Pesti Srácok

Pártsajtó helyett sajtópárt: Az ellenzék helyett a 444, az Index, a HVG és a 24.hu buktatná meg Orbánt

Pártsajtó helyett sajtópárt: Az ellenzék helyett a 444, az Index, a HVG és a 24.hu buktatná meg Orbánt

A Simicska-közeli Index.hu, a Soros-közeli 444.hu, valamint a kormánykritikus 24.hu és a hvg.hu átvette az ellenzéki pártok szerepét, ezen portálok befolyásolják a közvéleményt és pártsajtó helyett sajtópárt jött létre a baloldalon - olvasható a Nézőpont Intézet portálunkhoz eljuttatott legfrissebb kutatásában. A balliberális média átvette a balliberális pártok szerepét című elemzésükben arra is rávilágítanak, hogy a magyar ellenzéki sajtó már a kormányellenes tüntetések és utcai tiltakozások megszervezésében és propagálásában is szerepet vállal. Soros György érdekeit leginkább a 444 védi, a Soros-féle civilekét pedig az Index. Orbán Viktorék ellen már a balliberális sajtópárt lépett szorítóba.

Figyelemreméltó elemzést közölt a Nézőpont Intézet a balliberális pártok impotenciájáról és a balliberális médiumok frontvonalba lépéséről. A portálunkhoz is eljutott, A balliberális média átvette a balliberális pártok szerepét című kutatás ugyanis nyomatékosítja, pártsajtó helyett már sajtópártról beszélhetünk. Elemzésük szerint 2014 óta a baloldal fragmentáltsága tovább nőtt, nincs látható kormányzati alternatíva, az ellenzéki pártok nem tudják becsatornázni az elmúlt hetek tüntetésein megjelenő elégedetlenséget, mert a tüntetők gyakran őket is elutasítják. "Ez a választások közeledtével egyre nagyobb frusztráltságot okoz az ellenzéki pártvezetők körében. Helyzetükön az elmúlt napok kormányellenes tüntetései sem segítettek, ezeknek a megmozdulásoknak e pártok csupán szemlélői, nem alakítói voltak, szerepüket gyakorlatilag átvette a balliberális sajtó" - olvasható a Nézőpont Intézet elemzésében. Mindezt jól jelzi, hogy a Simicska-közeli Index.hu, a Soros-közeli 444.hu, valamint a szintén kormánykritikus 24.hu és a hvg.hu felületén a külföldi egyetemek működését érintő, vagy épp a külföldről támogatott szervezetek átláthatóbb működését előmozdító törvények kapcsán megjelent cikkek elenyésző részében adtak teret az ellenzéki pártok álláspontjának. A legtöbb cikkben az újságírók saját vagy a sajtótermék által kialakított véleményüknek, értelmezésüknek adtak teret.

Forrás: Nézőpont Intézet

"A Simicska-közeli Index.hu, a Soros-közeli 444.hu, valamint a kormánykritikus 24.hu és a hvg.hu átvette az ellenzéki pártok szerepét, ezen portálok befolyásolják a közvéleményt pártsajtó helyett sajtópárt jött létre a baloldalon" - egyértelműsíti a Nézőpont Intézet, amely elgondolkoztató adatokkal, számokkal is alátámasztja a kutatását. Eszerint a négy internetes portál március 28. és április 19. között az említett két témában 2 005 darab cikket jelentetett meg, ami átlagosan napi 87 cikket jelent. A tüntetések élő közvetítéséről hírfolyamban beszámoló, Simicska Lajoshoz köthető Index.hu esetében volt a legmagasabb ez az arány az átlagosan napi 30 cikkel. Szintén jelentős volt a 24.hu, a hvg.hu és a 444.hu esetében is ezeknek a cikkeknek a mennyisége, itt 18-20 cikk jelent meg napi átlagban e két témában.

PestiSracok facebook image

Pártvéleményeket tartalmazó írásokat legkevésbé a 444.hu jelentetett meg, a két témában megjelent cikkek mindössze 8 (!) százalékában közvetítettek bármilyen ellenzéki pártálláspontot. A Soros György pénzén is felhizlalt 444.hu természetesen Soros magánegyetemével, a CEU-val kapcsolatban volt a legaktívabb. Az említett időszakban több olyan nap is volt, amikor az ezen a portálon megjelent cikkek közel fele kizárólag Soros egyetemről szólt.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

A szervezet kiemeli, a világban régóta megfigyelhető jelenség, hogy az ellenzéki pártok helyébe lépve az ellenzéki sajtó igyekszik formálni a közvéleményt, különböző gazdasági vagy politikai érdekek mentén alakítva a politikai folyamatokat, de az új irány már Magyarországra is betört. "Az ellenzéki sajtó hazánkban is egyre gyakrabban karol fel ügyeket, alakít ki saját értelmezési keretet, legújabban már utcai tiltakozások megszervezésében és propagálásában is szerepet vállalt. Ez a mindenképpen újnak nevezhető jelenség a külföldi egyetemek működését szabályzó törvénymódosítás és külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló törvényjavaslat kapcsán vált a legszembetűnőbbé. Ezen ügyek során a négy portál, az Index.hu, a 24.hu, a hvg.hu és a 444.hu teljes mértékben átvette az ellenzéki pártok szerepét, befolyásolva ezzel a közvéleményt" - szögezi le a Nézőpont Intézet.

