Pesti Srácok

Karácsony a Fideszt hibáztatja saját érdektelenségük és a baloldali előválasztás kudarca miatt (PS-videó!)

Mi a Jobbik jövőjére építünk, nem a múltjára - válaszolta a PestiSrácok.hu kérdésére a kudarcos baloldali előválasztás nyertese, Karácsony Gergely, aki a Fideszt hibáztatja mindenért, a Jobbik besározásáért és a saját érdektelenségükért is. Karácsony ma közös sajtótájékoztatót tartott Tóth Bertalannal, a szocialisták elnökével, valamint a velük szövetséges, szinte mérhetetlen Párbeszéd nevezetű pártocska társelnökével, Szabó Tímeával a főpolgármesteri előválasztás első fordulójának eredményét követően. Érdekes módon óriási sikerként értékelték, hogy a szavazásra jogosult 1,4 millió budapesti lakosból mintegy 34 ezren gondolták úgy, hogy részt vesznek az előválasztásnak keresztelt bohózatban, amelyet nagy fölénnyel Karácsony Gergely nyert a szocialista Horváth Csabával szemben. A sajtótájékoztatón kiderült, hogy innen már csupán a csillagos ég a határ; az összesen bő 25 ezer szavazatot begyűjtő Karácsony óriási önbizalommal beszélt a mögötte álló, Tarlós Istvánt leváltani akaró tömegekről. A három politikus úgy kommunikált, mintha valami elsöprő győzelmet követően pezsgőznének közösen a pocsékká vert ellenfelük porba sújtott teste fölött. Pedig ezzel szemben a tény az, hogy a baloldali előválasztás totális kudarc; Karácsony Gergely szavai nem nyertek megerősítést, hiszen a budapesti választásra jogosultak csak 2-2,5 százaléka vett részt az előválasztáson. Ahogy ma Deutsch Tamás fogalmazott: az MSZP úgy sem tudott nyerni, hogy csak ők indultak.

A PestiSrácok.hu feltette a kérdést a zuglói polgármesternek, hogy a teljes ellenzéki összefogásba vajon nem rondítanak-e bele a Jobbik antiszemita botrányai, hiszen a baloldali körökben ezek a bűnök korábban megbocsáthatatlanok voltak. Karácsony Gergely válaszában természetesen nem tagadta meg önmagát és szélkakasként változó véleményét. Videónkból kiderül az is, hogy az ellenzéki politikusok a szikár tényekkel sem tudnak szembenézni, hiszen a kényes kérdésekre nem válaszolnak, helyette a Fidesz fizetett "álszakértőinek" és "lakájmédiájának" tulajdonítják a számukra kedvezőtlen adatokat és eseményeket. A valóság cseppet sem zavarja a rendkívül arrogáns és álságos önbizalmat mutató baloldali megmentőket. Nézzék meg videónkat!

A videót készítette: Szabó Gergő és Ragács András; Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.