Pesti Srácok

Mint a mókus fenn a fán - Sárdobálás a köddé vált zánkai elszámolások körül

null

A 444.hu-n keresztül üzengetnek a zánkai Új Nemzedék Központ hárommilliárd forintos botrányának terheltjei. Csakhogy a PestiSrácok.hu-hoz eljutott dokumentumok és adatok egyértelműen cáfolják az Állami Számvevőszék feljelentésével szorongatott cégvezetők vádaskodásait. A háttérben a különféle kormányközeli ifjúsági szervezetek rivalizálása is felsejlik.

A baloldal új "Paulusa", a közpénzeket is érintő számos visszaélés után mára antikorrupciós hőssé avanzsált Juhász Péter nagy médiafigyelmet kapott, amikor pár napja rendőri segítséggel próbálta megakadályozni az Új Nemzedék Központnál folyó állítólagos iratmegsemmisítéseket. Csakhogy az iratmegsemmisítés legendáját a Juhász pártjához több szálon kötődő 444.hu dobta be, több részes cikksorozatban, melyben a zánkai gyermektábor programjait és fejlesztését szervező, de például a szóban forgó 3,3 milliárd forintos uniós pályázatból országszerte irodákat nyitó állami ifjúsági központ ügyeit teregeti ki.

Múlt szerdán ugyanis ők és az Index robbantották a hírt, hogy a jelenleg az Emmi által fenntartott központ megtagadta az együttműködést a számvevőszékkel, majd az ÁSZ is megerősítette, hogy emiatt feljelentést tettek az ügyészségen. Ezt követte Juhász rendőrös performansza, s a központ magyarázkodó közleménye, hogy a hárommilliárd forintos pályázat elszámolásai az év viharának titulált tavaly augusztus 17-i esőzésben semmisültek meg, amikor a fővárosi irodájuk pincéjébe víz tört be. Végül a 444.hu pénteken csavart egyet a sztorin, s kiderítette, hogy az Új Nemzedék Központ 2014 előtti, a Fidelitas volt vezetőihez sorolható menedzsmentje "legalább annyi iratot tüntetett el, mint az év vihara." Rögtön ki is derült, hogy lényegében ki is fogalmazta meg a bűncselekmény vádját:

PestiSracok facebook image

Különös szerecsenmosdatás

Tudni kell, hogy 2014-ig az Új Nemzedék Központ a Navracsis Tibor vezette Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium kötelékében működött, míg az új Orbán-kormány megalakulásával az Emberi Erőforrások Minisztériumához került, a cég vezetését pedig a 444-ben fidelitaszosoknak titulált fiatalok után az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetséghez közelálló emberek vették át, köztük Süveges. Az állítólagos belső feljegyzésből kiemelt vádak azonban inkább tűnnek szerecsenmosdatásnak annak tükrében, hogy a történet egyik szereplője - egyelőre névtelenséget kérve -

eljuttatta a PestiSrácok.hu-hoz a Süveges Antal Pál védekezését cáfoló teljes átadás-átvételi dokumentációt, amiről ráadásul kiderült, hogy azt nemcsak klasszikus, kinyomtatott formában, de elektronikusan is archiválták és több helyen megőrizték.

A hárommilliárd forintos uniós projekt az „Ifjúság.hu a sikeres nemzedékért – Átfogó ifjúsági szolgáltatásfejlesztés a köznevelésben tanuló diákok esélyegyenlőségének növelése érdekében” címen futott, s célja zánkai képzések szervezésén túl egy országos ifjúsági tanácsadó hálózat kiépítése volt, amit a cég honlapján ma is elérhető beszámolók szerint sikerrel megvalósítottak. Az új vezetés azonban alaposan elúszhatott az adminisztrációval, ha ilyen meghökkentő magyarázkodásra és kétes valóságtartalmú kiszivárogtatásra kényszerültek rá. A beszámolóknak ugyanis legkésőbb tavaly év végéig el kellett volna készülniük.

Az átadás-átvétel pendriveon - Nem ázott el...

A PestiSrácok.hu kereste jogászként és hivatásos civilként is ismert Süveges Antal Pált, ő azonban nem reagált kérdésünkre. Felhívtuk az Új Nemzedék Központ kommunikációs igazgatóját, Poór Csabát is. Ő mindössze annyit mondott el, hogy a 444.hu cikke több helyen pontatlan, többek között arra sem tér ki, hogy az Új Nemzedék Központ már 60 százalékban beküldte az ÁSZ-nak a kért iratanyagot.

Logikailag is hibás a érvek

Forrásunk rávilágított több más ellentmondásra: bár a 444.hu-ban közvetített "mentegetőzés" szerint például nincsenek meg a tulajdonosi joggyakorló utasításai, intézkedései, az ezekről szóló tájékoztatók és kimutatások sem. Ezeken túl a cég nem tudta felmutatni a felügyelő bizottsági jegyzőkönyveit és a jelentéseket, de valahogy eltűntek a felújítási tervek és a megvalósított fejlesztésekről készült kimutatások/beszámolók is. Nem tudták megmutatni a külső-és belső ellenőrzésekről szóló iratokat sem, de ugyanúgy nyoma veszett az éves közbeszerzési terveknek, a könyvelési tételek igazolásainak és a belső ellenőrzésekről készült jelentéseknek. Nem tudták bemutatni a 2011-2014-es évek között alkalmazott közszolgálati díjak adatbázisát, valamint az ezekből az évekből származó önköltség-számításokat sem.”

A valóságban ezen állítások egy részét is lehet cáfolni, mert több helyen is iktatták az iratokat. A tulajdonosi joggyakorló, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium utasításait egyrészt szinte minden esetben szükséges volt iktatni a megfelelő minisztériumi irattárban, ám emellett a társasághoz is e-mailben kellett elküldeni. Ezeket szintén átadta az előző vezetés a jelenleginek.

A hiányolt közbeszerzési terv a honlapon nyilvánosan elérhető volt, így meglepő, hogy az új vezetés nem tudta eljuttatni, ám a belső ellenőri jelentés beszerzése sem tűnt volna nehéznek, mivel a belső ellenőrnél annak meg kellett volna lennie. Informátorunk rámutatott arra is, hogy a felügyelőbizottsági jegyzőkönyveket minden esetben az FB ülések után (azonnal) aláírták és azokat lefűzték a program Bajza utcai irodájában, s a fenntartói utasításoknak is meg kellene lenniük Süvegeséknél, hiszen az átadás-átvételkor azokat át kellett adni a KIM-EMMI jogutódlás során. Így két irány közül, ha az egyiket valóban elöntötte az árvíz, akkor is megszerezhetőek a másik irattárból, mi több, azok közérdekű adatok.

A PestiSrácok,hu mindezek és a megkapott dokumentumok fényében továbbra is várja Süveges Antal Pál válaszát, hogy kitart-e a 444.hu-n tőle idézett vádak mellett, s természetesen kíváncsiak vagyunk a "kremlinológiai" szemszögből egyre érdekesebben alakuló hárommilliárd forintos botrány újabb fejleményeire is.

Addig is az alábbi iratokkal igyekszünk segíteni a lázas oknyomozó munkát:

(A vezető képen Süveges Antal Pál éppen a központ sikereiről nyilatkozik - Forrás: Szegedma.hu)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.