Pesti Srácok

Közönség nélkül is játszik az ellenzéki színtársulat (parlamenti bohózat)

null

Rendkívüli gittrágást tartott az Országgyűlés szűk harmada az ellenzék kezdeményezésére, de a tanácskozás határozatképtelen maradt a kormánypártok – amúgy előre bejelentett – távolmaradása miatt. A napirend meghiúsulása miatt csupán arra volt jó az ülés, hogy a legexhibicionistább képviselők újra elmondhassák, amit már megannyiszor elmondtak. Az MSZP és a DK le is mondott a saját előadásról, ők csak simán besoroltak a Párbeszéd törpepárt képviselőjének fogadalma mögé. Végül a napirendről szóló szavazáson sem vettek részt, pedig azt DK-s képviselő kezdeményezte.

A házelnök azt követően hívta össze a rendkívüli ülést, hogy azt valamennyi frakcióval rendelkező ellenzéki párt, a Jobbik, az MSZP, a DK, az LMP és a Párbeszéd, valamint független képviselők is kezdeményezték. A tervezett napirend egyetlen határozati javaslatában Arató Gergely DK-s képviselő annak megállapítását kérte az Országgyűléstől, hogy tavaly december 12-én szabálytalanul zajlott a szavazás az ülésteremben, továbbá december 16-17-én jogtalanul léptek fel az ellenzéki képviselőkkel szemben a köztelevízió székházánál tartott tüntetéseken.

– fogalmazott Hidvéghi Balázs, a kormánypárt kommunikációs igazgatója, aki szerint ellenzékiek az MTVA székházában pedig „ócska, hamis színjátékot” adtak elő, de lebuktatták őket a bekapcsolva hagyott mobiltelefonok.

PestiSracok facebook image
Az „ellenállás” megbonthatatlan falanxa (fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

A napirendet azonban nem tudta elfogadni a kormánypártok távolmaradása miatt határozatképtelen Országgyűlés. Így csak a napirend előtti felszólalások hangozhattak el, amelyekre a kormány nem is reagált.

Fegyvertelen és tétlen biztonsági őröket követel a Jobbik

Jakab Péter, a Jobbik első számú tévésztárja ragaszkodott hozzá, hogy a december 12-én elfogadott törvényeket, köztük a túlórát szabályozót szabálytalanul fogadta el a parlament, ráadásul meggyőződése, hogy a magyar nép sem akarja ezeket a törvényeket, és ezért nem léphetnének életbe. A néppártosodásba félúton beleragadt Jobbik fenegyereke úgy értékelte a karácsony előtti, pár ezer fős tüntetéseket, hogy „a nép felébredt”, majd a nemzet rabszolgasorba taszításáról értekező, pátoszos beszéde végén belengette az általános sztrájkot. Az MTVA-székházban bemutatott ellenzéki előadásról kijelentette, csak diktatúrákban fordulhat elő, hogy fegyveres őröket küldenek az ellenzéki képviselőkre. Azt nem részletezte, hogy ezt a biztonsági őrök lefegyverzésével küszöbölné ki, netán az őröknek engedniük kellett volna, hogy a felpaprikázódva nekik rontó, velük dulakodni kezdő képviselők félrelökjék őket, és megzavarják a televízió működését.

Minden erejét latba vetette az ellenzék, de így sem sikerült teljes létszámban felvonulnia (fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

A három saját képviselővel bíró Párbeszéd lett a baloldal vezetője

A párbeszédes Szabó Tímea a felszólalása keretében frakciótársaival, valamint a DK és az MSZP jelenlévő képviselőivel együtt fogadalmat tett, hogy hű lesz az unásig ismételgetett, a tüntetgető pár ezer ember által már fejből ismert, a nem tüntetgető milliókat pedig nem igazán érdeklő öt ponthoz, valamint az „ellenállás” céljaihoz. A legnemesebb ellenzéki hagyományokhoz hűen természetesen ezt az óriási horderejű aktust is élőben közvetítette az interneten a mobilja segítségével, ám ezúttal az MSZP-s Bangóné dramaturgiai tudását nélkülözve. Szabó felszólalása után az MSZP-s Tóth Bertalan és a DK-s Vadai Ágnes következett volna, de ők megelégedtek azzal, hogy a Párbeszéd amazonja vezeti a forradalmukat, és elhagyták az üléstermet.

