Pesti Srácok

Százmilliárdos csalás és sikkasztás - Heteken belül dönthet a bíróság a Buda-Cash-vezérek sorsáról

null

Kedden már a perbeszédekkel folytatódik a milliárdos sikkasztással, csalással és más bűncselekményekkel vádolt Buda-Cash-vezetők büntetőpere a Fővárosi Törvényszéken. A vád szerint a brókercég vezetői egy általuk létrehozott, Karácsony Miklósnak elnevezett fiktív személy számlájára, illetve offshore cégeknek milliárdos összegeket játszottak át. Noha a közvélemény és a sajtó csak kisebb szeletét ismerte meg a bűnügynek, az mindenesetre nehezen képzelhető el, hogy az évtizedekig tartó visszaélések háboríthatatlanul folyhattak volna a politika és a bűnüldöző szervek tudta nélkül. Az ügyben heteken belül végre elsőfokú ítéletet hirdethet a bíróság.

Az ügyészség – a PestiSrácok.hu által korábban közreadott – vádiratábanV. Péter vezérigazgató-helyettest, elsőrendű vádlottat, illetve Pintér Zoltánt, a Buda-Cash alapítóját, T. Péter vezérigazgatót, Gy. János és P. Gyula igazgatósági tagokat többrendbeli, bűnszervezetben, folytatólagosan, különösen jelentős értékre elkövetett sikkasztással, csalással és egyéb más bűncselekményekkel vádolja. A vád szerint a Buda-Cash egy 1998-as, nemzetközi pénzügyi válság miatt olyan helyzetbe került, hogy az ügyfelei felé fennálló kötelezettséget nem tudták teljesíteni. Pintér Zoltán, mint a cég vezetője ekkor döntött úgy, hogy nem jelentenek csődöt, hanem V. Péterrel megállapodott abban, hogy a cég fizetőképességét „az ügyfelek pénzének tudtuk nélküli használatával, értékpapírjaik értékesítésével, illetve letétként befizetett pénzük szükség szerinti felhasználásával fogják biztosítani”.

A cég vezetői a vád szerint több, mint 100 milliárdos kárt okoztak az államnak. Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

115 milliárdos kárt okozhattak

PestiSracok facebook image

Ezek után egy „ismeretlen személy” létrehozott egy 7920-as kódszámú ügyfélprofilt, melyhez valós ügyfél nem tartozott. A profilban az ügyfél neveként feltüntették például a Jackson Brothers International Corporation-t, később Torma József, majd 2007. április 5. napjától a profilban szereplő ügyfélnév Karácsony Miklós volt. Az első kamuszámlát1998. január elsején nyitották. Az itt landoló pénzekkel pedig sajátjukként rendelkeztek. A vád szerint az általuk, 1998-tól egészen 2014-ig tartó bűncselekmény-sorozattal okozott kár 115 milliárd forint. A vádirat azt is tartalmazza, hogy Pintér volt a csalás-sorozat értelmi szerzője és stratégiai döntéshozója. A több, mint két éve tartó maratoni tárgyalás-sorozat most már a végéhez közeledik, és a törvényszék tájékoztatása szerint kedden megkezdődhetnek a perbeszédek.

Remek politikai és titkosszolgálati kapcsolatok

Noha a közvélemény és a sajtó csak kisebb szeletét ismerte meg a bűnügynek, az mindenesetre nehezen képzelhető el, hogy az évtizedekig tartó visszaélések háboríthatatlanul folyhattak volna a politika és a bűnüldöző szervek tudta nélkül. Utóbbira ugyan nincs közvetlen bizonyíték, de az tény, hogy a '90-es években a Buda-Cash egyik vezetőjének cége, a FIK Rt. környékén felbukkant több, akkoriban aktív politikus, valamint egykori titkosszolgálati tiszt is. A jó politikai kapcsolatokra az is bizonyíték, hogy 1996 és 1998 között a FIK Rt. szponzorálta a parlament labdarúgócsapatát, évente hárommillió forinttal, valamint mezgarnitúrákkal és labdákkal segítve a honatyák sportolását. A Privát Kopó bűnügyi magazin szerint a FIK-et irányító egyik Buda-Cash-vezér egy alkalommal a futballpálya szélén álló korlátra támaszkodva ezt mondta az ingatlanközvetítő társaság egyik igazgatósági tagjának: „Látod, az én mezemben fociznak, az én csapatomban játszanak, itt cincog az összes a zsebemben – mindenki tehet egy szívességet nekem…”

Fotó: PS

Welsz Tamással tárgyalt a Buda-Cash-alapító

Figyelemre méltó továbbá, hogy a Buda-Cash alapítója, Pintér Zoltán belekeveredett a Welsz-ügybe is. Ezt a brókerbotrány nyomozati iratai között szereplő, a főbróker előzetes letartóztatását kérvényező ügyészi indítvány is bizonyítja. Abban többek között arról írnak, hogy félő, a vagyona egy részét már külföldre menekítő Buda-Cash-vezér megszökhet, hiszen a Nemzeti Adó- és Vámhivatal 2014. március 20-án,

Ezen irattal együtt a nyomozók lefoglalták Pintér magyar nyelvű útlevelének másolatát is. Noha ez az indítványban nem szerepel, de a dátumból kikövetkeztethető, hogy ez a lefoglalás éppen a gyanús körülmények között elhunyt Welsz Tamás halálának napján történt, amikor a Népszabadság információi szerint a férfi befolyásos emberek, ismert vállalkozók és alvilági figurák pénzmosásainak, vagyoneltüntetéseinek bizonyítékait tartalmazó iratokat adott át a hatóságoknak. Azt, hogy Welsz és Pintér között kapcsolat volt, a Buda-Cash-ügy negyedrendű vádlottja is megerősítette vallomásában. Gy. János a nyomozóknak arról számolt be, hogy Pintér és a Simon-ügy öngyilkos koronatanúja offshore cégek átjátszásáról tárgyaltak.

A brókergyilkosság

Nem mellékes körülmény az sem, hogy a Buda-Cash-, illetve a Quaestor-botrány kirobbanása egybeesett a London Brókerház egykori tulajdonosa megölése miatt újraindított, majd fél éve ismét megszüntetett nyomozásának elrendelésével, mert úgy tűnt, esély nyílt arra, hogy végre kiderüljön, kiknek állt érdekében a 2000. január 14-én a saját terepjárójában tíz lövéssel lekaszabolt Reichardt Ignác meggyilkolása. Megírtuk, Reichardt a halála előtt nem sokkal közvetlen érdekeltséget akart szerezni a Buda-Cashben, majd a megvásárlás előtt átvilágíttatta a céget és egy sor kétes ügyben akart feljelentést tenni. A konkrét lépések előtt végezték ki. Úgy tudjuk, a nyomozás elrendelésének közvetlen előzménye, hogy a Quaestor egyik vezetője megállapodást próbált kötni a Nemzeti Nyomozó Irodával (NNI) és beszélni kezdett arról, hogy mit tud Reichardt megöletéséről. Az alku végül nem köttetett meg, de a férfi a Buda-Cash egyik vezetőjére nézve kompromittáló adatokat osztott meg a hatóságokkal. Elmondása szerint a terhelő információkra úgy tett szert, hogy jó kapcsolatokat ápolt egy, még a 90-es években a Budapesti Rendőr-főkapitánysághoz beépült, ott nyomozóként dolgozó titkosszolgával, aki teljes egészében ismerte a – feltételezhetően korábban félrenyomozott, elsimított – Reichardt-ügyet és aki fontos információkat mondott el a Quaestor-botrány egyik szereplőjének.

Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.