Pesti Srácok

Erdő Péter megáldotta a csíksomlyói zarándokokat szállító mozdonyt (PS-VIDEÓ)

Amerre a vonat jár, mindenhol felhívja a figyelmet közös ünneplésünkre, ami reményeink szerint szeretetben össze tud fogni sok mindenkit, hívő és nem hívő embereket, magyarokat és nem magyarokat egyaránt – jelentette ki Erdő Péter bíboros, érsek abból az alkalomból, hogy megáldotta a 2020 szeptemberében, Budapesten rendezendő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus üzenetével feldíszített vonatot, amely először Ferenc pápa csíksomlyói látogatására fogja szállítani a zarándokokat.

TIHANYI RITA - SUSÁNSZKY MÁTYÁS

Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek olyan különleges fóliával borított mozdonyt áldott meg kedden a Vasúttörténeti Parkban, ami országszerte hírét viszi a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusnak. Magyarország 2020-ban – több, mint 80 év után – második alkalommal ad majd helyet a nagyszabású rendezvénynek, amely a szervező Magyar Katolikus Egyház szándéka szerint nem csupán a főváros, hanem az egész ország ünnepe is kell, hogy legyen.

Az Eucharisztikus Világkongresszus kapcsán korábban Fábry Kornél, a szervezőbizottság főtitkára hangsúlyozta: fontos feladatuknak tekintik a 2020-as eseményre készülve láthatóvá tenni a szolgálatot, megmutatni mindazt a sokszínű tevékenységet, amivel a keresztények jelen vannak a mindennapokban. Hozzátette: „szeretnénk a keresztény hit emberarcúságát bemutatni, és azt is, hogy Krisztus követése miként tudja jobbá, tartalmasabbá tenni életünket”. Portálunk beszámolt a kongresszus hivatalos dalának bemutatójáról is, amelynek során 500 gyermekkórus énekelt a Szent István-bazilika előtt.

PestiSracok facebook image
Fotó: Ambrus Mária

A szeretet ünnepére készülünk

Erdő Péter köszöntőjében arról beszélt, hogy a megáldott mozdony első útja Csíksomlyóra, a Szentatya látogatására viszi a híveket, majd hozzátette: a mozdony különböző oldalain látható gazdag jelképrendszer felhívja a figyelmet az Eucharisztikus Kongresszusra, ami szeretetben össze tud majd fogni sokakat. A mozdony díszítései, feliratai kapcsán Erdő Péter kifejtette:

Elmondta: a kongresszus hivatalos logójában megjelenő forrásvíz utal a jelmondatra, amely szerint „minden forrásom belőled fakad”. Hozzátette: a zsoltárra való utaláson túl ez a szimbólum arra is felhív, hogy katolikusként is komolyan gondolkodjunk el, „mit jelent számunkra a víz”.

- hangsúlyozta.

Homolya Róbert és Erdő Péter. Fotó: Ambrus Mária

Az eseményen köszöntőt mondott Homolya Róbert, a Magyar Államvasutak Zrt. elnök-vezérigazgatója is. Homolya Róbert örömtelinek és megtisztelőnek nevezte az ünnepi mozdonyszentelést. Mint a MÁV elnök-vezérigazgatója kiemelte: a 2020-ban Budapesten megrendezendő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus nemcsak egyszerűen egy lesz a hazánkban szervezett események sorában; értéke és jelentősége modern, XXI. századi világunkban megkérdőjelezhetetlen.

Forrás: NEK sajtóközlemény/PestiSrácok.hu; Vezetőkép, fotók: Ambrus Mária; Videó: PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.