Pesti Srácok

Őszöd: Gyurcsány versus a valóság (galériával)

Őszöd: Gyurcsány versus a valóság (galériával)

Őszödi beszéd újra és újra: ki szivárogtatott, miért, ki nyert vele? Ki bérelte fel a nehézfiúkat? Gyurcsány Ferenc a Fideszre mutogat, de a tények nem a bukott miniszterelnök mellett állnak. 2006 feketén-fehéren.

KOVÁCS BÁLINT - PestiSrácok.hu

A jó propagandát könnyű felismerni, úgy működik, hogy egy idő után még maga terjesztő is elhiszi. Valahogy így lehet Gyurcsány Ferenc az őszödi beszéddel, legyen szó a “nagy igazságbeszéd” eredetéről, kiszivárogtatójáról, vagy annak nyerteseiről. Gyurcsány szerint a beszédet három MSZP-és szivárogtatta ki, a Fidesz pedig tüntetést szervezett, majd felbérelt nehézfiúit a tévészékházat védő rendőrökre küldte. Szép elmélet, s hogy mennyire komolyan veszik, arra elég a legfrissebb lépés: a Demokratikus Koalíció szóvivője, Kerék-Bárczy Szabolcs bejelentette, hogy a párt véleménye szerint eljött az ideje, hogy Orbán Viktor színt valljon, és elárulja a közvéleménynek, ő szervezte-e a 2006 őszi zavargásokat. A politikus ezért tíz kérdést juttatott el a kormánypárthoz, és várják a válaszokat.

PestiSracok facebook image

Tények: kevés szól Gyurcsány mellett

Ha Gyurcsányék zavargás szervezőiről beszélnek, akkor néhány dolgot nem árt leszögezni. Tény, hogy a 2006-os eseményeket vizsgáló jelentés szerint a titkosszolgálat nem tett meg mindent (finom, hivatalos megfogalmazás) azért, hogy a fővárosi zavargásokat elkerülje. Arról a fejetlenségről, elképesztő szervezetlenségről nem is beszélve, amely a rendőrségi bevetéseket megelőzte. Megírtuk, hogy több rendőr szerint egyszerűen vágóhídra küldték őket, olyan egységeket irányítottak Budapestre, amelyeknek a véres események előtt még falusi focimeccseket biztosítottak. Megfelelő védőfelszerelések, felkészítés, valódi parancsnokok nélkül buszoztatták őket Budapestre. Ezek feketén-fehéren kiderültek a jelenleg is zajló rendőrvezetői perben (lásd még: PS: "Nem volt egy szép éjszaka".

Befeketíteni egy tüntetést

Az is tény, hogy miután a beszéd nyilvánosságra került, s nyilvánvaló volt, hogy ebből tüntetések, ellenzéki, polgári megmozdulások lesznek, Gyurcsányék finoman szólva sem voltak "ellenérdekeltek abban", hogy ez a fellépés erőszakba torkolljon. Nem a békés, ám feszült tüntetéséről, hanem a fél-profi, nem kizárhatóan megfizetett verőlegények randalírozásáról beszélünk. Így - például a tévészékház ostromával - lehetett ugyanis a legkönnyebben befeketíteni egy támadhatatlan megmozdulást (régi taktika, a történelem minden korszakában alkalmazták). Apró adalék a szövevényes, talán soha meg nem ismert ügyhöz az az óriási, ám hamar elülő botrány, amelyet a WikiLeaks robbantott ki. A titkos adatokat közlő honlap szerint összesen százhúsz izraeli katona érkezett Magyarországra nem sokkal a 2006. október 23-i összecsapások előtt, hogy "rutin terrorelhárítási gyakorlatokat végezzen". Bár ezt egy amerikai hírszerzői cég elemzője azonnal cáfolta, azóta kiderült (Snowden-ügy), mennyire hihetünk az amerikai szolgálatoknak.

Gyurcsány igazságbeszédnek tervezte?

