Pesti Srácok

Megszólalt a bőnyi rendőrgyilkosság vádlottja: Győrkös azt állítja, baráti tűz végzett az áldozattal

Megszólalt a bőnyi rendőrgyilkosság vádlottja: Győrkös azt állítja, baráti tűz végzett az áldozattal

Igazságügyi szakértők meghallgatásával folytatódott pénteken a bőnyi rendőrgyilkossággal vádolt Győrkös István ügyének elsőfokú tárgyalása a Szombathelyi Törvényszéken. A vádlott a szakemberekkel ellentétben vallomásában a bíróság előtt azt állította, baráti tűz végzett az áldozattal.

Az idős vádlott továbbra is fenntartotta, hogy ártatlan az emberölésben, a pénteki tárgyaláson is azt hangoztatta, éppen lehajolt, hogy lerakja a kezében tartott gépkarabélyt, amikor a rendőrök lövése eltalálta, ezután pedig szinte "önkívületi állapotba" került, és ekkor sülhetett el a fegyvere. A rendőrök "célba lőttek" rá, amikor pedig meghallották a gépkarabély hangját, "elszaladtak" - állította. Azt nem tudja, hogy a vele szemben egyméternyire álló rendőr őrnagyot hogyan érte fejlövés - mondta, azzal védekezve, hogy az intézkedő rendőrök lőhették meg véletlenül a társukat.

A szakértő állítja, Győrkös ölte meg az áldozatot

A délelőtt meghallgatott fegyverszakértők azonban arra a következtetésre jutottak, hogy a 46 éves áldozat halálát a Győrkös István gépkarabélyából származó lövés okozta. A vádlott több lőfegyvert is engedély nélkül tartott, éppen ezek miatt akartak 2016. október 26-án a bőnyi házában házkutatást tartani a rendőrök. A vádlott és védői hangsúlyozták ugyanakkor, hogy a fegyverszakértő a rendőrök által kilőtt nyolc lövést nem vizsgálta olyan részletességgel, mint a vádlott által sorozatlövéssel kilőtt három lövedék útját. Közölték: a nyomozati iratok szerint nem lehet pontosan tudni, hogy a rendőrök nyolc vagy kilenc lövést adtak le, mivel kilenc töltényhüvelyt szedtek össze, de csak nyolc lövésnyomot vizsgáltak, egy állítólag eltűnt. Ezt az állítást a fegyverszakértő sem cáfolta. Fontos szerep jutott a pénteki tárgyaláson annak a baseballsapkának, amelyet az áldozat viselt, a szakértő szerint ugyanis a műanyag sildjén gellert kapott a lövedék. A védelem ezzel kapcsolatban azt kifogásolta, hogy a sapka vizsgálatának módszeréről semmi sincs a szakértői véleményben, és teljesen új az az állítás, hogy a silddel ütközve a golyó elfordult volna. Az igazságügyi orvos szakértő elmondta: a rendőr őrnagyot halántékán érte a lövés, azonnal orvosi beavatkozással sem lehetett volna megmenteni az életét. A tárgyalást - újabb szakértők meghallgatása után - elnapolták.

PestiSracok facebook image

A vád szerint is Győrkös lőtte agyon a rendőrt

A vád szerint a szélsőséges szervezet jelenleg is előzetesben ülő vezetője, az orosz titkosszolgálatokkal is kapcsolatba hozott Győrkös István fejbe lőtte a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) kiemelt főnyomozóját, Pálvölgyi Péter alezredest. A hungaristánál házkutatást akartak tartani, amely része volt annak az akciónak, amit az általa vezetett szervezet ellen indított el hónapokkal korábban a rendőrség. Az ügyészség azt állítja, hogy a hungarista házába jogszerűen belépő egyik rendőrre, néhai Pálvölgyi Péter rendőr alezredesre az általa korábban engedély nélkül megszerzett, éles lőszerrel töltött gépkarabéllyal Győrkös egy rövid sorozatot adott le. A lövedékek közül egy az intézkedő rendőrt a fején találta el, aki ennek következtében a helyszínen azonnal életét vesztette. Hozzátették: a Győrkös által leadott, több más személy életét veszélyeztető lövéseket követően a tervezett házkutatás miatt szintén a helyszínen tartózkodó két másik rendőr a vádlottra több lövést adott le, amelyek közül egy el is találta.

Szlovák fegyverek is lehettek a hungaristánál

A vádlottat két órával a cselekmény elkövetését követően a Terrorelhárítási Központ (TEK) helyszínre kiérkezett tagjai fogták el – írta a főügyész, hozzátéve, hogy a helyszíni szemle során engedély nélkül megszerzett és különböző helyeken elrejtett lőfegyvereket és lőszereket találtak Győrkös házában. Állítólag a fegyverek között találtak olyan típusú szlovák gépfegyvereket, amikkel elkövették a Charlie Hebdo elleni 2015 januári támadást, és ilyen fegyvereket használtak Abdeslamék a novemberi párizsi merényleteknél is. A Zoom.hu szerint a párizsi mészáros és az MNA-sok Magyarországon tárgyaltak egymással, de ezt hatósági forrásaink cáfolták.

Van még tisztázatlan kérdés

A bőnyi ügyben egyébként rengeteg tisztázatlan kérdés felmerült: a rendőrök azért akartak házkutatást tartani Győrkösnél, mert információjuk volt arról, hogy az MNA-vezérnél éles fegyverek vannak, amiket engedély nélkül tart. Ennek tudatában értesíteniük kellett volna a Terrorelhárító Központ (TEK) munkatársait, ám ezt mégsem tették meg. További furcsaság, hogy a lelőtt rendőrt kimenekülő társai otthagyták, a TEK megérkezéséig senki nem ment érte vissza a házba. Ráadásul, úgy tudjuk, a helyszínen az egyik rendőr szájából az a felkiáltás is elhangzott, hogy „remélem, nem én lőttem agyon”. Azonban tény, hogy a belső vizsgálat nem állapított meg semmilyen szabálytalanságot és az erre illetékes, a bőnyi ügyben egyébként is eljáró Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) sem indított nyomozást.

Vezető kép: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?