK= mert akik bután sok pénzhez jutnak, azonnal visszaélnek az ölükbe hullott hatalommal! Lefizetnek mindenkit, és nem tesznek le arról, hogy mindenkit beállítsanak a sorba! Ők nem gyilkolnak, az igaz, de gondoskodnak barbár tömegről akik elvégzik a piszkos munkát helyettük!
K
2021-07-08 at 09:13
Ha rajtam múlna Magyarország egy percig sem lenne egy ilyen sátáni Európai Unió tagja.
HUNEXIT
K
2021-07-08 at 09:07
A kereszténység és a Pápa szerint a homoszexuális cselekedet bűn, a genderizmus a sátán műve.
Tehát a Pápa szerint és a kereszténység szerint az LMBTQ-t és a gendert támogató baloldali liberális ellenzék hazánkban a sátán képviselője, nem lehet rájuk szavazni, nem lehet rájuk számítani.
Az Európai Unió a sátáni liberális baloldal irányítása által …. az USA és a CIA gyarmata.
Ennek a sátáni EU-nak, a gyarmatnak a tagja hazánk is.
Az Európai Unió ” közösség fenntarthatatlan pályán mozog gazdasági, társadalmi, szellemi és erkölcsi értelemben egyaránt”.
Tudományos libsizmus
2021-07-08 at 09:02
Épp azért kéne már kilépni ebből az Augiász istállójából, mert nem kéne nekünk ott lennünk, amikor majd falnak megy az EU.
Tuti
2021-07-08 at 08:58
nem az a baj az EU-val,h ide jutott, hanem, h dekandenciajaban, agoniajaban milyen sokaig marad majd meg fenn, anelkul,h barmi hasznosat is csinalna
Leopárd
2021-07-08 at 08:47
DE LÉNYEGÉBEN NINCS IS UNIÓ-APUKA, DRÁGA-CSAK A TE KIS BUKSIDBAN VAN UNIÓ.OTT AHOL EGY PROLI BAROMNAK-JAKAB-MINDENT SZABAD-MERT A FŐNÖKÖD ÍGY DÖNTÖTT.
Leopárd
2021-07-08 at 08:45
JA…………Ez teljesen logikus…………ott kell maradni ahol az embert minden nap alázzák, idegelik, rágalmazzák-mazochistáknak, és félhülye cselédeknek ez az optimális.
Királytigris
2021-07-08 at 08:41
Az életnek iratlan és irott törvényei vannak.
Az irracionalítás huzamosabb ideig nem tartható fent. Ha az EU ezen az úton halad tovább, a felbomlás elkerülhetetlen.
Solaris
2021-07-08 at 08:35
Nagy tisztelettel megjegyzem,ezt nem Mi döntjük el.
Főleg ha maradni akarunk.
Mert megéri.
Másoknak, nekem nem.