Pesti Srácok

Íme Juhász Péter és az Átlátszó.hu-s kör szellemi színvonala: Huth Gergely állatokkal közösül, AIDS-es és taknyot eszik

null

Nem is tudom, hol kezdjem, annyira undorító és annyira megalázó, hogy ilyen alakokkal, mocsári figurákkal egy "céhbe" kell tartoznom. Legszívesebben az ember hagyná a francba az egészet, de mégiscsak elismert újságírókról, a politika csúcsaira igyekvő arcokról van szó, egyszerűen nem lehet elmenni a magyar közélet újabb mélypontja mellett. Kezdjük hát!

HUTH GERGELY kiadó-felelős szerkesztő/PestiSrácok.hu

Ma délután felhívott Oroszi Babett, az Átlátszó.hu újságírója. Oroszi, aki idén megkapta a legjobb oknyomozóknak járó Göbölyös Soma díjat, arról érdeklődött, hogy miért nem mondok le a GerillaPresS Kft. vezetéséről, ha egyszer eltiltottak a cégvezetéstől. Türelmesen elmagyaráztam, hogy az eltiltás egy másik, családi cégünk ügyével függ össze, ami érdemben sosem működött, viszont édesanyám elfelejtett válaszolni a NAV egy levelére (szakértők kedvéért: cockerd), így törölték a céget. Elég kretén ügy, de hogy Babett minden gyanakvását eloszlassam, elküldtem neki a Cégbíróság határozatát, amiből kiderül, hogy az iProfi Kft. törlésével automatikusan tiltottak el a cégvezetéstől, és elküldtem a NAV levelét is, ami igazolja, hogy a cég nem tartozott, vitás ügye nem maradt hátra. Az eltiltást pedig szeretném majd megfellebbezni, ha végre engem is értesítenek, formálisan.

PestiSracok facebook image

Aztán a párommal elmentünk moziba, majd Zoli hív, hogy milyen gennyes és primitív oldal került fel a Facebook-ra, HuthFigyelő néven. Ha valaki, én aztán nem fogom jelenteni, hadd hirdesse minél tovább az azt ihlető "kollégák" és politikusok szellemi nagyságát. A HuthFigyelő legelső posztja hétfő este nyolckor ment ki, és pont az a határozat lett belemásolva, amit délután Babettnek elküldtem. Persze le lehet tölteni a Cégtárból is, de nagyon furcsa, hogy az ügyben született sornyi cégbírósági határozatból pont ezt találták meg a köpködők.

Tudta Ön, hogy állatokat baszok?

Mielőtt továbblépnénk, a színvonalról. Ezeket posztolta ki az oldal gazdája:

Az első gondolat, kinek állhat az érdekében? Persze rögtön gyanús, hogy felkerül a "HuthFigyelőre" Juhász Péter, az Együtt-PM belvárosi polgármesterjelöltjének összes tüskéje, amit normálisan nem tudott megválaszolni a PestiSrácok.hu-n lehozott vágatlan interjújában (ITT), de a béna magyarázkodásait azóta is rendületlenül fröcsköli szét a neten. (Tesszük hozzá, roppant komoly húzás ez a Bajnai-párt második emberétől....) A HuthFigyelőn tehát sorra megtaláljuk a Juhásznak becsípődött dolgokat: fideszbérenc vagyok (igen, cégünk végez az újságírástól elkülönülő, elemző háttérmunkát a frakciónak, milliószor megírtuk), drogosnak állítjuk be szegény Juhászt a neten (pedig vállaltan az volt, de a felrótt JuhászFigyelő nevű oldalt ennek ellenére nem mi csináljuk) és persze jön az ócska és minden alapot nélkülöző, a HVG.hu-ról átvett tolvajozásom, ellensúlyozandó, hogy megírtuk: Juhász Péter cégei nem családi bénázás miatt, hanem sok tízmillió forint tartozás okán vándoroltak a cégtemetőbe.

