Pesti Srácok

Amilyen a nő, olyan a család, és végső soron a társadalom is

A nők és a férfiak hasonlóak és egyenlőek, de nem egyformák, ezért az egyenlőséget és nem az egyformaságot kell hangsúlyozni – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért is felelős államtitkára csütörtökön az Országházban tartott nőnapi konferencián.

Novák Katalin a Fiatal Családosok Klubja (Ficsak) és a Magyar Női Unió által szervezett rendezvényen kiemelte, a nőknek plusz támogatásra van szükségük, mert

- sorolta Novák Katalin. Az államtitkár azt mondta, olyan közéletre van szükség van, amely vonzóvá válhat a nőknek, ezért kezdeményezte a Nők Magyarországért Klub alapítását, amely nőnapon tartotta alakuló ülését.

PestiSracok facebook image

A polgári értékrendű szervezet alapítói között van Nagy Tímea olimpiai bajnok sportoló, Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója, Szabó Tünde sportért felelős államtitkár és Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes is. A nők ügye azonban nemcsak a nőké, hanem mindenki közös ügye, nőknek és férfiaknak együtt kell tenniük érte – fogalmazott az államtitkár. Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára arról beszélt, hogy a 2010-es kormányváltás óta egyre több nő dolgozik, 2017-ben meghaladta a kétmilliót a számuk, ami a rendszerváltás óta a legmagasabb érték 2010 óta 270 ezerrel nőtt a foglalkoztatott nők száma, a női munkanélküliség pedig a 10 százalék feletti szintről öt százalék alá csökkent, amire még sohasem volt példa Magyarországon – fűzte hozzá. Kitért arra is, hogy a magyar vállalkozások körülbelül 30 százalékát nők vezetik.

Hosszabb életűek, megbízhatóbbak, szabálykövetők a női vállalkozások

A női vállalkozások általában hosszabb életűek, megbízhatóbbak, szabálykövetők, és kevesebb pályázaton indulnak ugyan, de nagyobb sikerrel. Ez alapján elmondható, hogy a női vállalkozások kiszámítható gazdasági erőt jelentenek, így kiemelten támogatja őket a kormány. Elmondta azt is, hogy

Dunai Mónika, az Országgyűlés női méltóságért albizottságának elnöke azt hangoztatta, hogy a

családok megmaradását a fizikai és az anyagi biztonság garantálja, ezért meg kell őrizni a már elért eredményeke

t. Az április 8-ai országgyűlési választásokon a jövőről döntenek a magyarok - emelte ki.

Király Nóra, a Ficsak és a NőiSzem egyesület alapítója

köszöntőjében úgy fogalmazott, egy nő életében a legszebb ajándék a gyerek, a gyerekek megszületése pedig nemzeti létkérdés is, ezért a családok megerősítésén és a gyermekvállalás ösztönzésén múlik a jövő. Batthyány-Schmidt Margit, a Magyar Női Unió elnöke azt mondta, a szervezet a nőket kívánja megerősíteni, mert úgy vélik,

A „központi” megemlékezés mellett természetesen az ellenzéki pártok is kiemelten figyeltek a nőknek, és volt, amelyik párt hosszabb távú koncepciójában is kiemelt figyelmet fordít a nők társadalmi szerepvállalásának.

Az LMP a Dürer Rendezvényházban tartott nőnapi megemlékezésén láthatóan több idősebb, mint fiatal nő vett részt. Az egybegyűltek előtt elsőként Demeter Márta szólt arról, hogy

A fő csapásirány, a többi ellenzéki párthoz hasonlóan a nők és férfiak közötti fizetési különbségekről szólt. Demeter szerint a gazdasági versenyképesség nem épülhet a bérek alacsonyan tartására, ezért is sürgős az árfogó bérrendezés.

Szél Bernadett. Fotó: MTI

Az LMP társelnöke a rendezvényen kifejtette, hogy sokkal fontosabbnak tartják, hogy ne egyszerűen boldog nőnapot kívánjanak, hanem sokkal inkább „boldog nőket”.

Szél Bernadett kiemelte, hogy

minél inkább nem foglalkoznak a nőkkel az év 365 napjában, ezen a napon annál inkább szeretik megmutatni ezek a politikusok, hogy mennyire fontosak vagyunk számukra

.

Az LMP társelnöke az Európai Parlament elnökével összhangban, arra figyelmeztetett, hogy sokkal nagyobb szerepvállalási lehetőségre van szükség a magyar politikában és ezért is fontos Szél személye, aki elsőként vállalta fel a karaktergyilkosságos napokban az első női miniszterelnök-jelölt szerepét.

