Pesti Srácok

Kovács Andrea már felmondott - Sorra távoznak a Hír TV munkatársai

Kovács Andrea már felmondott - Sorra távoznak a Hír TV munkatársai

Rendkívüli felmondással távozott a Hír Tv-től a hírcsatorna óriásplakátokon, hirdetőoszlopokon is országszerte látható arca, Kovács Andrea. A népszerű műsorvezető a PestiSrácok.hu-nak megerősítette a hírt, de csak annyit mondott, hogy számára vállalhatatlan a múlt pénteki fordulat. Úgy tudjuk, a Hír Tv ismert műsorvezetői közül többen is benyújtották már a felmondásukat, vagy fontolgatják azt. Ugyanakkor meglehetősen nehéz helyzetben vannak, hiszen a médiában szokásos szerződéses megkötés miatt fél évig, néhányan pedig 18 hónapig nem vállalhatnak máshol munkát. Kivéve, ha fennállnak a rendkívüli felmondás feltételei. Az érintettek portálunknak azt mondták: jogászokkal is konzultáltak és úgy vélik, hogy a tulajdonos, Simicska Lajos pálfordulásra, szakmai múltjuk feladására próbálta kényszeríteni a munkatársakat, ami jogszerű alapot teremt a rendkívüli felmondáshoz és a végkielégítés igényléséhez.

A PestiSrácok.hu a Hír Tv és a Magyar Nemzet több munkatársát is elérte, így pontosabb képet nyertünk a pénteki nap eseményeiről. Eszerint a tulajdonosi jogait eddig rejtetten, vélhetően opciós jogok mögé bújva gyakorló Simicska Lajos valóban "180 fokos fordulatra" kényszerítette volna a Hír Tv, a Magyar Nemzet és a Lánchíd rádió vezetőit, ám a menedzsment radikális lépéséhez nem csupán ez vezetett. Hanem az is, hogy felszólította a vezetőket, aki nem engedelmeskedik, azonnal rúgják ki."Most megpróbálják a döntésünket úgy beállítani, hogy Orbán Viktor utasítására, vagy nyomására álltunk föl. Pedig sokkal egyszerűbb és egyben drámaibb az ok: ezeket a szerkesztőségeket gyakorlatilag a nulláról építettük föl, itt mindenki egy csapatba tartozott. Hogyan nézhettünk volna a kollégák szemébe, ha ennyi év után egy felsőbb utasításra brutálisan szakmaiatlan és etikátlan lépésekre kényszerítjük őket?" - magyarázta el egyikük.

A Magyar Nemzet megbízott főszerkesztője (eddig főszerkesztő-helyettese) ugyanakkor állítja: Simicska Lajos nem kért tőle 180 fokos fordulatot. Ami egyébként igaz is lehet, hiszen az elmúlt hetekben D. Horváth Gábor információink szerint a lap többi vezetőjével kialakult konfliktusa miatt kényszerszabadságát töltötte és nem volt ott az ominózus péntek reggeli egyeztetésen.

PestiSracok facebook image

A PestiSrácok.hu-t informáló érintettek egyébként azt mondták, hogy Simicska Lajos péntek reggel Liszkay Gábor tulajdonos-főszerkesztővel közölte a "180 fokos fordulatról" szóló igényét, ezt követően ültek össze - D. Horváth kivételével - a médiacsoport vezetői, majd döntötték el, hogy felállnak. Időközben egyikük, Szerető Szabolcs főszerkesztő-helyettes vállalta a további munkát.

Ide kapcsolódik, hogy Szarvas Szilveszter kollégánk mellett az elmúlt napokban másokat is elértünk, akiknek pénteken volt alkalmuk telefonon beszélni Simicska Lajossal. Egyesek szerint "Lajos részeg lehetett", míg volt aki csak annyit mondott: "Többször beszéltem már vele az életben. Máskor nem ilyen volt a hangja..."

A PestiSrácok.hu szerkesztősége a Médiaalkotmány szellemiségét szem előtt tartva szombaton közleményben állt ki a lelkiismereti okból távozó kollégák mellett. Korábban hasonló elvek mentén szintén kiálltunk a Magyar Nemzettől elbocsátott közel harminc újságíró mellett.

HUTH GERGELY - PestiSrácok.hu

A vezető képen Kovács Andrea, a Hír Tv távozó műsorvezetője látható.

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.