Pesti Srácok

Hagyó bukott embere a liberális mintaönkormányzatnál

null

A politikai alkukat felrúgva, a zuglói polgármestert, Karácsony Gergelyt megkerülve mégis zsíros pozíciót kaphat a főváros XIV. kerületében a zűrös múltú ifjabb Feigli Ferenc, a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. korábbi műszaki igazgatója, aki a cégnél olyan gyanús közbeszerzésekért felelt, amelyek több százmillió forintos károkat okoztak a társaságnak - értesült a PestiSrácok.hu. Portálunk információi szerint annak ellenére, hogy az FKF Zrt.-től eltávolított Feigli pozícióhoz juttatását eddig Karácsony Gergely sem támogatta, a Zuglói Városgazdálkodási Közszolgáltató Zrt. frissen kinevezett vezérigazgatója ifjabb Feigli Ferencet szemelte ki helyettesének. Úgy tudjuk, Feigli Ferenc már többször is járt a Városgazdálkodási Zrt. székházában, amelyet kérdésünkre a cég ügyfélszolgálatán is elismertek, hozzátéve, ők is úgy tudják, hogy Feigli Ferenc a kiszemelt a posztra, kinevezése szinte már csak formalitás. A PestiSrácok.hu-nak Feigli nem cáfolta, igaz nem is erősítette meg információinkat, kérdéseinkre folyamatosan azt válaszolta, hogy "miután nem politikus, így nem közszereplő, az ő magánügye, hogy hol dolgozik".

SZARVAS SZILVESZTER - PestiSrácok.hu

Földindulás-szerű politikai botrány robbanhat ki a napokban Zuglóban. A PestiSrácok.hu ugyanis úgy értesült, annak ellenére, hogy a Karácsony Gergely vezette önkormányzat napirendjéről korábban elvileg lekerült a zűrös múltú ifjabb Feigli Ferenc pozícióhoz juttatása, a közgyűlést, a politikai pártokat és a polgármestert is megkerülve juthat zsíros álláshoz az FKF Zrt. korábbi műszaki igazgatója, aki a cégnél olyan gyanús közbeszerzésekért felelt, amelyek több százmillió forintos károkat okoztak a társaságnak. A tenderekről és Feigli Ferenc múltjáról a PestiSrácok.hu rántotta le a leplet, az általunk feltárt ominózus ügyekben nyomozások is indultak. A Feigli Ferechez köthető ügyletekről szóló tényfeltáró cikkeinket itt és itt olvashatja el, higgye el, érdemes.

PestiSracok facebook image
Ifj. Feigli Ferenc

Portálunk információi szerint annak ellenére, hogy az FKF Zrt.-től eltávolított Feigli pozícióhoz juttatását eddig Karácsony Gergely sem támogatta, a Zuglói Városgazdálkodási Közszolgáltató Zrt. frissen kinevezett vezérigazgatója ifjabb Feigli Ferencet szemelte ki helyettesének. Korábban egyébként arról is szó volt, hogy Feigli lesz a zuglói vagyonkezelő cég vezetője, de az ötletet a jobboldal, majd végül Karácsony Gergely is vétózta. Feigli helyett december közepén az a Baracskai Gábor lett a Zrt. új vezérigazgatója, aki előtte a MOL regionális kereskedelmi vezetője volt. Baracskai kinevezését egyébként blogján úgy kommentálta az egyik önkormányzati képviselő, a Civilzugló Egyesület elnöke, Várnai László, hogy "a 34 éves fiatalembernek semmiféle tapasztalata nincs önkormányzati szférában, önkormányzati cégekkel, mint ahogy a városüzemeltetés, ingatlan gazdálkodás, épület felújítás, fenntartás területe is új lesz számára".

Pikáns, hogy a közgyűlésnek csak az önkormányzati cég vezérigazgatójáról kellett szavaznia, helyettesét, helyetteseit már az új vezető, tehát Baracskai Gábor nevezi ki.Úgy tudjuk, Feigli Ferenc már többször is járt a Városgazdálkodási Zrt. székházában, amelyet kérdésünkre a cég ügyfélszolgálatán is elismertek, hozzátéve, ők is úgy tudják, hogy Feigli Ferenc a kiszemelt a posztra, kinevezése szinte már csak formalitás. Többen is megerősítették, hogy amikor Feigli a cégnél van, akkor autójával a vezérigazgató-helyettesnek fenntartott helyen parkol. A PestiSrácok.hu egyébként úgy hívta fel a Zrt. telefonos központját, hogy Baracskai Gábor és Feigli Ferenc kapcsolását is kért. A vezérigazgató esetében azt a tájékoztatást kaptuk, hogy tárgyal, így őt nem tudják kapcsolni, Feigli Ferencet pedig - tudomásuk szerint - "hivatalosan csak néhány nap múlva kereshetjük".

