Pesti Srácok

Sokmilliós gazdasági visszaélés az MSZP-ben? - Adócsalás miatt nyomoz a NAV

null

Költségvetési csalás gyanúja miatt rendelt el nyomozást az MSZP-hez köthető sokmilliós gazdasági visszaélések ügyében a Nemzeti Adó – és Vámhivatal (NAV)- tudta meg a PestiSrácok.hu. Az ügy előzménye az a portálunkhoz is eljutott, a februári kongresszus előtt a szocialista választmányi tagoknak is szétküldött belső interpelláció írásos változata, amelyben az szerepel, hogy az MSZP felső vezetése eltussolt egy súlyos gazdasági bűncselekményt.

Fekete Zoltán Pest megyei pártvezető az MSZP elnökének címzett, a párt belső levelezésében is szétküldött februári levele azzal kezdődik, hogy a szocialisták Pest megyei szervezete 2016-ban súlyos, sokmilliós gazdasági visszaéléseket tárt fel, amiről több ismert MSZP-s politikust, többek között Molnár Gyula akkori pártelnököt, illetve Tóth Bertalan frakcióvezetőt is tájékoztatták. A belső interpelláció szerint a felső vezetés azt kérte a megyei szervezettől, hogy ne szivárogtassák ki ezt az ügyet, mert „helyzet van”. 2018-ban hasonló okokból nem került nyilvánosságra semmi, holott az etikai bizottság elnöke, illetve más, ügyvédként dolgozó párttagok is úgy ítélték meg, hogy akár a költségvetési csalás gyanúja is fennállhat, mivel több dokumentummal utólag félrevezették a NAV-ot és az ÁSZ-t is – olvasható a levélben, amelynek írója arra is kitért, hogy a számvevőszék akár fel is függesztheti az MSZP-nek járó állami támogatást, ami beláthatatlan következményekkel járhat a párt jelenére és jövőjére vonatkozólag.

Költségvetési csalás miatt nyomoznak

PestiSracok facebook image

Azt nem tudni, utóbbi bekövetkezik-e, de a Fővárosi Főügyészség arról tájékoztatta portálunkat, hogy az ügyben költségvetési csalás gyanúja miatt folytat nyomozást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Úgy tudjuk, egyelőre még senkit nem hallgattak ki gyanúsítottként. Ide tartozik még, amiről a Magyar Nemzet írt néhány hónapja, hogy információik szerint éppen az MSZP Pest megyei szervezetének mérlegével vannak problémák, de forrásunk biztos benne, a most szombaton tartandó kongresszuson elfogadják a párt büdzséjét.

Belső harc az MSZP-ben?

Az üggyel kapcsolatban korábban a PestiSrácok.hu-nak megszólalt egy befolyásos szocialista politikus is, aki a kiszivárgott levéllel összefüggésben elmondta portálunknak, hogy szerinte ez egy megyei, és egy megyén belül egy helyi szervezet könyveléséhez köthető vita. Hangsúlyozta: nem zárható ki, hogy történhettek szabálytalanságok, ám ez az MSZP működését érdemben nem befolyásolja, a felelősöket pedig helyi szinten kell keresni. Forrásunk nehezményezte, hogy éppen a februári kongresszus és választmányi ülés előtt szivárog ki egy ilyen belső levél, így az sem zárható ki, hogy ez az MSZP-n belüli hatalmi harc része.

Érdemes azt is megemlíteni, hogy a nyomozást megelőző levél állítólagos írója, Fekete Zoltán kétes ügyeiről a PestiSrácok.hu több cikket is jegyzett az elmúlt években, sőt, Keller László portálunknak úgy nyilatkozott, hogy Fekete a Pest megyei baloldal megrontója, aki mintegy „maffiahálózatként” működteti helyi sleppjét. Medgyessy Péter volt közpénzügyi államtitkára hozzátette azt is, Fekete kezében van a Pest megyei pártszervezet, melyet mára az ő egyetértése nélkül nem lehet irányítani.

Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.