
Lánctalpasokkal, szállító járművekkel gyarapodott a magyar haderő (Képgalériával!)

Tovább erősödik a magyar családok biztonsága – emelte ki pénteken Simicskó István honvédelmi miniszter Budapesten, ahol bemutatták a Magyar Honvédség több mint kétmilliárd forintért beszerzett legújabb, katasztrófavédelmi képességet erősítő eszközeit. A honvédség eszköztára mások mellett nyolc darab PTSZ-M közepes lánctalpas úszó gépjárművel, üzemanyagszállító/töltő gépjárművel, tábori konyhával és nehézgép-szállító szerelvénnyel bővült.
A miniszter kiemelte: Magyarország biztonságának zálogát jelenti a magyar honvédség, amely nem csak eszköztárában, hanem személyzeti létszámában is óriási fejlődésen ment keresztül az elmúlt években. Míg 2010-ben mindössze 17 főnyi tartalékossal rendelkezett a honvédség, addig ma már 6000 fő áldozatos munkájára számíthat az ország – hangsúlyozta Simicskó István, kiemelve: a Magyar Honvédségnek nem csak a déli határ mentén kell helytállnia, hanem a természeti és ipari katasztrófák idején is biztosítania kell a magyar családok biztonságát. Ez utóbbiakra hozta fel a miniszter példaként a kolontári és a devecseri katasztrófát, illetve a honvédség szerepét az árvízi védekezésben. Az Önkéntes Tartalékosok kiképzéséről korábban portálunk is készített riportot, akkor készített videónkat pedig itt megtekinthetik:
Simicskó István elmondta, a magyar katonáknak is köszönhető, hogy napjainkban Magyarország a világ egyik legbiztonságosabb országa. A miniszter beszédében megjegyezte, az elmúlt több mint 25 évben a Magyar Honvédséget képesség- és létszámcsökkenés jellemezte, ezért azt meg kell újítani. Simicskó István rámutatott: ennek érdekében hirdették meg a Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési programot, amelynek megvalósítása már elindult. A tárcavezető azt mondta: kormányzati ciklusokon átívelő fejlesztést kezdtek el.
Az irányt meghatározták, s a parlamenti választás alakulásától függetlenül a cél továbbra is az kell legyen, hogy a honvédségnél folytatódjon a képességbővülés és -fejlesztés átlátható módon, a nemzet biztonságának szem előtt tartásával

– szögezte le a honvédelmi miniszter.