Pesti Srácok

Abszurd módon ragaszkodik a Hír TV-hez a Kálmán-család

Abszurd módon ragaszkodik a Hír TV-hez a Kálmán-család

A PestiSrácok.hu információi szerint Kálmán Olga férje, Hoffmann György rendező a régi irányvonalához visszatérő Hír TV-nél szeretne maradni, annak ellenére, hogy előzőleg kizárólag a legendásan elfogult felesége műsorában működött közre. Miközben Kálmán Olga a PestiSrácok.hu kamerája előtt is azt állította, már büszkén készül új feladatára, Hoffmann még kivenné a televízió kasszájából, amit a Simicska-korszakban kierőltetett exkluzív szerződése lehetővé tesz. Mindez azért pikáns, mert ma már dicsőséglisták készülnek a "hős mártírokról", akik nem működnek közre az új adás elkészítésében, hanem büszkén mondják fel szerződéseiket. A Kálmán-házaspárról a Magyar Idők korábban azt írta, busás jussért hagyták ott az ATV-t.

Maga Kálmán Olga is talán bízott benne, hogy ha hajlandó némi szellemi irányváltásra, akkor a Hír Televíziónál maradhat. Amikor még csak a sajtó találgatott arról, hogy visszatérhet a régi menedzsment és újra jobboldali lehet a csatorna, Kálmán Olga úgy nyilatkozott, őt sohasem érdekelte, hogy hívják a főnököt vagy a tulajdonost, a lényeg mindig a szakmai munka minősége. Kijelentését sokan úgy értelmezték, hogy ezzel azt üzente a nyíltan baloldali, kormánygyűlölő műsorvezető, hogy ha igényt tartanának rá, ő akár maradna is a televíziónál. Megnyilvánulásán még saját hívei is megrökönyödtek, pedig ha belegondolunk, érthető a tévés óvatos helyezkedése. Eléggé leszűkültek ugyanis a lehetőségei, ha a televíziós szakmában szeretne maradni.

Nem is azok közé tartozik, akik önként vették a kalapjukat, mint például Csintalan Sándor. Kálmán Olgát elbocsátották. Stábunknak a szerkesztőséget elhagyva azt mondta, a felmondási idejét kitölti, aztán majd kiderül, hogy mi lesz vele, de bízik benne, hogy hamarosan újra láthatják a nézők.

PestiSracok facebook image

De hol? Erre olyan sok lehetősége nem maradt. Az ATV-t férjével egyetemben nem túl lovagias módon hagyták ott, oda nem valószínű, hogy vezet visszaút. A Magyar Idők információi szerint 4 millió forintos gázsiért váltott csatornát a tévés. A Hír TV székházában első napján maga Tarr Péter vezérigazgató vezette körbe. Vélhetően sokat vártak a 180 fokos fordulattal balra simuló csatornán annak egyik arcától, a nézettségi adatokat azonban nem tudta hozni.

Hoffmann György, aki felesége műsorának a rendezője, már a korábbi szerződéskötésnél is ügyeskedett; most is ő kezdett taktikázásba, hogy ha már menni kell, még minél többet kifacsarhassák a tévétől, ahonnan több tízmillió forintos gázsi ütötte a markát a házaspárnak az elmúlt években. Információink szerint annak ellenére, hogy a Hír TV régi-új menedzsmentje bejelentette, hogy az Egyenesen című műsor úgy, ahogy volt, azonnali hatállyal megszűnt, Hoffman György számára nem világos, hogy ez a műsor rendezője státuszának megszűnését is jelenti. Kapaszkodik a semmibe. Felmondani nem hajlandó, és nem is adta be felmondását, inkább jó gyorsan szabadságra vonult, hogy ellehetetlenítse a minél előbbi távozásáról szóló megállapodást a vezetéssel.

A szabadság alatt talán már a közös szakmai jövőt tervezgetik a megmaradt szűköcske lehetőségek közepette. Ha így magunkban végigvesszük a palettát, a lehetőségük legfeljebb az, hogy bekönyörgik magukat az RTL Klubba. Ez esetben Olgának lazítani kell a stílusán, azaz felzárkóznia a bulvárhoz. Költségvetés, vagy bevándorlási adó helyett a bulvárcsatorna nézőinek esetleg Varga-Damm Andrea bundagyűjteményéről vezethet le mélyen szántó stúdióbeszélgetést, de csak Kiszel Tünde bugyigyűjteménye után.

S ha ez nem tetszik? Akkor marad a Facebook meg az Internet, és kezdhet videoblogolni. Ugyan nem fog vele havonta 4 millát keresni, de az elmúlt évek sztárgázsijából vélhetően van még tartalék elég. Az új megnyilvánulási forma kidolgozásában bizonyára szívesen segít majd neki Csintalan Sándor, aki már az I-napon nekünk adott interjújában bejelentette, hogy a közösségi médiára alapozva saját brandet épít.
Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.