Pesti Srácok

Hajléktalanokat az Országházba! – Populizmussal kezelné az otthontalanok ügyét a Párbeszéd (VIDEÓ)

Az Országházba, illetve a budapesti városházára is beköltöztetné a hajléktalanokat, ezzel védve őket a közeledő téltől a Párbeszéd. A párt önkormányzati képviselője hétfői sajtótájékoztatóján kifejtette, hogy semmi szükség a paksi beruházásra, és annak árából az összes fedél nélküli embernek lakást lehetne biztosítani. V. Naszályi Márta szerint az atomerőmű fel nem építése miatt kieső energiát pótolni lehetne azzal, hogy az otthontalanoknak adott ingatlanokat korszerű technológiával hőszigetelné az állam, amelynek egyébként is kötelessége mindenkinek lakást biztosítania.

A Deák téren megtartott rövid sajtótájékoztatón a Párbeszéd politikusa meglepő módon nem hozta fel hajléktalankérdés megoldásaként a stadionépítések leállítását, és úgy általában Mészáros Lőrincet, illetve az ellenzéki összefogást, azt viszont megtudtuk, hogy ha a Párbeszéd kormányon lenne, akkor nagyon sok pénzből nagyon sokat párbeszélne az ügyről. A hvg.hu hétfőn írt arról a tervről, amelynek értelmében kilenc nagy, Budapest központjában lévő aluljárót éjszakánként lezárnának, hogy emberhez méltó közállapotokat teremtsenek. Az ellenzék szerint a fővárosban nincs annyi hely, hogy az aluljárókból így kiszoruló hajléktalanokat ellássák, a főpolgármester a PestiSrácok.hu-nak adott interjújában azonban kijelentette: csak az esik el a szociális ellátástól, aki nem akar részt venni abban. Tarlós István az Index kérdésére hétfőn azt mondta, hogy maga kérte a vizsgálatot az aluljárók éjszakai lezárásának ügyében, ami összhangban van az októberben hatályba lépett jogszabállyal, amely tiltja, hogy bárki életvitelszerűen közterületen éljen. Tarlós az Indexnek elmondta, hogy hogy az aluljárók ügyében tett előterjesztést a kormány nem tárgyalhatja nélküle, mert fővárosi érintettségű, és az ügyben a fővárosi közgyűlésnek is határoznia kell.

A videót készítette: Csibra Tibor és Ragács András

Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.