Százmillió forintos nagyságrendben szórta ki a pénzt Magyar Péter a barátaihoz és ismerőseihez köthető cégeknek, amikor a Diákhitel Központ vezérigazgatója volt – erre utal számos olyan szerződés, amelyek az elmúlt napokban, illetve már korábban, az év elején nyilvánosságra kerültek. A lap összeállításában bemutatja azt a személyi kört, amelynek egyik tagja ma is a Tisza Párt elnökének dolgozik.
A Magyar Nemzet közben kiderítette, hogy melyik a példaként említett cég: a Magyar vezette Diákhitel Központ 2021. december elsején kötött szerződést egy bizonyos Troia Media Kft.-vel, 13,34 millió forintért.
A társaság tulajdonosa Trentin Balázs Lajos, aki jelenleg a Tisza Párt egyik szervezője, méghozzá kulcsszerepet tölt be. A lap információi szerint a tiszások augusztus 17-én szerveztek egy találkozót öt Pest vármegyei választókerület városi koordinátorainak Dunaharasztin. Az eseményen vendégként volt jelen Kiss József és Trentin Balázs, akik a Tisza-szigetek létrehozásáról és működtetéséről beszéltek. Az úgynevezett Tisza-szigetek a korábbi polgári körök mintájára létrehozott helyi pártszervezetek. Szakértők szerint mivel a Tisza-szigetek adják a helyi beágyazottságot, így ezek a Magyar-féle párt legfontosabb szervezeti egységei, megszervezésük pedig a Tisza Párt politikai térnyerésének egyik kulcsa. Mára az is kiderült, hogy a Diákhitel Központ korábban a Think & Tank Management Kft.-vel is szerződést kötött. Az a megbízás 14,7 millió forintról szólt, és szintén igen sürgős lehetett, a munkát ugyanis 2020. december 14. és 31. között kellett elvégezni.
A két szerződés körülményeiben több közös pont is akad. Egyrészt mind a kettő éppen csak nem éri el a 15 millió forintot, másrészt mindkettőt az adott év utolsó napjaiban kötötték. Hadházy Ákos ezzel kapcsolatban úgy vélekedett: az összegeket úgy határozták meg, hogy ne kelljen közbeszerzést kiírni, az időpontok pedig szerinte arra utalnak, hogy a Magyar Péter vezette állami cég ki akarta szórni az év közben megmaradt pénzt. De akad még egy kapocs. A Diákhitel Központtal szerződő mindkét vállalkozás, azaz a Troia Media Kft. és a Think & Tank Management Kft. is Trentin Balázs Lajoshoz köthető. Előbbi közvetlenül, utóbbi céges kapcsolódásokon keresztül.
További figyelemre méltó személyi kapcsolatra is fényt derítettek, ugyanis a Think & Tank Management Kft.-nél a hivatalos cégadatok szerint az egyik aláírásra jogosult személy Ézsiás Zsolt Dániel. Az ő neve azért érdekes, mert a Hadházy által felsorolt szerződések egyike a First Voice Kft.-vel jött létre, amit a cég részéről Ézsiás Beatrix szignált. Némi kutakodás után találtak is egy egészen más jellegű, nem a Diákhitel Központ által kötött szerződést, amelyben Ézsiás Zsolt az egyik szerződő cég képviselőjeként, Ézsiás Beatrix pedig tanúként szerepel és a feltüntetett lakcímük megegyezik. Így már nyilvánvaló, hogy nem csupán véletlen névegyezésről, hanem házastársakról vagy közeli rokonokról lehet szó.
Abszurd szerződési feltételek
Visszatérve a First Voice szerződésére, a Szabad Európa részletesen írt arról, hogy szinte abszurdba hajló képtelenségeket tartalmaz a megbízás. A fő tevékenysége szerint számítógépes programozással foglalkozó céggel reprezentatív kutatás elvégzésére szerződtek a szak- és felnőttképzésben érdekeltek körében egy új képzési hitellel kapcsolatban. A szerződést 2020. december 2-án írta alá Magyar Péter és a First Voice részéről Ézsiás Beatrix, de a megállapodás második fejezete szerint erre a napra a cégnek már össze kellett állítania a kérdőívet, és leegyeztetnie a Diákhitel Központ vezetőivel. Ebből is az a gyanú erősödik, hogy előre egyeztetett, valós munkát nem igazán igénylő kifizetésről lehetett ebben az esetben szó.
Egy régebbi szereplő is felbukkan a Magyar Péter vezette Diákhitel Központ kedvezményezettjei között. A Varius Consulting Kft. 2013-ban alakult, üzletviteli és egyéb vezetői tanácsadás a fő tevékenységi köre. Magyarék arra szerződtek velük, hogy „gondolják újra a hitelnyújtási tevékenységet mint alaptevékenységet egy üzletfejlesztési stratégia és akcióterv tanulmány keretein belül”. A Variusnál egyébként nem számított nagy tételnek a Diákhitel Központtól kapott 46,78 millió forint.
