Pesti Srácok

A német Siemens beszáll a Paksi Erőműbe, a BMW hazánkban építhet gyárat

A német Siemens beszáll a Paksi Erőműbe, a BMW hazánkban építhet gyárat

Bár láthatóan voltak súrlódások a német kancellár és a magyar miniszterelnök közt, a hétfői tárgyalások gazdasági szempontból sikeresek voltak: a VS.hu úgy tudja, gyárat építhet a BMW, a Siemens beszáll a Paksi Atomerőműbe, és az Airbus nyerheti el a magyar helikopterbeszerzést. Merkel német üzletembereknek azt mondta: lehet tárgyalni Orbánnal, de néha tart a magyar meglepetésektől.

Több, konkrét iparpolitikai megállapodás született hétfőn, Angela Merkel német kancellár és Orbán Viktor magyar miniszterelnök találkozóján – értesült a VS.hu magyar kormányzati, illetve német gazdasági forrásokból.

Az energiaszektort érinti az a megállapodás, amely szerint a német Siemens beszáll a Paksi Atomerőmű menedzsmentjébe, illetve technológiával és eszközökkel vesz részt a bővítésben, vagyis Paks 2 megépítésében. Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter már decemberben beszélt arról: azért döntöttek külsősök bevonása mellett, hogy eloszlassanak minden félelmet az orosz közreműködéssel és orosz tőkéből megvalósuló beruházással kapcsolatban. Akkor azonban céget még nem említett.

PestiSracok facebook image

A VS információi szerint ugyancsak körvonalazódik egy hadiipari együttműködés, amely az Eurocoptert érinti. Ez valószínűleg azt jelenti, hogy a magyar katonai (és részben rendvédelmi) helikopterflotta megújítását (amely 30 helikopter beszerzését jelentené, 172 milliárd forint értékben) a német-francia Airbus Helicopters nyerheti el, nem pedig az amerikai Sikorsky, vagy az olasz-brit AgustaWestland. Korábbi hírek szerint a beszerzést már előkészítették a Honvédelmi Minisztériumban, de a kormány még nem döntött.

A járműgyártás területén is várhatóak újabb német beruházások: a lap úgy tudja, hogy magyarországi üzem építését mérlegeli a bajor BMW, de a konkrét helyszínről még nem született döntés. Az szintén bizonyosnak tűnik, hogy a Mercedes a jelenlegi kecskeméti gyára mellé egy újabbat épít, amelyben egy új modell gyártása indulhat meg.

Legmagasabb szinten születhetett megállapodás arról is, hogy a német RWE többségi tulajdonában lévő, visontai Mátrai Erőműbe 50 százalékos tulajdonosként beszáll az állam (jelenleg az állami tulajdonú Magyar Villamos Művek 26 százalékkal rendelkezik, ennek növeléséről már egy éve beszélt az akkori fejlesztési miniszter, Németh Lászlóné), az erőmű pedig további húsz évig fenntartja a lignitre épülő villamosenergia-termelést.

A portál szerint Angela Merkel hétfőn este, egy magyarországi német vállalatvezetőknek rendezett fórumon arról beszélt, hogy „lehet tárgyalni bármiről Orbán Viktorral”, de néha nem biztos benne, hogy a magyar kormányfő ezek után nem okoz-e neki meglepetést. Üzletemberek ugyanakkor azt mondták a kancellárnak: Magyarországon a saját tapasztalataik alapján jobb a helyzet, mint ahogy azt a német sajtó bemutatja.

A két kormányfő találkozóján ugyanakkor a sajtóértesülés szerint a kancellár szóba hozta azokat a a követhetetlenül változó magyar gazdasági környezetre vonatkozó kritikákat, de azt a választ kapta, hogy a világ változik gyorsan, Magyarországnak ehhez kell alkalmazkodnia.

Német üzleti körök sok egyéb mellett az elektronikus árukövető rendszer, az EKÁER hirtelen bevezetését kifogásolták, és még mindig nagyon elégedetlenek a rendszerrel. Egy kormányzati forrás ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: éppen azért kellett olyan gyorsan és váratlanul bevezetni a rendszert, mint ahogy a nyerőgépeket tiltották be, mert ellenkező esetben esetleg olyan lobbizások kezdődtek volna, amelyeknek elképzelhető, hogy nem tudtak volna ellenállni.

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.