Pesti Srácok

Itt megnézhető a Lejáratás és bomlasztás! - A dokumentumfilm a Filmhét versenyében

Ügynöknek bélyegzett ellenzékiek, ellenzékieknek tűnő ügynökök - a pártállami titkosszolgálat a rendszer ellenségeit lejárató és egymásnak ugrasztani igyekvő akcióit mutatja be Huth Gergely és Kerekes András Lejáratás és bomlasztás - A hálózat örök című 2015-ös dokumentumfilmje, amely a most zajló Filmhét versenyében is szerepel. Elkészült a film honlapja is, ahol megnézhető, letölthető a mű, és számos hozzá kapcsolódó izgalmas háttéranyag, dokumentáció. A filmet oktatási célra is jó szívvel ajánlják az alkotók.

“Százmillió halott van a kommunizmus mögött. Kivel akartok kiegyezni?” - idézi fel saját, nyolcvanas évekbeli vitáit a dokumentumfilmben Molnár Tamás, az INCONNU-csoport alapítója. A bátor művészcsoport tagjai faragták meg - a hatalom fenyegetéseivel, atrocitásaival dacolva - a 301-es parcellában ma is látható kopjafákat. Addigra már szinte a teljes magyar ellenzéki mozgalom a lejárató-bomlasztó akciók célkeresztjében állt. Az állambiztonság módszere azonban akkor sem volt új keletű: igaz, 1956 után inkább csak az elhajló baloldaliakkal szemben alkalmazták, mások számára maradt a nyers erő és terror. A filmben ezért a nyolcvanas évek ellenzékének befeketítése, összeugrasztása mellett megjelennek az ötvenes-hatvanas évek is, olyan neves értelmiségiek, mint a képtelen ügynökváddal besározott Szalai Sándor professzor történetén átszűrődve. A történelmi tényfeltárás hiteles alapját a Hamvas Intézet kutatómunkája adta.

A Magyar Filmakadémia 2016-os Filmhetén is vetített, hiteles történelmi tényfeltáráson alapuló, izgalmas fikciós betétekkel életre keltett dokumentumfilmjüket az alkotók külön ajánlják egyetemi, középiskolai felhasználásra, s idejükhöz mérten szívesen vesznek részt a vetítéshez kapcsolódó beszélgetéseken. Éppen ezért az eredeti, 52 perces film mellett letölthető az "órai" 45 perces változat is.

PestiSracok facebook image

A Lejáratás és bomlasztás oldala ITT található.

A dokumentumfilmet 2016. március 4-én vetítik a Magyar Filmakadémia Filmhetén, 14.25-kor a Cinema City MOM Park 6-os termében!

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.