Pesti Srácok

Ez most már tényleg olyan, mint egy teleregény: folytatódik a XV. kerületi balhé

Zsúfolásig megtelt a terem a XV. kerületi önkormányzat testületi ülésén, amit azonban hiába övezett ekkora érdeklődés, ismét határozatképtelen volt. A képviselők így - egyebek mellett - arról sem tudtak szavazni, hogy a DK-s polgármester, Hajdu László ellen induljon-e fegyelmi eljárás. A PestiSrácok.hu a helyszínen forgatott, kisfilmünk igazi csemegének ígérkezik: kiderül például, miért is nem DK-s a polgármester és hogy Gyurcsány miért ne szóljon bele a kerület dolgaiba. Portálunknak egy lokálpatrióta is nyilatkozott, aki valamiért azt hiszi, hogy a IV. kerületben él.

A XV. kerület önkormányzat képviselő-testületének munkáját élénk érdeklődés övezi az utóbbi hetekben. A DK-s polgármester ellen ugyanis fegyelmi eljárást akart kezdeményezni a helyi Fidesz, ezt persze Gyurcsány Ferenc sem hagyhatta szó nélkül. A Fidesz az eljáráshoz néhány ellenzéki képviselőt is megnyert, a helyi MSZP és a helyi Jobbik is támogatta azt. Ezen pedig az LMP hergelte fel magát annyira, hogy azonnali lemondásra szólított fel mindenkit.

Hajdu László felfüggesztését június végén azért kezdeményezte a Fidesz, mert a polgármester nem hajtott végre két, a testület által elfogadott határozatot. A fideszesek egy óvodafelújításra akartak költeni pluszpénzt, a polgármester azonban túlárazottnak tartotta ezt és a gyermekek étkeztetésére szánná inkább az összeget. A polgármestert a megjelent DK-sok biztosították arról, hogy szerintük igenis jól végzi munkáját, még egy - két női "Táblás Józsi" is megjelent, amolyan újpalotai kivitelben.

A múlt heti testületi ülésen még egymásnak feszülő indulatokról lehetett hallani, most azonban csendben vették tudomásul a jelenlévők: feleslegesen izzadtak egy órát a városházán, nem határozatképes a testület, ha nincs jelen a helyi Fidesz, a polgármester pedig tehetetlen, sőt, az ellenzéki gittegylet sem képes hatékonyan működni nélkülük.

PestiSracok facebook image

A PS-videóját ide kattintva nézheti meg.

PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.