Pesti Srácok

Manfred Weber a PS-nek: Európa legfőbb értéke a szabadság, amely a szexuális szabadságra is kiterjed

null

Az Orbán Viktorral folytatott megbeszélése után a Dohány utcai zsinagógába látogatott kedden Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője és csúcsjelöltje, ahol a Mazsihisz vezetőivel tartott megbeszélést, de válaszolt az újságírók kérdéseire is. Portálunk arra volt kíváncsi, hogy Weber szerint mik az Európai Néppárt közös értékei annak tükrében, hogy a CDU egyik politikusa szerint akár muszlim kancellárja is lehetne Németországnak, illetve közös értéknek tartja-e a homoszexuálisok házasságát, vagy akár a gender-ideológiát, a harmadik nemet. Weber kitérő választ adva kijelentette, hogy a szabadság Európa legfőbb alapértéke, ám azt, hogy az meddig terjedhet, már nem tisztázta. Az Orbán-Weber-találkozót az MTI-nek nyilatkozva Gulyás Gergely kancelláriaminiszter értékelte, aki szerint az egész Néppárton belüli vita valójában a migráció támogatásáról és ellenzéséről szól. Ebben Magyarország nem enged, más kérdésben viszont hajlik a kompromisszumra, így például a Brüsszelt bíráló plakátokat a családvédelmi akciótervet népszerűsítő poszterekre cserélik le hamarosan. Törcsi Péter, az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója a PestiSrácok.hu-nak azt mondta: Weber inkább hálás lehetne a Fidesznek, amiért annyit tett az Európai Néppárt egységének a megőrzéséért és nem kezdeményezte azoknak a tagpártoknak a kizárását, amelyek nyíltan szembefordultak az alapvető kereszténydemokrata értékekkel.

Manfred Weber portálunk kérdésére kissé kitérően válaszolva elmondta: az alapvető európai értékek közé tartozik a demokrácia, a jogállamiság és a garantált szabadság.

– mondta Weber.

PestiSracok facebook image

Manfred Weber portálunk kérdésére reagálva külön kiemelte a média és a sajtó szabadságát, mint fontos európai értékeket.

– tette hozzá.

Gulyás: A bevándorlásról szól a Fidesz néppárti tagságáról indított vita

A Fidesz európai néppárti tagságáról indított vita valójában a bevándorlásról szól: a migrációhoz való viszony határozza meg azt, ki hogyan viszonyul az EPP-n belül a Fidesz tagságához - így reagált a Miniszterelnökséget vezető miniszter Manfred Weber budapesti látogatására. Mint emlékezetes, Weber a CEU és a Mazsihisz mellett Orbán Viktort is felkereste, akivel - megfogalmazása szerint - konstruktív megbeszélést folytatott, de továbbra is várja, hogy a magyar kormány teljesítse az ő három pontos feltételét a Fidesz és az Európai Néppárt együttműködésének fenntartására.

Gulyás Gergely arra reagált, hogy Manfred Weber, a Néppárt frakcióvezetője, az Európai Bizottság néppárti elnökjelöltje a nap folyamán megbeszélést folytatott Orbán Viktor miniszterelnökkel.

- hangoztatta a miniszter. Hozzátette: Manfred Weber és Orbán Viktor szándéka egyaránt az, hogy a Fidesz az EPP-ben maradjon; mindkét félnek érdeke a megegyezés.

Gulyás Gergely ugyanakkor kiemelte, hogy mindenkinek vannak olyan határai, amelyeket nehéz átlépni: a magyar kormányfő egyértelművé tette, hogy a külső határok védelmének, a migráció elutasításának és a keresztény kultúra védelmének ügyében Magyarország nem tud és nem is akar kompromisszumot kötni. A miniszter közölte, hogy nemcsak aktuális ügyek kerültek szóba, hanem Európa jövőjéről, az európai intézmények feladatairól és különböző javaslatokról is tárgyaltak.

