Pesti Srácok

A fiatalokkal közösen, színes gyermekrajzokkal és prózával harcol egy tisztább bolygóért az FKF

null

Furcsa leírni, de több éve már annak, hogy Budapest vidám színfoltjaivá váltak a szemetünket szállító kukásautók, hála a Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit Zrt. (FKF Nonprofit Zrt.) gyermekrajz-pályázatának, amelynek nyertes pályaművei díszítik a járműveket. A színes, jókedvű alkotások mellett számos szépírói pályamű is érkezik a társasághoz, és bár ezek nem járják óriási méretben az utcákat, egy csodás albumba rendezve élvezetes olvasmányul szolgálnak. Jó hír, hogy idén is frissül a pompás művek tárháza, ugyanis az FKF idén is kiírta gyermek- és ifjúsági pályázatait: a már évek óta népszerű gyermekrajz- és szépírói, valamint a fotó- és videopályázatot. Orendi Éva, edukációs csoportvezető portálunknak mesélt a pályázat történetéről, a kiírást inspiráló témákról és arról, hogy miért tartja az efféle interakciót fontosnak a cég.

Melyek az FKF legnépszerűbb edukációs pályázatai és mióta futnak ezek?

A két legfontosabb pályázatunk a Gyermekrajz- és Szépírói pályázat. A rajzost 2008-ban hirdettük meg először, az írói 2011-ben csatlakozott hozzá, azzal a céllal, hogy azok a gyerekek, fiatalok is kifejezhessék mondanivalójukat, gondolataikat a megadott témákról, akik szívesebben ragadnak tollat, mint ecsetet.

Miért tartja az efféle interakciót fontosnak a vállalat?

PestiSracok facebook image

Mivel oktatói tevékenységet is folytatunk a cégnél, számunkra nagyon is fontos, hogy a felnövő generációk hol tartanak a környezettudatossá válás folyamatában, mit gondolnak ők a környezetünket, természetet, világunkat érintő problémákról.

Nagyon érdekes ilyen módon belelátni az érzésvilágukba, megismerni azt, hogy mik és hogyan foglalkoztatják őket.

Milyen pályázatok futnak jelenleg?

Idén a Gyermekrajz- és a Szépírói pályázat mellett a felsősöket és a középiskolásokat egy fotó- és videópályázattal is megszólítottuk, aminek egy különleges hangzású szójáték-címet adtunk: #neWASTEgess. Ezzel a félig angol, félig magyar felszólítással egyszerre utalunk a hulladékra, a pazarlásra, és arra, hogy nincs több vesztegetni való idő (a waste jelentései: hulladék, vesztegetni, pazarolni).

A legkönnyebben az óvodás és az alsós korosztály „mozgatható” meg a zöld bolygó érdekében. Fotó: MTI/Beliczay László

Mely korosztályokat szólítja meg legszívesebben az FKF?

Legszívesebben természetesen a felnövő generációkat, tehát az óvodás és iskolás gyerekeket, diákokat. A legkönnyebben az ovis és alsós korosztály „mozgatható” meg, ami egyrészt a lelkes szüleik, pedagógusaik érdeme, másrészt ők még „tiszta lapok”, a szemléletük, világlátásuk könnyebben formálható, mert nincs még hibásan rögzült működésük (vagy legalábbis még alakítható, csiszolható, finomítható).

A beérkező pályázati anyagokat hogyan dolgozzák fel?

A pályázatok évek óta ugyanolyan ütemezésben zajlanak: május végén - június elején október 31-i beküldési határidővel meghirdetjük őket, majd amikor beérkezett a rengeteg alkotás, egyeztetünk a külsős zsűrielnökökkel, akikkel közösen, a szakmai iránymutatásukkal bíráljuk el a műveket. A pályázatok a kezdetektől szakmailag képzett kezekben vannak, hiszen a zsűrielnöki teendőket minden alkalommal neves művészek és szakemberek látják el. Az utóbbi sok-sok évben a rajzpályázat zsűrielnöke Fábián Noémi képzőművész, a MOME és a Budai Rajziskola tanára, a szépíróié pedig Csukás István Kossuth-díjas író. A pályázati díjátadót szintén hosszú évek óta december közepén, a MikulásGyárban tartjuk, ahol átadjuk a nyertesek, díjazottak ajándékait.

