Pesti Srácok

Karácsony Gergelyről nem tudjuk, mit akar, a híveit viszont jól ismerjük már

Karácsony Gergelyről nem tudjuk, mit akar, a híveit viszont jól ismerjük már

Nem, és nem bírják ki a haladó gondolkodók az apokaliptikus jövőkép nélkül. A magyar állapotok végóráján való aggódás olyan nekik, mint a herbál és a kati a Hungária körúti csavargóknak. Most, hogy Karácsony Gergely révbe ért, és egy hibahatáron létező párt vezetőjeként két másik baloldali párt miniszterelnök-jelöltje lett egyszerre, másfél tucat híresség azonnal fontosnak érezte nyilvánosságra hozni a politikai meggyőződését ebben az eleve túlpolitizált hangulatban.

– írják, de nem zárható ki, hogy valójában a kommunizmusból megörökölt baloldal sorsa szempontjából vagyunk a huszonnegyedik órában.

1990 óta folyamatosan aláírnak, tiltakoznak, petícióznak ugyanazok, néha meg-megújulva egy fiatalabb zenésszel, színésszel és emberjogi aktivistával. Egyszer érdemes lenne kikutatni, hány hasonló nyílt levél névsorában láttuk már például Kéri László nevét. Nem sokan vannak ezek a baloldali meggyőződésű emberek, viszont a rendszerváltástól az utóbbi évekig, sőt az internetes hírportálok és televíziózás terén máig balliberális fölényű médiának köszönhetően hosszú ideje viszonylag ismertek. Ha különböző nevekkel kellene egyszerre aláírniuk három-négynél több nyílt levelet, talán bajban is lennének, de mindig csak egyet hoznak nyilvánosságra, mint ezúttal is.

PestiSracok facebook image

Legyen mindig 2014!

Az utóbbi hónapok közvélemény-kutatásaiból kiolvasható tendenciával bátran szembemenve, magabiztosan kijelentették az aláírók, hogy az emberek többsége kormányváltást akar, és hazánknak is erre van szüksége. Továbbmentek azonban, és meg sem várták a Közös Ország Mozgalom közvélemény-kutatását a legnépszerűbb ellenzéki jelöltekről, pedig nagyjából egy körzetre való pénzt már összekoldultak, így csak körülbelül százötször ennyi pénzre van szükségük Gulyás Mártonéknak a sikerhez. Az aláíró értelmiségiek viszont ezzel nem foglalkozva azt javasolják, hogy ki kéne terjeszteni Karácsony Gergely impériumát. Szerintük a teljes baloldalnak be kéne sorolnia alá, mivel külön-külön egyik pártnak sincs meg a receptje a kormányváltásra – az állítólagos kormányváltó népakarat dacára. Ezek az aláíró értelmiségiek, akik feltehetően mind kimagasló szakértelemmel mozognak a politika és az államigazgatás világában, lényegében meghirdették, hogy legyen újra 2014, csak Mesterházy Attila helyett Karácsony Gergelyre vágynak.

Karácsony Gergely politikai tudásának, tapasztalatának és teljesítményének a mozgástere (fotó:
MTI / Szigetváry Zsolt)

Karácsony Gergely szerintük az az ember, aki „nemcsak tehetséges és tisztességes, de van mögötte politikai tudás, tapasztalat és teljesítmény” ahhoz, hogy a teljes baloldal vezetője legyen, hiszen „a Parlamentben és Zugló polgármestereként egyaránt bizonyította, hogy képes egy újfajta politizálásra”. És akkor most idézzük fel magunkban Karácsony Gergely maradandóan értékes politikusi teljesítményeit a 2010–14-es ciklusból, valamint 2014–17 között Zuglóban!

– zárul a nyílt levél, amelyből azért hiányzik egy s más.

Több Karácsony Gergely, több SZDSZ

Például némi konkrétum a nevüket felvillantó értelmiségiektől, hogy mégis mit ígér a választóknak az az ember és leendő kormánya, akit önzetlen szeretettel ajánlanak a választók és a pártok figyelmébe. Mit csinálna a Karácsony-kormány? Mit csinálna másképp, mint a jelenlegi kormány, és hogyan csinálná? Ezek híján igencsak megelőlegezett bizalomnak tűnik az újszerűnek a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető kezdeményezés, amelyet ezúttal Bálint György, azaz Bálint gazda – egykori SZDSZ-es képviselő – indított el. Független értelmiségiként csatlakozott hozzá többek között Wittinghoff Tamás, Budaörs korábban SZDSZ-es polgármestere, Bozóki András, a Gyurcsány-kormány minisztere, és ott van Kaltenbach Jenő is, aki volt ombudsmanként írta alá a levelet, azt viszont kifelejtette az aláírása mellől, hogy jelenleg is Karácsony párttársa a Párbeszédben.

Rajtuk kívül találkozunk még például Hajós András nevével, akit most már mégsem zavar annyira Gyurcsány Ferenc jelenléte, de ott van a több kormányellenes tüntetés felejthetetlenül indulatos orgánumát birtokló színésznő, Szalai Kriszta is. Az aláíró színészek és rendezők esetében érthetőbb volna, ha a sokkal inkább a szakmájukba vágó metoo-botránnyal kapcsolatban nyilvánítanának véleményt, az viszont nem világos, hogy miért releváns a véleményük a politikát illetően. Ahogy a kertészek, zenészek, építészek, írók, aktivisták esetében sem egyértelmű a nyilvánosságot érdemlő affinitás eredete.

A teljes névsor és a kiáltvány ITT található.

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.