Töltött kérdések órája
Miután a szabad és független újságírók az ellenzék töketlenségétől, alkalmatlanságától, gyengeségétől megriadva és persze a saját nagyszerűségüktől megittasodva elindulnak mindenféle választásokon - vagyis politikusnak állnak -, a politikai pályájuk vége felé tartó ellenzéki politikusok a parlamentben Kálmán Olga szakmaiságtól átitatott kérdéseit teszik fel az azonnali kérdések és válaszok órájában.
Az intézményesített szócsaták rendszere eredetileg a képviselők saját szórakoztatását szolgálta, arról nem is beszélve, hogy a régi szép félfeudális időkben még annak is fennállt a veszélye, hogy az ellenzéki képviselők némelyike olyat tudott mondani, ami elgondolkoztatta, esetleg álláspontjuk átgondolására késztette a kormánypárti képviselőket. A tévé megjelenése aztán kampányeseménnyé silányította a parlamenti vitákat; Magyarországon olyan messze került egymástól a két politikai oldal álláspontja már a demokrácia első éveiben, hogy az átbeszélés lehetősége gyakorlatilag megszűnt. Az intellektuális fölényének látszatából élő SZDSZ a Kuncze Gábor nevű főbunkóval az élén olyan mértékben mérgezte meg a közbeszédet, hogy még egy politikai kihallgatótiszt és egy ellenzéki között is értelmesebb diskurzus alakulhatott ki a hetvenes (!) években, mint amilyen szinten az ország állítólagos szürkeállományával el lehetett beszélgetni.
De ami jó, az jó - gondolhatják a sokadszor tönkrevert ellenzéki pártok, és az egykori SZDSZ szellemi és kulturális színvonalán próbálnak meg újra fogást találni a Fideszen és Orbán Viktoron.
Pedig a választók - ez mondjuk az elmúlt kb. 10 választáson és népszavazáson kiderült - nem igazán díjazzák a középosztály-ellenes programokkal fellépő, mucsaizó, nagyképű hülyékkel operáló pártokat, akik mindent, de tényleg mindent a verbális és egyre inkább a fizikai agresszió eszközeivel akarnak megoldani. Ezek az örök vesztesek összesen annyi innovációt bírtak kiizzadni - az agresszivitás minden emberi határon történő túltolásán kívül -, hogy toboroztak néhány eredetileg nőnek tűnő fúriát, akik a genderelméletnek megfelelően, egy kültelki strici arányérzékével és kedvességével a magyar Hillary Clintonnak képzelve magukat teszik nevetségessé az egész ellenzéket.
És mondjuk egyik sem lesz a magyar Clintonné, mert az Dobrev Klára lesz. Mondjuk csak úgy szólok, hogy a Clintonné is egy ordasan hatalmasat bukott Trump ellenében, többek között azért, mert egyetlen őszinte hiteles dolgot tudott csak mutatni a választóknak: a saját nagyszerűségébe vetett hitet. Ugye, mennyire ismerős?
Az országgyűlésben az azonnali kérdések arra szolgálnának, hogy érdemi, az állampolgárokat érdeklő és érintő ügyekben az ellenzéknek legyen módja nyilvánosan kommunikálni a miniszterelnökkel például. Normális emberek ezt az időt olyan kérdések felvetésére és megvitatására használnák ki, amelyek valóban a kormányzat hatáskörébe tartoznak, és amiről az adott ellenzéki pártnak értelmes, a választópolgárok megszólítására alkalmas álláspontja, terve van.
A miniszterelnök zavarba hozására, megszégyenítésére szolgáló sikertelen, óvodai színvonalú kísérletek, amelyek a hallgatóságból erős - és ami lényeges: nem múló - szekunder szégyent váltanak ki, értelemszerűen nem ilyenek. Töltött kérdésnek hívják az ilyesmit, amire elvileg nem lehet olyat válaszolni, hogy az jó legyen a kérdezettnek. Persze a kérdezőnek ehhez kellene rendelkeznie némi hitelességgel. És itt bukik meg az egész "mesterterv", ugyanis hiteles kérdezőt már 2006 óta nem tud sem újságíróban, sem politikusban felvonultatni az ellenzék.
Nyilvánvalóan van valami pszichológiai oka annak, hogy az ellenzéki képviselők láthatólag teljesen képtelenek különbséget tenni a politikai tevékenység, a szakpolitikai munka, a választókkal történő kommunikáció és az agyhalott propaganda között. Egyszerre képzelik magukat politikusnak, szakembernek, szuperhősnek, influenszernek (ez nem influenzabacilus hordozót jelent, hanem egy olyan embert, akit a nem túl okos emberek minden ok nélkül véleményvezérnek tekintenek), újságírónak (amit egyébként az ellenzéki képviselők képtelenek megkülönböztetni a propagandistától) és publicistának. A publicistának az a dolga többek között, hogy viszonylag szórakoztató valóságértelmezéseket gyártson. De csak a liberális propagandistáknak és politikusoknak van az a fixációjuk, hogy ezeket a gondolatkísérleteket át kellene ültetni a gyakorlatba. Szép példája ennek a defektusnak Cseh Katalin, a Momentum esze (aki - hála Istennek - még csak az EP átlagát tudja rontani), aki - miután valami hosszú vonatút alatt nyomta a popsiját az ülés - kitalálta, hogy el kellene adni a MÁV-ot, gondolom, valami francia befektetőnek, akihez a párizsi olimpiához való momentumos hozzájárulás okán már megvan a kapcsolat.
Én személy szerint nem szeretem azt az érzést, nagyon nem, amikor az ellenzék szellemesen és okkal bírálja a kormányt. Szerencse, hogy az ellenzéki képviselők olyan kedvesek velünk, hogy sohasem hoznak bennünket ilyen kellemetlen helyzetbe.
Fotó: MTI/Kovács Tamás (A T. Bence alatt látható, jólöltözött nőt figyeljék.)