Tamás, van lejjebb?

Persze kit érdekelne mindez, ha csak valami lipótszökevény DK-s troll nyomatná! Csakhogy a gyanú beigazolódik: Bodoky Tamás Átlászó-alapító és Oroszi Babett barátai hányják a lószart! Kis kutakodás, meg a haveri kutyák ügyes csaholásának köszönhetően egyből rátalálunk egy bizonyos Kovács Gergő oldalára, aki ismert pofa a neten, kétfarkú kutyázik, és folyamatos lájkhaverságban van a harmincas libi arcokkal, egykori HaHá-sokkal, sirályosokkal, Fidesz-székház foglalókkal, mai gyűjtő nevükön a "norvégosokkal".

Kovács Gergő dühödten kiposztolja a JuhászFigyelőt (amit ugye nem mi csinálunk, de amúgy meg kit érdekel, hogy ki?) a falára, aztán bejelenti: "Trollkodjuk már szét ezt a szart, lehetőleg úgy h személyeskedve bántsuk a huth gergő nevű gyökeret, aki ezt csinálja." Majd este nyolckor bejelenti örömmel, hogy elindította a HuthFigyelőt.

És akkor lássuk, ki kivel, hogyan, mikor, mekkorával? A Facebook-fotók szerint a fikaseggtakonyéceskutyabaszás szinten mozgó csávó kebelbarátai, szemmel láthatóan szívó- és piacimborái a következők: Bodoky Tamás Átlátszó-főszerkesztő, Oroszi Babett, aranyizés tényfeltáró az Átlátszótól, Becker András, szintén átlátszós, a minket hazugságokkal mószeroló "leleplező" cikkek egykori szerzője és, igen, a sértett, akiért az egész okádék, kocsmai köpködést lenyomták: JUHÁSZ PÉTER! Kell még valamit mondanom, Ildikó?

Tudom, hogy nem egy oldalon állunk (bár volt idő, Tamás, amikor még egymásnak passzoltunk sztorikat és világnézetek, pártok fölött álló baráti együttműködésről álmodoztunk), tudom, hogy ti izzadva piszkáltatok, mi meg válaszul bevittünk egy két mélyütést a norvégoktól nyilvánvalóan kamu célokra felnyalt harminc millkátokról (ITT meg ITT), - hallom közben, Soroséktól is kaptatok egy csinos összeget - de tényleg, mostantól ez lesz a stílus: takonyzabálás, kutyabaszás, stb.? Legközelebb a gyerekemről fogysz mémet csináltatni Bodoky Tamás? Nem úgy tanultuk, hogy érvek, tények, meg ilyesmi? Ha már írni akarsz....

Basszus, ezek az arcok Magyarország legjobb újságróinak és legjobb politikusainak tartják magukat. És van, aki vevő rájuk?

Tessék, a bizonyítékok, ha valaki lusta kutakodni, vagy reggelre netán kiszállna a szer és törölnék az egész netes váladékukat:

(A vezető képen Oroszi Babi épp átveszi a Soma-díjat - ezúton is gratulálunk!)

Kovács Gergő büszkélkedik a
A HuthFIgyelőt éltetik: Juhász Péter barátai, Bajnai egykori deszantosai
juhaszbodoky
bodokyjuhaszkovacsfu
Itt Kovács Gergő már Juhász Péterrel révül
Itt Oroszi Babett, Bodoky és Kovács Gergő épp együtt
Együtt szívunk, együtt nevetünk! - Juhász Péter, Kovács Gergő blogger és az ex-LMP-s Vágó Gábor
És végül: itt a fullpártatlan Oroszi Babett köszöni meg Kovács Gergőnek, hogy kicsinosította Juhász Péter összefirkált plakátját.
És egy friss party, egy közös ügy, ami szemmel láthatóan összetartja a bandát...

Tamás...

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.