Pesti Srácok

Lendvai Ildikó szerint az MSZP saját lényegét adná fel, ha szövetkezne a Jobbikkal

Lendvai Ildikó szerint az MSZP saját lényegét adná fel, ha szövetkezne a Jobbikkal

Hisz az MSZP továbbélésében, abban, hogy szükség van a pártjára a baloldalon, a Jobbikkal viszont semmiképpen sem fogna össze Lendvai Ildikó – derült ki a Mandineren megjelent nagyinterjúból. A szocialista párt korábbi elnöke szerint ha esetleg a választást meg is nyerné egy ilyen furcsa szövetség, teljesen kormányképtelen lenne, így semmit sem érnének el vele, csak szégyenben maradnának. A korábbi vezető szoci politikus azt is cáfolta, hogy cenzor lett volna, de azt elismerte, hogy meghozta a maga kompromisszumait az állampárti időkben.

A korábbi MSZP-elnök úgy gondolja, az országban erős vágy van a nagyobb egyenlőségre, él a baloldali hagyomány, és a szocialista pártnak a legrosszabb időkben is volt fél-egymillió szavazója. Azt persze nem tudni, hogy a legrosszabb időkön már túl vannak-e (megj. a szerk.). A baloldallal kapcsolatban Lendvai elmondta ugyanazt, amit a többi párttól is rendszeresen hallani: a teljes baloldal támogatottságát kell növelni, és nem a pártoknak elszedni a szavazókat egymástól. Az MSZP szerepét a megújulásban látja, úgy véli, a kommunista állampárt utódjának integrálnia kell a modern baloldal zöld, feminista, antirasszista kulturális és civil mozgalmár jegyeit. Ez a magyar baloldali „civil” aktivisták MSZP-hez fűződő viszonyát elnézve nem lesz egyszerű menet.

Ami kormányon még nem volt fontos: a politikai pluralizmus

A szocialista párt sorsát firtató kérdéseknél is érdekes válaszok buktak elő a korábbi pártelnök-asszonyból. Két kérdéssel azután, hogy az MSZP gazdasági és médiahátterének széthullásáról van szó, azt találta mondani:

PestiSracok facebook image

Ezzel megint csak fogalmat alkothatunk arról, hogyan és miből működött annak idején a „független, demokratikus” sajtó, élén a Népszabadsággal, amelyet meglehetős hangerővel sírnak vissza ma is néhányan. Lendvai elismerte, hogy pénzügyi kényszerből váltak meg a Népszabadságtól, ugyanakkor elmondja, a kollégák azt hitték, hogy a korábbi szellemiséget megőrző tulajdonosnak adták el.

Ahogy 1994-ben meg azt hitték sokan, hogy az SZDSZ nem lép koalícióra az MSZP-vel. Megesik, hogy az egyik politikai oldal bepalizza a másikat.

Lendvai Ildikó ősbűnnek tartja, hogy még kormányon nem hoztak létre a politikai pluralizmust szolgáló sajtót támogató pályázati rendszert. Persze nem kizárhatóan azért e mulasztás, mert amíg a baloldal kormányon volt, elsöprő sajtófölénnyel bírt, és legkevésbé sem vágyott rá, hogy a megvalósuló politikai pluralizmus révén a jobboldal üzenetei is eljussanak az emberekhez.

A Jobbikkal csak összesározná magát az MSZP

A Jobbikkal való összefogásról azt gondolja Lendvai, hogy matematikailag megérné ugyan, de különösen rút politikai és erkölcsi öngyilkosság lenne. Véleménye szerint a közös kormányzást nem tudnák megoldani, ha nyernének is, és hónapokon belül kacagva visszajönne a Fidesz, a szocikon pedig csak a lemoshatatlan sár maradna:

Egy korábbi összefogás mellett bábáskodva (fotó: MTI)

Egyébként sem hisz a Jobbik irányváltásának, amelyet kényszerű tánclépéseknek tart, miután a Fidesz nagyban megvalósította a Jobbik 2014-es programját. A bérunió szerinte nem több egy megvalósíthatatlan kezdeményezésnél, amelybe azért állt bele a párt, mert nincs semmiféle kockázata, illetve következménye. Vona Gábor viselkedését is pusztán retorikai húzásnak tartja, mondván:

Lendvai szerint a Jobbik csak kormányt váltana, de rendszert nem, és ugyanolyan kirekesztő lenne, mint a Fidesz:

Cenzor?

Az MSZMP KB tudományos, közoktatási és kulturális osztályán dolgozott Lendvai Ildikó tagadja, hogy cenzor lett volna. Mint mondja, a 80-as évek második felének „pongyola diktatúrájában” már inkább az öncenzúra működött csak, és túl sok kiadatlan írás nem került elő később sem a fiókokból. Állítása szerint a Tiszatáj folyóirat 1986-os betiltásához sem volt köze, igaz, nem is tiltakozott ellene:

Akkori viselkedését, állampárti szerepvállalását így indokolja:

forrás: mandiner.hu

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.