Szavakban már mindenki gazdagabb nálunk

Keresztes László Lóránt, az LMP társelnöke és frakcióvezetője azt mondta, Orbán Viktor és a Fidesz elárulta a magyar embereket, a gazdaságpolitika pedig csupán minél több multinacionális céget akar Magyarországra hozni az olcsó munkaerővel. A szakszervezetek és az ellenzék közös ellenállását sürgető Keresztes szerint már csak Bulgáriában van nagyobb szegénység, mint Magyarországon, és ebbe nem is lehet belekötni, hiszen semmiféle törvény nem írja elő, hogy az egyes magánvéleményeknek tükrözniük kell a valóságot.

Az Országház lépcsőjén megismételték, hátha nagyobb lesz a közönség (fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu)

A felszólalásokat követően Latorcai János levezető elnök közölte, hogy a Fidesz és a KDNP gépi szavazást kért a napirend elfogadásához. Ennek idején csak a Jobbik, illetve néhány független képviselő tartózkodott az ülésteremben, így a határozatképtelen Országgyűlés nem tudta elfogadni a napirendet.

Második felvonás

Ha már összejött az ellenzék egy kicsit mutogatni magát, természetesen nem elégedtek meg az üléstermi előadással, és az Országház lépcsőjén tartott sajtótájékoztatón újra elmesélték ugyanazt a nap folyamán másodszor, december 12. óta pedig ki tudja, hányadszor. A Jobbikhoz, az MSZP-hez, a DK-hoz, az LMP-hez és a Párbeszédhez csatlakoztak az Országgyűlésből kimaradást kilenc hónapja megemészteni képtelen Momentum „politikusai” is. Ők így együtt ismét fogadalmat tettek, hogy közösen lépnek fel a tavaly év végi tüntetéseken megfogalmazott ötpontos követeléscsomag megvalósításáért.

Szúrós tekintettel próbálják bukásba nézni a kormányt (fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu)

Tóth Bertalan MSZP-elnök beharangozta a megjelent pártok és a szakszervezetek közös szombati tüntetését. Nem hivatalos főnöke, a párbeszédet vezető Szabó Tímea elmondta, azért kezdeményezték a rendkívüli parlamenti ülést, hogy azonnali válaszokat követeljenek a kormánytól arra, miként bántalmazhattak ellenzéki képviselőket a köztelevízió épületénél. Hadházy Ákos a független közmédia, bíróság és ügyészség kapcsán ismertetett újszerűnek kevésbé nevezhető meglátásokat. Az LMP-s Keresztes László Lóránt ezúttal az ellenzéki összefogásnak örült, de kiállt az erőszakmentes tiltakozás mellett.

Gyurcsány Ferenc nosztalgikus hangulatban

Jakab Péter ezúttal sem tudta leküzdeni azt a késztetését, hogy mindig nagyobbat és nagyobbat mondjon: ezúttal a magyar történelem leggyávább kormányának nevezte a jelenlegi kabinetet, amiért az szerinte gyávaságból „nem nézett szembe” az ellenzék közös szócséplésével. Végre szót kapott Gyurcsány Ferenc is, aki úgy fogalmazott:

Gyurcsány Ferencben élénken él 2006, csak arra nem emlékszik, hogy az vele történt (fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu)

És ezt nem a 2006-os rendőrterrorral kapcsolatban mondta. Szél Bernadett szerint „ez a rendszer már rég nem köztársaság, nem demokrácia, nem jogállam”, és úgy fogalmazott, hogy a Fidesz verőlegényekkel irányítja az országot. Noha a választóktól áprilisban nem, most az Országház lépcsőjén az ellenzéki elvtársaitól mégiscsak szót kapott Fekete-Győr András, aki vállalta, hogy kézzel-lábbal fognak küzdeni a túlóratörvény visszavonásáért.

Csupán színészkedik az ellenzék, hogy fenntartsa a politikai balhét

A Fidesz-frakció közleményben rögzítette, hogy az ellenzéki pártok folytatják a színészkedést a hatalom megszerzése és a pillanatnyi politikai balhé érdekében. Mint írják:

Fekete-Győr András annyira szeretne politikus lenni, hogy még momentumos zászlókat is hoztak. (fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu)

A fideszes közlemény emlékeztet, hogy az ellenzék erőszakos eszközökkel próbálta megakadályozni az Országgyűlés munkáját decemberben, és így nem szavazták meg a saját javaslataikat és az ápolási díj emelését sem. A nagyobbik kormánypárt hangsúlyozta, hogy az erőszakos utcai megmozdulásokat Soros György pénzéből szervezik, általa kitartott aktivisták közreműködésével támadtak rendőrökre és az Országházra a tüntetők, a balhé egyetlen célja pedig az, hogy az EP-választások után újra bevándorláspárti többsége legyen az Európai Parlamentnek.

Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.