Az Opten céginformációs rendszer szerinti eredménykimutatásukban több mint másfél milliárd forintos bevétel szerepel 2019-ben 97,6 milliós adózás utáni nyereséggel. Ezután azonban nagyon gyors lejtmenet következett: 2020-ban 668,9 milliós bevételhez már nyolcvanmilliós veszteség társul, egy évre rá már csak 14,5 millió forint a cég bevétele, és 98,5 millióra nő a veszteség – ezután pedig „átalakulás révén” megszűnik a vállalkozás. A tulajdonos Ádám Lajos közvetlenül vagy közvetve összesen 19 gazdasági társaságban érdekelt, ezek közül a Vialto Consulting Kft. már a 2010-es kormányváltás előtt az Oktatási Hivatalnak dolgozott, többek között a felsőoktatási felvételi eljárások akkreditációjában.
Magyar Péterék szerződtek a PLANB Magyarország Kft.-vel is, amelynek társadalmi kapcsolati igazgatója volt Palatinus-Woth Márton. A tanácsadó céggel 2020 novemberében 14,8 millió forintos megbízást kötött a Diákhitel Központ. Ebben az esetben is éppen csak 15 millió forint alatt maradt az összeg, ami nem éri el azt az értékhatárt, aminek kifizetéséhez közbeszerzési eljárás szükséges. Palatinus-Woth Márton neve is felbukkan Magyar ügyletei körül. A Tisza Párt vezetője ugyanis tavaly tulajdonosa lett az LLM Tanácsadó és Befektetési Zrt.-nek. Ez pedig azért fontos, mert ennek a cégnek részvényese volt mások mellett Palatinus-Woth is.
(Magyar Nemzet / Kiemelt kép: Hatlaczki Balázs-PS)
Van
2024-09-25 at 06:45
sumer2024-09-25 at 06:25
😇
sumer
2024-09-25 at 06:25
“tipikus esete a Dunning–Kruger-hatásnak!”
Hahaha… De tudod mit, cimbora! Legyen ez továbbra is csupán a te problémád!
Engem sem te, sem a kérdéseid nem érdekeltek. Én csupán játszottam itt veled. Bár teszteltelek, de egy percre sem vettelek komolyan. Te viszont maradj továbbra is nyugodtan a saját hatásod alatt Petikém, és a hiányzó ismereteidet mástól gyűjtsd inkább össze, Peti kém!
Most már elengedlek! (Brüsszelbe)… :))))))
Van
2024-09-24 at 19:07
sumer2024-09-24 at 19:01
Az utolsó válaszod hihetetlenűl hasonlít a fekete lovag jellemére A gyalog galoppból.
De mit is várjon az ember .
Ez tipikus esete a Dunning–Kruger-hatásnak!
Hajrá FIZESD!
sumer
2024-09-24 at 19:01
“ugyan az a ember .”
Hmmm… :))))))
Bár az “ugyanaz” helyesen egybeírandó, itt szeretném megjegyezni, hogy a “Petikém” és a “Peti kém” egyaránt helyes írásmód! Ugyanarra “az” emberre vonatkozik, csupán különböző jelentéstartalommal…
“Még mindíg nem válaszoltál az általam féltett kérdésre.”
Helyesen: “mindig”…
De, ahogy neked Orbán Balázs nem megfelelő vitapartner Petikém, úgy te sem lehetsz az itt mindenkinek, Peti kém!
Ui.
Ez @van. Remélem megértesz! Ha nem, akkor is! :)))))
Van
2024-09-24 at 18:13
sumer2024-09-24 at 15:16
Mint ahogyan a felmérések igazolják egyre többen akarják ,hogy eltakaradjon ez a korrupt,hazug ,tolvaj kormány.
Egyre többen látnák át a szitán!
És egyre több embert háborít fel ez a gusztustalan, aljas propaganda !
És amint látod SUMER itt is egyre több ember írja le a valóságot ,bár mennyire is fáj szembenézni neked az igazsággal!
Lehet ,hogy te nézetedben Kárpáti, Béla, Zebegény,van talpra magyar ,….. ugyan az a ember .
A közvélemény-kutatások nem téged igazolnak!
Ui.
Még mindíg nem válaszoltál az általam féltett kérdésre.
Költő
2024-09-24 at 17:50
Jól tűri az osztást platósjézus Péter
Mert a farka nagyobb mint a NER-méter
Hiába kap az egész Megafon agyfaszt
Péter a végén mindenkit megbasz.
sumer
2024-09-24 at 16:10
“A légy még nem lesz attól sas, hogy annak HAZUDJA magát.”
Valóban. A gondolatmenetet egy másik mondással kiegészítve; a politika olyan, mint egy piramis. Csak a sasok és a csúszómászók tudnak feljutni a csúcsára. A legyeket ugyanis – általában – elfújja onnan a szél… :))))
#bántjákapetit
2024-09-24 at 15:54
*Rosszul írtam.. Ejj.. Helyesen:
A légy még nem lesz attól sas, hogy annak HAZUDJA magát.