A kormány örül, hogy Manfred Weber személyesen tájékoztatta Orbán Viktort, és annak is, hogy elképzeléseiben komoly szerepet játszik a külső határok védelme, a migráció megállítása. Ezek a magyar kabinetnek is kulcsfontosságúak, ezért tudják támogatni, hogy a német politikus legyen az EB elnöke. A keddi megbeszélés is arra adott ugyanis garanciát, hogy ha ő lenne a bizottság elnöke, határozottan lépne fel a migrációval szemben, és fontos célnak tartaná a külső határok megóvását. Ez közös alap - mondta a tárcavezető.

Gulyás Gergely hangsúlyozta, Manfred Weber világossá tette, hogy a migrációval kapcsolatban elutasító az álláspontja: úgy gondolja, hogy teljesen meg kell állítani az illegális bevándorlást. A néppárti frakcióvezető kéréseiről a miniszter azt mondta, hogy

A kormányfő senkit nem akart megsérteni a "hasznos idióták" kifejezéssel, de ha valakit mégis megbántott, kész bocsánatot kérni - jelentette ki Gulyás Gergely. Úgy folytatta, hogy a Közép-európai Egyetem jövőjét biztosítottnak látja a kormány.

Manfred Weber jelezte, hogy neki akár a bajor állammal együttműködésben is vannak javaslatai. A kormány készen áll minden tárgyalásra, de úgy gondolja, hogy a külföldi diplomák elismeréséről kapcsolatban kialakított törvényi szabályozás megfelel az európai gyakorlatnak, valamint sok német tartomány, akár Bajorország gyakorlatának is - mondta. A miniszter szerint fontos, hogy a következő öt évben olyan Európai Bizottság legyen, amely képes a legfontosabb nagy ügyekre koncentrálni.

Az elmúlt esztendőkben a bizottság egyáltalán nem foglalkozott a demográfiai helyzettel, nem tudta megállítani a migrációt, nem volt képes a kontinens második legerősebb gazdaságával rendelkező Nagy-Britanniát bent tartani az Európai Unióban - sorolta. A testület sok területtel nem törődött, vagy kudarcot vallott - összegzett Gulyás Gergely, hozzátéve: ők azt szeretnék, ha a következő öt év a sikerekről szólna. A miniszter megerősítette ugyanakkor, hogy a migráció, a külső határok őrzésének, a keresztény kultúra védelmének ügyében a Fidesz nem tud kompromisszumot kötni, akármilyen belső konfliktusokat is okozzon ez a Néppártban.

Törcsi Péter: Weber a saját szemével láthatta, hogy a CEU működik

Törcsi Péter, az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója Weber látogatására reagálva a PestiSrácok.hu-nak elmondta: Weber olyan feltételekkel jött Budapestre, amelyek részben már teljesültek.

Fotó: Horváth Péter Gyula

– mondta Törcsi Péter. Úgy véli, nincs miért bocsánatot kérnie a kormánynak; valós üzeneteket fogalmazott meg a Fidesz-KDNP olyan dolgokról, amelyek valóban az EU tervei között vannak, mint például a migráció támogatása. A szakértő hozzátette:

A valódi konzervatív pártok (mint amilyenek például a magyar kormánypártok is) sokat tettek azért, hogy megmaradjon a konszenzus az EPP-ben.

– tette hozzá a szakértő. Úgy véli, Webernek semmi más nem lebeg a szeme előtt, csak a tiszta hatalompolitika, azaz, hogy lesz-e elegendő mandátum a választások után, hogy fennmaradjon az Európai Parlamentben a status quo.

– mondta a PS-nek az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója.

Weber 1-HPGy
Weber 2-HPGy
Weber 3-HPGy
Weber 4-HPGy
Weber 5-HPGy
Weber 6-HPGy
Weber 7-HPGy
Weber 8-HPGy
Weber 9-HPGy
Weber 10-HPGy
Weber 11-HPGy
Weber 12-HPGy

Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PS