Pesti Srácok

Lázár: Az ellenzék trollkodik a népszavazással és súlyos kárt okoz

Lázár: Az ellenzék trollkodik a népszavazással és súlyos kárt okoz

Súlyos kárt okoz a demokráciának, aki a népszavazás ellen kampányol - jelentette ki Lázár János a szokásos csütörtöki Kormányinfón. A Miniszterelnökséget vezető miniszter többek között arról is beszélt, hogy az Országgyűlés fel fogja függeszteni a korrupciógyanúba került Mengyi Roland mentelmi jogát.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, Szent István ünnepén legyünk büszkék a nemzeti teljesítményre, nemzetünkre és legyünk büszkék a hazánkra, mind az ünnep, mind az elmúlt hónapok sportteljesítményei tükrében. Az olimpiai eredmények is büszkeségre adnak okot a nemzeti ünnepen – mondta a miniszter. Elismeréssel kell szólni minden Rióban részt vevő sportolóról. Ehhez hozzátette, hogy nem volt eddig olyan kormánya az országnak, amelyik ennyi pénzt áldozott volna a sportra, mint a mostani – tette hozzá. Lázár János úgy fogalmazott, hogy minden magyar sportolóra büszkék lehetünk, az olimpiai szintek elérése önmagában elismerésre méltó teljesítmény. Beszámolt arról, hogy az olimpia után a kormány számadásra készül, elemzi a kiemelt szakágak működési feltételeit és áttekinti, miben segíthet a magyar sportnak. A tárcavezető megerősítette, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a kormányküldöttség vezetőjeként Rióba utazott, az olimpia idején pedig sokan fontos munkát végeztek annak érdekében, hogy meggyőzzék a világot arról, hogy Budapest a legalkalmasabb egy olimpia megrendezésére.

Jól teljesített a magyar gazdaság

PestiSracok facebook image

Nagyon fontos gazdasági eredmények láttak napvilágot az elmúlt két hétben – mondta a miniszter. Lázár szerint a gazdasági növekedés a kormány tervei szerint alakult a második negyedévben, mindezt úgy, hogy az uniós kifizetések csak később fognak felpörögni. Az első félévben a gazdaság jól teljesített, így Varga Mihály egy rövid időre hátradőlhet – fűzte hozzá. Lázár János arról is beszélt, hogy folyamatosan csökken az államadósság. Továbbá kiemelte, hogy 11,6-ról 5,1 százalékra csökkent a munkanélküliségi ráta a 2010-es kormányváltás óta és 4,4 millió ember fizet adót a munkája után. Ez a pozitív tendencia tartani fog a következő fél évben is. A magyar vállalkozók közösen lépnek föl, hogy a foglalkoztatás terhei csökkenjenek. Az adócsökkentés hatása is érződik már – mondta a miniszter. Arról is beszélt, hogy több alapélelmiszer, köztük a friss tej áfája is csökkenni fog 2017 elejétől, valamint az internet forgalmi adója is. Az UHT-tej áfájáról is döntöttek, így csak akkor lesz csökkentés, ha a termelőknél a felvásárlási árak nőni fognak. Folytatódik az iskolatej program is.

Több millió ember betelepítését tervezik

A stratégiai kabinet tagjai és a gazdasági kabinet tagjai negyven napirendi pontot tárgyaltak meg. Minden miniszter számára kötelező a megjelenés. Ezzel kapcsolatban hónapok óta tartó vitákat sikerült lezárni – mondta a miniszter. Lázár János arról is beszélt, hogy az ősszel a miniszterelnök meg fog bízni egy minisztert, hogy összeállítson egy kormányprogramot a 2018-2028-as időszakra. Szeretnénk leírni, hogy mit tudunk kínálni az embereknek, országnak. A tárcavezető kiemelte: „nagy kérdések kezelése áll előttünk 2018 után”, hiszen például akkor zárul le egy uniós fejlesztési ciklus. Ezért közép- és hosszú távú társadalmi programot akarnak hirdetni a 2018 utáni időszakra – közölte Lázár János. Az Országos Mentőszolgálat számára egy új karrierpálya lehetőségét kínáljuk, amely 6-8 ezer embert érintene. Szeretnénk egy olyan közös programot hirdetni, ami a mentés biztonságát és színvonalát javítja – mondta a miniszter. Mindez a bérfejlesztéssel együtt történne meg. Elmondta azt is, hogy a stratégiai kabinet döntése alapján 6 milliárd forint-ból Nyíregyházától-Zalaegerszegig le tudjuk zárni a kórházfejlesztéseket – mondta a miniszter. Új Magyarországot érintő közlekedésfejlesztési programot készít majd az NFM az őszre – mondta Lázár. A tárcavezető arról is beszámolt, hogy áttekintették az e-számla helyzetét, a fizetési lehetőséget a tervek szerint 2018. január 1-jével vezetnék be. Tervben van az autópályák fejlesztése, de ezt nem EU-s forrásokból kell megvalósítani – válaszolta kérdésre Lázár János. A bevándorlásról a miniszter azt mondta a kormánynak segítségre van szüksége a kötelező betelepítés elleni harchoz. Az EU-ban az a terv, hogy a következő években emberek millióit akarják betelepíteni. Nem megszervezni, hanem megállítani kell a bevándorlást, de ez kisebbségi álláspont – mondta a miniszter. Egyre több bevándorló fog érkezni a déli határszakaszra, ezért kellett meghosszabbítani a menekültügyi vészhelyzetet – mondta a miniszter. Támadástól sem rettenek vissza a bevándorlók – tette hozzá Lázár.