Feigli nem más, mint Barcs korábbi MSZP-s polgármesterének, Feigli Ferencnek a fia, aki ráadásul a milliárdos támogatásokról döntő Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke is volt, a pozíció segítségével pedig fia üzleti ügyeit is egyengethette a térségben.

Feigli Ferenc (balra) MSZP-s polgármesterként sokáig meghatározó politikai szerepet töltött be a térségben. Barcs első embere 2006-ban Gyurcsány Ferenc és Lamperth Mónika társaságában avatta fel a helyi rekreációs termálközpontot. Fotó: MTI/Kálmándy Ferenc

A PestiSrácok.hu-nak Feigli nem cáfolta, igaz nem is erősítette meg információinkat, kérdéseinkre folyamatosan azt válaszolta, hogy "miután nem politikus, így nem közszereplő, az ő magánügye, hogy hol dolgozik, és mit csinál". Ifjabb Feiglitől személyes találkozási lehetőséget, interjút is kértünk, de a korábbi FKF-es vezetőnél nem csak a "közszereplős" lemez akadt meg a telefonbeszélgetés alatt, hanem az is, hogy korábbi cikkeink miatt majd a bíróságon fog velünk találkozni.... Állunk elébe!

Feigli Ferenc esetleges kinevezésével kapcsolatban Karácsony Gergelyt is kerestük, titkárságán visszahívást ígértek, de egyelőre még nem tudtunk beszélni a polgármesterrel. Az ügyben a korábbi polgármestert, a Fidesz-KDNP frakcióvezetőjét, Rozgonyi Zoltánt is kerestük, aki a PestiSrácok.hu-nak nyomatékosította, "meglepődnének, ha Feigli lenne a Zuglói Városgazdálkodási Közszolgáltató Zrt. vezérigazgató-helyettese"."Mi továbbra is úgy tudjuk, hogy a Feigli pozícióhoz juttatása lekerült a napirendről. A polgármester sem támogatja őt. Amennyiben mégis Feigli Ferenc lesz a cég vezérigazgató-helyettese, akkor annak nagyon nem fogunk örülni, és akkor finoman fogalmaztam. Ez esetben ugyanis kiderülne, hogy nem voltak őszinték a politikai tárgyalások, pedig Zugló érdekében a falig elment a helyi Fidesz" - szögezte le Rozgonyi Zoltán.

A PestiSrácok.hu egyébként már többször is cikkezett arról, hogy kik tűntek fel Karácsony Gergely mellett, miután polgármesterré választották. Megírtuk, Karácsony a Zuschlag-ügy és a Hunvald-Weinek-per egyik alapfigurájával, Komlódi Gáborral bonyolította a polgármesteri átadás-átvételt. A zűrös múltú szocialista feltűnése Karácsony Gergely mellett azért is érdekes, mert emlékezetes, hogy a PM társelnöke zéró korrupciós programot hirdetett a kampányban, és vállalta, a polgármesteri szék elnyerése esetén teljesen visszaszorítja a korrupciót.

Érdekes ugyanakkor, hogy nem Feigli Ferenc kinevezése lenne az első, amikor a szocialisták megkerülik a polgármestert, Karácsony Gergelyt.Decemberben ugyanis a közgyűlés úgy választotta meg a zuglói Közbiztonsági Non-profit Kft. igazgatójánakKovács-Csincsák Lászlót, Hunvald György korábbi tanácsadóját, hogy kinevezését leszavazta Karácsony Gergely. Jelenleg tehát Kovács-Csincsák úgy vezet egy önkormányzati céget, hogy nem bírja a polgármester bizalmát.

A címlapfotón Karácsony Gergely és Tóbiás József látható. A kép akkor készült, amikor a Zuglói polgármester a háttérben látható "rágalmazó" plakát ügyére adott magyarázatot. Fotó: Népszava

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.