Tény, hogy a kormánypártisággal, Fidesz-közeliséggel nehezen vádolható Hvg.hu is Gyurcsány kiszivárogtatásáról ír. A hírportál néhány napja titkosszolgálati forrásokra hivatkozva azt írta: Gyurcsány Ferenc és legfeljebb egy-két közvetlen kollégája szivárogtathatta ki a beszédet. A lap informátora szerint Gyurcsány Ferencék abban bíztak, hogy sokan "igazságbeszédnek" értékelik majd az elhangzottakat (lásd cikkünk kezdetét és a baloldali véleményvezérek (Esterházy, Konrád, Nádas) retorikai próbálkozásait). Majd, amikor kiderült, hogy még a baloldali szavazókból is negatív reakciókat váltott ki a beszéd, csak ezek után tett utalásokat Gyurcsány Ferenc arra, hogy az MSZP-n belüli riválisai szivárogtatták ki a felvételt. Hihetőbb verziónak tűnik, mint az, amivel Gyurcsány egykori párttársa, Szabó Bálint (és maga Gyurcsány) előállt.

Szabó, Szili és a szovjet taktika

Szabó, a romák által állítólag megerőszakolt korábbi DK-képviselő akkor vált országosan ismertté, amikor "kiszivárogtatta", hogy kik szivárogtatták ki a beszédet. Szabó állítása szerint a kalandor életű Rózsa-Flores Eduardo lakásán hallotta a beszéd felvételét még 2006 nyarán, rajta kívül az MSZP három meghatározó figurája (egy bizonyos Katalin, Imre és Ferenc) is jelen volt. Szabó akkor még árulta el a keresztneveket, de egyértelmű volt, hogy Szilire, Szekeresre és Bajára gondolt. A napokban pedig már néven is nevezte őket. Szabót Szili Katalin beperelte, az első tárgyalás március 31-én lesz, amire tanúként Orbán Viktort és Gyurcsány Ferencet is megidéztetné az egykori (?) DK-ás. Gyurcsány (Szabó egykori elnöke) nem volt ilyen szókimondó, ő azt mondta: két férfi és egy nő árulta el, de elég nyilvánvalónak tűnik, hogy egykori beosztottja az ő verzióját nevesítette helyette. Kocsis Máté fideszes képviselő (az őszödi beszéd kiszivárogtatását vizsgáló nemzetbiztonsági bizottság tagja) szerint Gyurcsány ezúttal is szovjet típusú propagandát alkalmaz. Ha kiderül valami, akkor rögtön tagad és hamisítást kiált.

Sérültek, halott, felfüggesztett büntetések

További tények. Az őszödi beszédként hírhedtté vált szónoklatot 2006. május 26-án mondta el Gyurcsány MSZP-frakció előtt. A beszédről készített hangfelvételből 2006 szeptemberében, az önkormányzati választások előtt legelőször a Magyar Rádió közölt részletet, amelynek nyomán Budapesten tüntetések, majd zavargások kezdődtek. Gyurcsány Ferenc a beszédben egyebek mellett azt mondta, "nem csináltunk semmit négy évig", "hazudtunk reggel, éjjel, meg este."

A tüntetéseknek több mint százötven sérültje volt, közülük harminchárman kórházi kezelésre szorultak. Gumilövedék miatt ketten fél szemükre megvakultak, egyikük később öngyilkos lett. A jelentések szerint egyes rendőri egységek kirívóan törvényellenes, szadista módon avatkoztak közbe, különösen a V. László által vezetett alegység követett el rengeteg törvénytelenséget, indokolatlan brutalitást. A legtöbb súlyos sérülést, a szemkilövéseket is ezen egység emberei hajtották végre. Még a Révész Máriusz országgyűlési képviselőt megtámadó rendőröket sem ültették le, két vádlottat ezzel az üggyel kapcsolatban előbb felmentettek, majd felfüggesztettet kaptak. Az első jogerős ítélet 2011 szeptemberében született: Vágó László REBISZ-es őrnagy 1 év 8 hónap börtönbüntetést és lefokozást kapott, mert eltörte egy járókelő ujját. A derék rendőrt 2006 után alezredessé léptették elő, majd 38 évesen nyugdíjba vonult havi 278 ezer forintos nyugdíjjal. Az érdeklődőknek érdemes elolvasni a rendőrség száraz, de érdekes jelentését. Ezek a tények. A többi politika. (Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága jövő csütörtökön tárgyalja a kiszivárogtatás részleteit).

Fotók: Origo, Magyar Hírlap, Magyar Nemzet, Index és MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.