Lázár János 7-HPGY
Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Lázár szerint az ellenzék trollkodik

A kormány a bevándorlás ügyében gyenge, ezért kéri az emberek segítségét. Ha a választók nem segítenek, akkor Brüsszel előbb vagy utóbb be fog telepíteni olyan embereket, akik nem közülünk valók – mondta Lázár János. „Meggyőződésem szerint erről szól a népszavazás. Aki igazi demokrata, annak a referendumon való részvételre kellene buzdítania” – tette hozzá. Az ellenzék trollkodik a népszavazás ügyében – mondta Lázár. Hangsúlyozta, hogy súlyos kárt okoz a demokráciának, aki a népszavazás ellen kampányol – tette hozzá. Mindenki álljon ki a véleményével a betelepítés ügyében. Jelenleg alig ezer bevándorló tartózkodik Magyarországon, így a bevándorlás szempontjából mi vagyunk a legbiztonságosabbak – mondta a miniszter. Lázár János kiemelte, hogy csak a határátlépési pontoknál van lehetőség arra, hogy bejöjjenek az országba. A biztonság egyik záloga, hogy több ezer rendőr végzi a feladatát. A magyar határvédelemhez Ausztriát leszámítva senki semmilyen segítséget nem ad – tette hozzá. A kormány meggyőződése szerint az ország jövője a betelepítés megakadályozásán múlik – mondta Lázár János kérdésre válaszolva. A miniszter szerint ha az Európai Bizottság büntetést helyez kilátásba a népszavazás eredménye miatt, az beláthatatlan társadalmi következményekhez vezethet. Ez a gondolkodás vezetett a Brexithez – tette hozzá. Lázár János arról is beszélt, hogy 2010-ben belbiztonsági káosz volt. Az utóbbi években 6 ezer bűnözőt kivontak a forgalomból – tette hozzá.

Béremelés, rezsicsökkentés

Augusztus 1-jétől a járási hivatalokban béremelés történt – jelentette be a miniszter. A béremeléshez persze bizonyos feltételeket vállalni kellett, így az önkormányzati szektorban csak akkor vállal szerepet a kormány az emelésben, ha bizonyos feltételeket teljesítenek – mondta Lázár. 2010-hez képest negyven százalékkal növekszik az egészségügyben dolgozók bérköltsége – mondta Lázár. 215 ezer ember mondta el a véleményét eddig az állami rezsicsökkentési tervekről – mondta a miniszter. Az adatok szerint a választók nagy része a gépjármű-tulajdonlással járó költségeket csökkentené. Lázár látesélyt további rezsicsökkentésre. Magyarországon drága foglalkoztatni, és most van lehetőség arra, hogy ezen a téren csökkentsék a terheket. A járulékcsökkentés mértékéről nincsen álláspontja a kormánynak. Lázár János szerint a költségvetés egyensúlya és a gazdasági növekedés döntheti el a járulékcsökkentés mértékét. A mostani gazdasági növekedési adat egyértelműen bizonyítja, hogy nem az uniós forrásoktól függ. A cél, hogy a gazdaság három százaléknál nagyobb mértékben bővüljön – mondta a miniszter.

Nem lesz több állami földeladás

Adósságcsökkentésre fordítaná a kormány azt a 270 milliárd forintot, amely állami földek értékesítéséből folyt be – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Lázár János budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az összeg sorsáról jövő héten dönt a kormány, ugyanakkor a kormánykabinetek azt javasolják, hogy „a szocialisták által felhalmozott nemzeti adósság” finanszírozására költsék azt. Megerősítette, hogy a kormány szeptemberben törvényben zárja le a földárveréseket, amelyek során a meghirdetett 280 ezer hektárból 206 ezer kelt el. Mintegy 30 ezer vevő volt, akik közül 20 ezren 3 hektár alatti területet vásároltak – ismertette a miniszter, aki megemlítette azt is, hogy 8900 milliárd forintos kerete van a 2014-20-as ciklusban Magyarországnak, ebből 1600 milliárd forintra van szerződés – mondta Lázár János. A visegrádi országokhoz képest is jól állunk. A korábbi ciklussal szemben a jövő év végéig minden pályázatot ki fogunk írni – tette hozzá. Megfontolásra érdemes gondolat, hogy a Kelenföldi pályaudvar fejlesztése után szükség van-e a Déli pályaudvarra – jegyezte meg Lázár János. A budapesti kerületek számának megváltozása nincs napirenden. Az hogy ez jó-e vagy sem, nehéz eldönteni, Lázár szerint a város fejlesztése szempontjából ez inkább hátrány.

Lázár támogatja Mengyi mentelmi jogának felfüggesztését

Az Országgyűlés fel fogja függeszteni Mengyi Roland mentelmi jogát, amit ráadásul ő maga kezdeményezett – mondta Lázár. A miniszterelnök azonnali vizsgálatot követelt, amikor ez napvilágra került – mondta Lázár. Hat éve kormányzunk, és ez az első eset, hogy közvádas ügyben kérték valakinek a felmentését, nagyon nem örülök Mengyi Roland ügyének – mondta Lázár. Az ártatlanság vélelme mindenkit megillett, de a helyzetet tisztáznia kell a hatóságoknak. Orbán Viktor világossá tette, hogy zéró tolerancia van a korrupció ügyében a Fideszben – mondta Lázár. Az ügy eljárásjogi részleteit nem ismerem, de az eljáró hatóságok minden törvényes feltételnek megfeleltek az eddigi tudásom alapján – mondta a miniszter. Lázár János arról is beszélt, hogy Mengyi mentelmi jogának a felfüggesztését támogatni fogja.

Forrás: MTI/Magyar Idők, fotók: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.