Csukás István, Kossuth-díjas író a szépírói pályázat eredményhirdetésén. Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Minek köszönheti töretlen sikerét ez a pályázat?

Napjainkra a környezetvédelem ügye erősen központi témává vált, köszönhetően annak, hogy mi, emberek valahol „megcsúsztunk”, nem figyeltünk eléggé, és elkezdtük veszélybe sodorni magunkat és a teljes élő természetet. A Földünket érintő környezeti válság és annak lehetséges megoldása nemcsak a felnőttek dolga, hanem az egész emberiségé, aminek a gyerekek igencsak fontos részei. Ahhoz, hogy olyan generációk nőjenek fel, akiknek a világ legtermészetesebb dolga együtt rezdülni, együttműködni, „együtt lélegezni” a környezettel, arra van szükség, hogy már kisgyermekként érzékennyé váljon erre a dologra. A pályázatainkkal partnernek tekintjük őket ezekben a kérdésekben; tudatosítjuk bennük, hogy „rajtuk a világ szeme”, hogy ők még sokat tehetnek annak érdekében, hogy a káros folyamatokat megállítsák, és netán visszájára fordítsák. Nagyon jó érzés látni, hogy a pályázatainkkal egész sok gyermek fantáziáját „indítjuk be” a témáinkkal.

Egy-egy év pályázati kiírását, témáját mi inspirálja?

Természetesen mindvégig szem előtt tartjuk, hogy az ország legnagyobb hulladékgazdálkodással foglalkozó vállalata vagyunk, így igyekszünk a hozzánk kapcsolódó tevékenységeket, szolgáltatásokat becsempészni az adott év tematikájába. Óhatatlan azonban, hogy nekünk arra is figyelnünk kell, hogy mik azok az aktuális információk, hírek, jelenségek, amelyek már az ő korosztályukat is elérték, tudnak róluk, foglalkoztatják őket – és akkor erre építjük a kiírást. Ehhez mérten minden évben más és más a pályázatok tematikus címe, csak néhány példa az elmúlt évekből: A Hulladék-hegyen innen és túl, Környezetünk jövője – jövőnk környezete, Újrahasznált világ, MŰanyag – MŰvészet – MŰalkotás, Mesehősökkel a környezetünkért, A csodálatos kukásautó.

Orendi Éva, edukációs csoportvezető szerint a nyertes pályázathoz az egyéni látásmód a titkos összetevő. Fotó: PestiSracok.hu

Ön szerint mitől lehet díjnyertes egy pályamű?

A zsűri több szempont alapján választja ki a legjobbakat az adott korosztályban, és gyakran nagyon nehéz dönteni, mert jobbnál jobb művek érkeznek be, és sajnos mindenkit nem tudunk jutalmazni, így mindig szűkítenünk kell a kört. Az igényesen, kiírásnak megfelelően elkészített műveknél döntő szempontot jelent a kiválasztásnál az egyéni látásmód. Ez az a „titkos összetevő”, amitől egy csapásra különlegessé válik az alkotás. Szerencsére a szakmai zsűri nagyon finom érzékkel rendelkezik ahhoz, hogy végül a megfelelő művek kerüljenek az élre.

Önnek melyik a kedvenc alkotása az eddig beérkezettek közül?

Mindet imádom, mert mindet gyermekek, fiatalok készítették, és nekünk, a mi felhívásunkra dolgoztak a szorgos kezek, akár az ecsettel, akár a billentyűzettel. Persze minden alkalommal van jó néhány „hűha-” meg „azta-” élményünk, de nehéz csupán egyetlen kedvencet választani.

Vezető kép: MTI/Beliczay László