Pesti Srácok

Azbej Tristan: A Szentatya magához vonta a magyar zászlót

null

Fontos megerősítést kaptunk a Szentatyától, aki úgy fogalmazott, nagyon mélyen megérinti, hogy Magyarország ilyen szolidárisan viszonyul az üldözött keresztények szenvedéséhez – nyilatkozta portálunknak Azbej Tristan vatikáni látogatásával kapcsolatban, amelynek során a magyar delegációnak és az üldözött közel-keleti, afrikai és ázsiai ösztöndíjasok egy csoportjának alkalma nyílt találkozni Ferenc pápával. Az üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkár elmondta, a Szentatyát tájékoztatták a magyar ösztöndíj lényegéről, amelynek révén a hazatérő fiatalok megszerzett tudásukat hazájuk újraépítésében kamatoztathatják majd. Hozzátette, Ferenc pápa a közös fényképezkedés alkalmával magához vonta a delegáció magyar zászlaját, amelyet az államtitkár nagyon fontos gesztusnak nevezett.

Azbej Tristan államtitkár portálunk kérdésére elöljáróban arról beszélt, kétnapos programsorozatot szerveztek a Vatikánba, illetve Rómába, amelynek célja, hogy bemutassák és még erőteljesebben felhívják a figyelmet az üldözött keresztények helyzetére a világban. Emellett ismertetik a Hungary Helps program keretében a keresztényüldözésre adott magyar humanitárius választ, egy olyan példát, amelyet követni lehet. Hangsúlyozta, az időpont megválasztása azért lényeges, mert jelenleg is tart a katolikus egyház püspöki szinódusa (gyűlése), amelynek során a világ minden tájáról érkező püspökök, egyházi és ifjúsági vezetők gyűlnek össze. A szinódus témája ezúttal a világ ifjúságának helyzete, jövője és az előttük álló kihívások. Hozzátette, a tanácskozás napirendjén ugyanakkor helyet kapott a keresztényüldözés problémája és az erre adandó válaszok kérdése is.

Magyarország a világ nyilvánossága előtt felvállalta az üldözött keresztények képviseletét

Az államtitkár elmondta, a programsorozat célja a szolidaritás kiterjesztése, annak a missziónak a képviselete, amely során Magyarország felvállalta a nyilvánosság előtt és a diplomácia színterein a szenvedők, az üldözöttek hangjának felerősítését. Azbej Tristan hozzátette, Magyarország Szentszéki Nagykövetségével együttműködve erre a szándékra lett felfűzve a programsorozat is, amelynek része a Magyar Nemzeti Múzeum által megvalósított Kereszt-tűzben című kiállítás Vatikáni bemutatása is. Az államtitkár utóbbit úgy jellemezte, hogy a kiállítás az érzelmekre és az értelemre is hat, amikor a keresztényüldözés tragikus és kiterjedt voltát kutatásokkal és tényekkel támasztja alá.

PestiSracok facebook image
Ferenc pápa és Azbej Tristan a magyar ösztöndíjasok gyűrűjében; fotó: facebook.com

Az államtitkár a kedden megnyitott kiállítás kapcsán elmondta, III. József Younan szír katolikus pátriárka megnyitóbeszédében úgy fogalmazott, Magyarország ad igazi segítséget, ugyanakkor élesen bírálta a migrációt támogató nyugati vezetőket, akik az ő megfogalmazása szerint elszipkázzák olcsó munkaerőként a fiataljaikat. A pátriárka hozzátette, Magyarország ellenben tényleg segít.

A Szentatya magához vonta a magyar zászlót

Azbej Tristan kiemelte, az eseménysorozat fénypontja mégis az volt, amikor a pápai általános kihallgatást követően Habsburg Eduard szentszéki nagykövettel személyesen volt alkalma bemutatni a Szentatyának a lassan kétszáz üldözött keresztény ösztöndíjas közül húszat, akik a magyar delegációval érkeztek Rómába. Ferenc pápát tájékoztatták arról is, Magyarország azért támogatja ösztöndíjjal ezeket a fiatalokat, hogy a magyar egyetemeken tanulva európai szintű szaktudást szerezhessenek, amelyeket hazatérve a közösség javára és az országaik újjáépítése érdekében kamatoztathatnak. Mint az államtitkár kiemelte,

Azbej Tristan hozzátette, a Szentatya áldást adott a fiatalokra, majd közösen imádkoztak. Megemlítette, hogy a pápai kihallgatáson az ösztöndíjasoknál volt egy magyar zászló, és amikor a közös fényképezésre került a sor, a Szentatya magához vonta a magyar zászlót, amelyet ő tartott az ösztöndíjasok előtt. Az államtitkár szerint ez a gesztus nagyon fontos üzenet is egyben.

Azbej Tristan arról is beszélt, a programok mellett hivatalos tárgyalásokat is folytat többek között a Közel-Keleten is aktív jótékonysági szervezet, az AVSI-val egy lehetséges közös szíriai projektről. Emellett a Máltai Lovagrend főkancellárjával, illetve a jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend főkormányzójával is egyeztet majd.

Forrás: PestiSárcok.hu; Vezetőkép: facebook.com

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.