Az ellenzéki sajtó feltehetően megunhatta az ellenzéki pártok impotenciáját, kormánybuktatási szándékkal és abban reménykedve az Index, a 444, a HVG és a 24.hu lépett szorítóba a magyar kormány és Orbán Viktor ellen. És még el sem kezdődött a kampány...

Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Milliárdos ingatlanvagyonnal gyarapodik tovább tatabányai családok nyomorán a „Szeviép-család” – Csinos céghálót találtunk az egykori vezér fia körül

Exkluzív 2022 május 25.
A Pesti TV Az Ügy című riportműsorában mutattuk be a tatabányai szellemtársasházat, amely tizenöt éve áll befejezetlenül. A huszonegy lakásos, a földszinten nagy irodaépületet is magába foglaló ingatlant sajátos konstrukcióban kezdték építeni 2004 után. A telektulajdonos, első számú építtető, a Környe és Vidéke Takarékszövetkezet ingatlanhasznosító cége, a Tak-Ing végelszámolás alatt áll; az építő Pólus Kft. 2007 óta felszámolás alatt; a lakásaikat előre kifizető tatabányai családok, összesen tizenöt károsult család a mai napig nem kapott vissza egy fillért sem. Közben tavaly év végén a félkész épület az egyik szeviépes érdekeltség kezébe került. A Szeviép-üggyel a PestiSrácok.hu az elmúlt években kiemelten foglalkozott; követjük a több száz kisvállalkozó csődjéért felelős, csődbűncselekménnyel vádolt milliárdosok ma is tartó büntetőperét. Megmutattuk, hogy a mai napig milyen luxusban élnek, és egy tényfeltáró cikksorozatban azt is, hogy a Szeviép csődeljárása előtt milyen elképesztő céghálót építettek fel a Szeviép-vezérek, amely cégekben immár egy-egy családtagjuk a tulajdonos. Ebben a tényfeltáró riportban azt mutatjuk meg, hogyan kerül a Szeviép-vezér B. Sándor fia Tatabányára, miként jutottak hozzá a tizenöt család anyagi megnyomorítását jelentő, milliárdos értékű ingatlanvagyonhoz, és azt is, hogy a tatabányai botrányban szereplő cég csak egy az újabb céghálóban. Körülbelül tíz milliárdos vagyont találtunk éppen csak, hogy „muzsikáló” cégekben, és mindez az egyik B.-fiú kezében fut össze.

Vérrel írt üzenet, fegyverarzenál, eltévedt lövedék – Fokozódik a feszültség a déli határnál

Exkluzív 2023 szeptember 5.
Tovább súlyosbodott a helyzet a déli határunk szerb oldalán azóta, hogy Az Akta bemutatta a terrorista embercsempész bandák táborait, akiknek az egymással folytatott háborúja a helyi magyarok életét veszélyezteti. Ahogy riportunkban bemutattuk, afgán és észak- afrikai terrorista csoportok tanyáznak a Szabadka környéki erdőkben, sorozatlövő, gránátvető fegyverekkel és gránátokkal ellátva, és most már naponta vannak tűzharcok, lőnek és robbantanak, gyakran a lakóházak közelében. Ezek a bandák szervezik a napi több száz, Zágrábból a Délvidékre érkező illegális migráns továbbjuttatását. Az elmúlt napokban fokozódott az amúgy is tarthatatlan helyzet. A lövöldözések maradványait, lőszerhüvelyeket néhány tíz méterre a határtól százával találni – már a határon lőnek, miközben 300–400 fős csoportok invázióját irányítják neki a kerítésnek. És már nem létráznak: végigvágják a kerítést, azon tuszkolják át az embereket az akciót fegyveresekkel fedező embercsempészek. A PestiSrácok.hu számos exkluzív felvételt kapott a terroristákról és a felkutatásukra irányuló akciókról. Megtaláltuk a TikTokon az embercsempész bandák egymásnak szóló hadüzeneteit, különböző üzenetekkel ellátott videóit. Ezek a felvételek is jól mutatják, hogy elit terrorista csoportok háborúja dúl az embercsempész piacért, illetve területekért. A BIRN balkáni oknyomozó portálnak pedig a csoportok vezetőit is sikerült beazonosítania, és belső informátoraik által a területfelosztási harcok eseményeit is feltérképezték. Hat hónapon át tartó kutató-elemző munkájukból az is kiderül, hogy a marokkói és afgán bandák háborújához főleg Koszovóból albán bűnözői körök biztosítják a fegyvereket, méghozzá igencsak borsos áron.

„Valahol fenn úgy döntöttek rólam, hogy a Ferencváros legyen az életem!” – Nyolcvan éves lenne, de már tíz éve nincs közöttünk a Császár (2. rész)

Exkluzív 2021 október 17.
Az egyetlen magyar aranylabdás labdarúgó, Albert Flórián pályafutását bemutató írásunk első részében egészen 1967 végéig jutottunk el. Innen folytatjuk most a zseniális játékos életútjának felelevenítését, feltárva a korszak sajátosságait, szót ejtve a kiváló labdarúgó emberi kapcsolatairól és megidézve gondolatait ferencvárosi kötődéséről, valamint arról, hogy ő maga mire volt a legbüszkébb a saját karrierjét tekintve.