Növelni kell a nők szerepét a médiában és a digitális világban

Eközben

az EP, az Európai Bizottság, valamint az EU-tagállamok parlamentjeinek számos képviselője részvételével szervezett rendezvény arra fókuszált, miként lehet a nők szerepét növelni a médiában és a digitális világban

. Antonio Tajani köszöntőjében felhívta a figyelmet arra, hogy ha több nő dolgozna az infokommunikációs szektorban (ICT), akkor az EU hazai összeterméke (GDP) 9 milliárd euróval növekedne. Az EP elnöke kiemelten fontosnak nevezte, hogy

a férfiak és a nők fizetése közötti markáns különbségek a digitális gazdaságban is eltűnjenek

. Megjegyezte, hogy több nőre lenne szükség a digitális piacon, valamint az infotechnológiai kutatásokban. Hozzátette:

Mint elhangzott,

jelenleg a menedzsereknek csak a 24 százaléka nő, a vezérigazgatóknak pedig csupán 4,6 százaléka

. Az is beszédes adat, hogy ezer diplomás nőből csak 29 választja az ICT-ágazatot, és közülük csupán négyen tudnak elhelyezkedni ott. Sajnálatos módon még mindig nagyon sok a sztereotípia a médiában a nők szerepét illetően.

- hangsúlyozta az EP olasz elnöke. Antonio Tajani szerint

nagyon sok esetben a nők elleni zaklatás a férfiak azon félelméből ered, hogy a nők túlságosan erőteljesek, és ez az érzés erőszakká csaphat át a férfiakban, ez pedig a nők marginalizálásához, jogaik megfosztásához vezethet.

Vera Jourová jogérvényesülésért, fogyasztópolitikáért és a nemek közötti egyenlőségért felelős uniós biztos arról beszélt, hogy súlyos probléma az EU-ban az informatikai szakemberek hiánya, de a meglévők között is rendkívül alulreprezentáltak a nők, arányuk mindössze 5:1-hez.

Az isztambuli egyezmény ratifikációjával legyezget Karácsony

Karácsony Gergely a nap folyamán, sajtótájékoztatón azt mondta:

miniszterelnökként ratifikálná az isztambuli egyezményt, valamint garantálná a nők és férfiak egyenlő bérezését

. Az eseményen Gurmai Zita, az MSZP országos elnökségének tagja azt mondta, amíg az ország miniszterelnökét Orbán Viktornak hívják, a női esélyegyenlőség ügye nem halad előre.

Bősz Anett, a Magyar Liberális Párt ügyvivője beszél, mellette Hegyesi Beáta, a Párbeszéd elnökségi tagja, Tóth Csaba XIV. kerületi MSZP-s országgyűlési képviselőjelölt (j) és Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje (b) az MSZP, a Párbeszéd és a Liberálisok nőnap alkalmából tartott rendezvényén a Sugár üzletközpont előtt 2018. március 8-án. MTI Fotó: Máthé Zoltán

A Fidesz közleményében kiemelte: az ellenzéki pártok valójában annyira becsülik a nőket, hogy közülük senki sem ítélte el és szólította fel lemondásra Juhász Pétert, az Együtt elnökét és országgyűlési képviselőjelöltjét, aki "bántalmazta élettársát és terrorizálta családját". Úgy folytatták: sőt, Karácsony Gergelytől kezdve a szocialistákon át Gyurcsány Ferencig, a Demokratikus Koalíció (DK) elnökéig együtt ünnepelnek vele. Karácsony Gergely miniszterelnökként ratifikálja az isztambuli egyezményt, valamint garantálja a nők és férfiak egyenlő bérezését - hangzott el az MSZP-Párbeszéd kormányfő-jelöltjének csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatón. A politikus úgy fogalmazott: április 8-a lesz az igazi nőnap Magyarországon, mert aznap olyan kormányt választhatnak a szavazók, amelyik hitet tesz a férfiak és a nők egyenlősége mellett. Azt mondta, ha kormányt alakíthat, hathatós intézkedéseket tesznek a családon belüli erőszak ellen. Fejlesztik a bölcsődei és óvodai ellátást, valamint felemelik a bölcsődei ágazatban dolgozó nők bérét. A családok maguk dönthetnek arról, hogy hány gyermeket vállalnak és a nőknek nem kell majd választaniuk hivatás és család között - jelentette ki Karácsony Gergely.

Gurmai Zita, az MSZP országos elnökségének tagja azt mondta, hogy

- jelentette ki a politikus.

- fogalmazott a szocialisták nőtagozatának elnöke, kiemelve, hogy ha kormányra kerülnek, akkor alkotmányba foglalják a nők és férfiak egyenlő bérezésének elvét. Hegyesi Beáta, a Párbeszéd elnökségi tagja a nőket ért inzultusokra hívta fel a figyelmet. Egy általa nem nevesített felmérésre hivatkozva azt mondta, hogy

Magyarországon a társadalom fele nem tartja törvényellenesnek a munkahelyi zaklatásokat

. Hozzátette, hogy a lakosság ötven százaléka pedig az áldozatokat hibáztatja az őket ért szexuális erőszak miatt. A politikus közölte, hogy a Párbeszéd programot indít azért, hogy "meginduljon egyfajta társadalmi érzékenyítés".

Bősz Anett, a Magyar Liberális Párt ügyvivője az isztambuli egyezmény ratifikálása mellett érvelt

. Hangsúlyozta, hogy

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke csütörtökön Vadai Ágnes körzetében kampányolt. Mint írta,

"Ma délután Vadai Ági körzetében kampányoltam Dorogon. Az utcafórumra látogató hölgyekhez természetesen virággal érkeztem." Fotó: Facebook

Vezető kép: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.