Pesti Srácok

Lemondott Trágárka mentora, miután a PS megírta, hogy büntetőeljárás indult ellene

Lemondott Trágárka mentora, miután a PS megírta, hogy büntetőeljárás indult ellene

Lemondott az ellenzéki frakció vezetéséről Horváth Tamás kiskunfélegyházi politikus, akinek cikkünk megjelenését követően jutott eszébe értesíteni a város polgármesterét arról, hogy büntetőeljárás indult ellene.

Mint arról csütörtökön beszámoltunk: a "Trágárka" néven elhíresült Nagy Blanka mentoraként is feltűnősködő Horváth Tamás, a helyi MSZP egykori elnöke ellen büntetőeljárás indult. Horváth Tamás 2014-ben és 2018-ban az MSZP-DKországgyűlési képviselőjelöltje volt a kiskunfélegyházi központú Bács-Kiskun megyei 4. számú választókerületben. Mindeddig az MSZP-DK-Jobbik-LMP égisze alatt létrehozott Veled a Városunkért választási egyesület frakcióvezetője volt a kiskunfélegyházi képviselőtestületben. A városban terjedő hírek szerint 2022-ben őt szerették volna indítani az ellenzéki pártok közös országgyűlési képviselő-jelöltnek, bár ez most már erősen kérdésessé vált, miután büntetőeljárás indult ellene. Úgy tudjuk, hogy 2020. január 18-án, a helyi gimnázium bálját követően igazoltatták a rendőrök, és két mérést követően olyan súlyos fokú véralkoholszintet állapítottak meg nála, hogy ellene bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak.

Bár Horváth a PestiSrácok.hu kérdésére még úgy felelt, hogy nem kíván ebben az ügyben nyilatkozni, cikkünk megjelenését követően bűnbánóan megvallotta az ellenzéki tömörülés előtt, hogy bizony ittas vezetésen kapták, bevonták a jogosítványát és eljárás indult ellene, ezért lemond a frakció vezetéséről. Úgy tudjuk, pénteken reggel értesítette a történtekről a város polgármesterét, ebben pedig elnézést kért azért is, hogy a testület hírnevét csorbította. Más kérdés, hogy vajon mikor óhajtott volna beszámolni az ellene indított büntetőeljárásról, ha a PestiSrácok.hu nem ír arról...

Fotó: youtube.com

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.