#bántjákapetit
2024-09-24 at 15:48
Van
2024-09-24 at 14:50
A légy még nem lesz attól sas, hogy annak képzeli magát. Még orbán balázs is messze túl nagy falat a kamussiának. 😉
sumer
2024-09-24 at 15:16
“Az utóbb feltett kérdéseimre nem vártam többet tőlled!”
Hmmm… Olyan kiszámíthatóak vagytok itt “béláim”…! :))))
A topicban az összes eddigi reakciód kiszámítható volt és még külön profilozónak sem kellett hozzá lenni! Viszont ismét belefutottál a csőbe, cimbora!
Csak azok a fánya nyelvtani tipushibák ne lennének minden – MP-t kényszeredetten védő – hozzászólásodban! (utánna, tölled stb.) Ami pedig a sast illeti, ami állítólag nem kapkod…
Szerintem ezt itt megint elkapkodtad egy kicsit, cimbora! Akárhány nicken jelentkezel még be a PS fórumfalra, mindegyikre vonatkozik Winston Churchill előzetesen – egy másik topikban általam már – idézett mondása; “Ne beszélgess a majmával, ha a vurliceres is ott van a teremben!”
És, ha netán a számos új nick mögött te lennél itt a nagy “wurlitzer király” személyesen, akkor azt javaslom neked, hogy vegyél vissza a hatalmas arcodból, és minden további problémádat inkább Orbán Balázzsal vitasd meg! Hidd el, egyelőre még csupán ő a te szinted!
Ez @van… Remélem, segíthettem! :))))))
Sas
2024-09-24 at 15:12
Azért nem vitázik, mert nem kapott engedélyt rá amerikától.Nem adhat elő nyíltan szdsz-típusú dumát-de nemzeti-konzervatívat sem-tehát ezért kussban tartják a gazdái.
Van
2024-09-24 at 14:50
sumer2024-09-24 at 14:39
Hogy miért nem vitázik Orbán Balázzsal?
MP. nyíltan kifejtette.
Hogy a drminiszterelnökúr 2022-es szavaivait idézzem a választások előtti vitáról “a sas nem kapkod legyek után”
Az utóbb feltett kérdéseimre nem vártam többet tőlled!
Sas
2024-09-24 at 14:43
Az is pozítív, hogy a kormány nem ad un.családi pótlékot-tehát a családtámogatást teljesítményhez köti-itt még kellene egy fontos kiegészítés:számítson be a nyugdíjba a gyermeknevelés.
sumer
2024-09-24 at 14:39
@Van
Csak annyiban, amennyiben a nem tudás és nem akarás számodra ugyanazt jelenti. De, mielőtt ezen hozzászólásom is egy újabb, szánalmas, “tisza-zsigeri” hozzászólást váltana ki belőled, gondolj inkább arra, hogy miért is nem MP vitatkozik erről a témáról Orbán Balázzsal az MTV1-en?
Nem TUD, vagy nem AKAR?
Ja, és hányszor is kérték már meg őt “szépen” arra…? :))))))
Sas
2024-09-24 at 14:16
A gazdasági semlegességgel kapcsoljuk össze a nyugati-keleti stratégiai érdekeket.
puncuis pinatus
2024-09-24 at 14:16
És melyik kormánytag, vagy arra jogosult tett feljelentést, bűncselekmény elkövetése, vagy annak gyanúja miatt???
A szájtépés, anyázás, nem hozza meg a kellő és jogszerű szankciókat!
Mód felett unalmas naponta hasonló esetekről tudomást szerezni, ami teljesen parttalan, és retorzió nélkül marad.
Az eddigi gazemberségeikről egy könyvtárat lehetne megtölteni!
Miklós
2024-09-24 at 14:15
Volt már baloldali “nemzeti 2/3 a parlamentben. Mi lett a vége CSŐD az országnak!! Ezt azért nem kéne megismételni. Pedig akkor a média 90% a baloldali kézben volt! Igaz ez sokakat nem zavart akkor. Hol volt akkor a most hözöngő tábora?? Hol tarthatna az országunk,ha nem lenne ennyi gáncsoskodás,és hazaáruló?? Minden közéleti pártnak támogatnia kéne olyan törvény elfogadását amely VAS szigorral sújt le bármilyen politikus csalására,lopására. Egy ilyen törvényt úgyan melyik párt nem támogatná??????!!!!
Van
2024-09-24 at 14:04
sumer2024-09-24 at 13:58
Szóval nem tudsz semmi pozitívumot mondani a kormány elmúlt 15 évéről?
sumer
2024-09-24 at 13:58
@Van
Miért is? Netán azért mert te nem tudod magadtól eldönteni? Utóbbi mióta lehet az én problémám?
Ami a hozzászólásoddal kapcsolatban problémát jelenthet itt bárkinek – köztük nekem is – hogy a topic nem a kormányról szól. Ahhoz viszont te még semmi érdemit nem fűztél.
RHCP
2024-09-24 at 13:58
Sas2024-09-24 at 13:25
Kifejtenéd bővebben?