Pesti Srácok

Magas rangú rendőrtábornokot gyanúsítanak korrupciós bűntettel

Magas rangú rendőrtábornokot gyanúsítanak korrupciós bűntettel

Korrupciós jellegű bűncselekményekkel gyanúsították meg a jelenleg a Belügyminisztérium állományába tartozó dr. Ármós Sándor rendőr dandártábornokot - értesült a PestiSrácok.hu. A korábban a Nógrád megyei és a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságot vezető főrendőr - és vélhetőleg társai - ügyében a Központi Nyomozó Főügyészség katonai csoportja jár el, azonban az eljárást titkosították, így részleteket egyelőre nem sikerült megtudnunk.

SZENVEDI ZOLTÁN - PÁMER DÁVID - PestiSrácok.hu

A Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője, Nagy Andrea értesüléseinket sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta tekintettel arra, hogy az ügyben az eljárást titkosították. Így a szóvivő a PestiSrácok.hu-nak azt sem tudta elmondani, hogy vannak-e a tábornoknak gyanúsított társai, de mivel korrupciós bűntettről van szó, feltehető, hogy vannak társak az ügyben. Egyelőre még arra is választ várunk, hogy hozott-e a bíróság a tábornokkal szemben kényszerintézkedésről döntést. A BM sajtóosztályától azt a választ kaptuk, hogy augusztus elsejével megszüntették Ármós Sándor szolgálati viszonyát a Belügyminisztériumban. Arra a kérdésünkre, hogy több belügyi dolgozó is érintett-e az ügyben, ugyan nem kaptunk választ, viszont úgy tudjuk, ebben az időszakban más, a Belügyminisztérium kötelékéhez tartozó személy szolgálati viszonyát nem szüntették meg és nem is helyeztek át senkit.

armos2-nol-hu
Ármós Sándor dandártábornok (balról a második) korábban több vezető pozíciót is betöltött a rendőrségnél. Fotó: nol.hu
PestiSracok facebook image

Ármós Sándor dandártábornok 2011. szeptember elsejével került a Belügyminisztérium közfoglalkoztatási helyettes államtitkárságára, ahol a szociális szövetkezetekkel kapcsolatos feladatok ellátását bízták rá. Korábban Nógrád megyei rendőrkapitány volt, majd 2007-től, Ignácz István nyugdíjba vonulása után a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságotvezette. Onnan sajtóhírek szerint azután kellett távoznia, hogy 2011 áprilisában egy körlevélben hívta fel az állomány figyelmét arra, a testület több százmillió forintos adóssága miatt megszorító intézkedésekre, többek között a túlórák kifizetésének megvonására van szükség. Később az ORFK átvilágította a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság gazdasági helyzetét, majd a vizsgálat eredményeként elrendelte a főkapitányi körlevél visszavonását, mert az szerintük hibás adatokból levont téves következtetéseken alapult. A levélnek súlyos következménye lett: Ármós főkapitányi kinevezését Pintér Sándor belügyminiszter indoklás nélkül visszavonta, ráadásul Ármósnak a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságtól is távoznia kellett. A rendőr dandártábornok azonban nem lett teljesen kegyvesztett, hiszen öt hónappal később Pintér a szociális szövetkezetek igazgatását bízta Ármósra.

Címlapfotó: rtl.hu

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."