Ungváry Krisztián: Torgyán hősiesen viselkedett, Popper viszont „Professzor” fedőnéven az állambiztonság embereit képezte
Mégsem „neo-horthysta kiképzőhely” a Veritas Történetkutató Intézet, miként azt előítéletei alapján gondolta – ismerte be Ungváry Krisztián ellenzéki politikai aktivista, történész a Válasz Online-nak adott interjúban. Ungváry ugyanakkor nem szégyelli magát, amiért tanulmányt írt a Veritas második emberéről, Marinovich Endréről, és egy ötven évvel ezelőtti, „piszlicsáré” ügy miatt meghurcolja őt. Az interjúban szóba került Torgyán József és Popper Péter is...
Ahogy azt néhány nappal ezelőtt megjövendöltük: Ungváry Krisztián ismert ellenzéki politikai aktivista, fütyülőművész megkezdte médiahaknizását, amelyben azt boncolgatja, miért jött el a Veritas Intézettől három hét után. (Ungváry eredetileg a kriptokomcsi 1956-os Intézet munkatársa volt, amelyet beolvasztottak a Veritasba.) A Válasz Online-nak adott interjúban beismerte, semmilyen pressziót nem tapasztalt, és nem találkozott „belső cenzúrával”, pedig azt feltételezte, hogy emiatt nem készülnek a Veritasnál olyan tanulmányok, amelyek ne vágnának egybe a kormány emlékezetpolitikai irányvonalával.
Amíg ott voltam, több, a legkevésbé sem kormánykonform interjút adtam és ezekért nekem senki nem szólt egy szót sem
– fogalmazott Ungváry. (Ebből is látszik: dühöng a diktatúra Magyarországon, az állami intézmények munkatársaira szájkosarat tett Orbán... – P.T.) A riporter erre meg is jegyezte: „Tehát a Veritas korrektül viselkedett, hagyták dolgozni, véleménynyilvánítását nem korlátozták, nem is rúgták ki. Ön meg nem viselkedett korrektül: azt mondta, dolgozni megy, közben odament három hétre, írt egy tanulmányt a főnökéről”. Erre Ungváry azt felelte: ez idő alatt mégis sok minden kiderült számára, ami miatt nem tudott ott maradni. Például egy meseszerű párbeszédet is fölidézett ennek alátámasztására. Eszerint ő megkérdezte egy veritasostól, miért volt szükség az 1956-os Intézet beolvasztására, mire az illető azt válaszolta neki, „tudod te azt”, meg hogy „ne foglalkozzunk annyit a múlttal”.
- Természetesen Ungváry azt nem árulta el, ki mondta neki mindezt, így az egész hitelessége, megtörténte ellenőrizhetetlen. Gyanítom: mese habbal.
A „díszgoj”
Ungváry beismerte, őt egyáltalán nem akarták vagy próbálták egyszer sem cenzúrázni, szabadon alázhatta a kormányt interjúkban, ő volt – saját szavai szerint – a „díszgoj”. (Hogy mi szükség volt idekavarni a „goj” – vagyis „nem zsidó” – kifejezést, jó kérdés. Felteszem: Ungváry provokálni akar, mint mindig.) A hihetetlennek tűnő mese-meskete aztán tovább folytatódik, ugyanis Ungváry tudni vélte, hogy más Veritas-dolgozók esetében „közösségi oldalakon «elkövetett» bejegyzéseket helyettes-államtitkári telefonok követtek”. Hogy ki csörgött kinek? Hát azt sem árulja el, de higgyük el, hogy megtörtént, így történt – ő, Ungváry Krisztián erre a garancia...
A Veritas vezetői alapvetően korrekt úriemberek, semmi kedvük ahhoz, hogy a beosztottjaikat ilyenekért csicskáztassák. Magyarán: nem a Veritas lett volna, amely engem adott esetben cenzúráz. Ez a korábbi sejtésem téves volt tehát, ilyen szempontból meg is követem a Veritast, amely egyáltalán nem valamiféle neo-horthysta kiképzőhely, ahol félfasiszta ideológusokat tenyésztenek. Ilyet persze én korábban sem mondtam róluk, de voltak, akik igen
– közölte. El lehet képzelni annak a „történésznek” a „tárgyilagosságát”, „kiegyensúlyozottságát”, aki egy kiváló szakemberekből álló kutató műhelyt (Veritas) minden ismeret, személyes tapasztalat, bizonyíték nélkül már jó előre „félfasiszta ideológusokat tenyésztő”„neo-horthysta kiképzőhelynek” aposztrofált...
A végkielégítés jár neki...
Hogy most, utólag miért dicséri mégis a Veritast, és miért nevezi olyan munkahelynek, ahol „különféle világnézetű munkatársak dolgoznak” együtt? Talán azért, hogy így még nagyobbat üthessen a kormányon. Ungváry nem tartja morálisan kifogásolhatónak, hogy a közös megegyezéses távozásnak köszönhetően tetemes végkielégítés üti a markát, ugyanis a beolvasztás nem az ő ötletük volt, és a korábbi húsz éve miatt szerinte az jár neki. Ám azt azért gonoszul odaszúrja: elérhették VOLNA, hogy elmenjen, elkezdhették VOLNA csicskáztatni, hogy csináljon hülye feladatokat. Nem tették, ám Ungváry szerint megtehették VOLNA. Nem csak ellenzéki aktivistának és történésznek, de jósnak is kiváló ez az Ungváry – bármely állami intézményről bármikor képes bármilyen rosszat feltételezni...
Egy piszlicsáré ügy
Az interjúban előkerült az az Ungváry-tanulmány, amelyet a Veritas második emberéről, Marinovich Endréről írt. (A témával a PestiSrácok.hu is foglalkozott.) Marinovichnak mindössze annyi „bűne” volt, hogy svájci ösztöndíja kapcsán az olyankor előírt beszámolási kötelezettségének eleget tett, másként ki sem mehetett volna. Ugyanakkor jelentéseivel senkinek sem ártott, sőt az érintettekkel egyeztette is, mit mond majd róluk az állambiztonságnak. A riporter kérdésében jól összefoglalta mindezt:
Ősrégi, piszlicsáré ügyet vakar elő, jól kipellengérezi a Veritas második emberét, az egyetemista ösztöndíjasként jelentgető Marinovich Endrét, aminek következtében már megint nem a rendszer valós működtetőiről, felelőseiről, a tartótisztekről, szt-tisztekről beszélünk. Hanem egy emberről, mert a sorsa úgy hozta, hogy az ön főnöke lett néhány hétre. Nem érez aránytévesztést?
Ungváry erre azt állította, hogy Marinovich a Kádár-rendszerben a „hatalom birtokosa” volt, minisztériumi osztályvezető, majd diplomata. Ám a fő oka, amiért megírta főnökéről a tanulmányt, az, hogy Ungváry szerint ő is felelős az 56-os intézet beolvasztásáért. Ezután Ungváry – igaz, azért, hogy Marinovichot még rosszabb színben tüntethesse föl – kiáll néhai Torgyán József mellett, aki szerinte hősiesen viselkedett, amikor elküldte az őt beszervezni próbáló állambiztonságot. Mindezt így fogalmazta meg:
Krisztus hét sebére esküszöm, hogy
Popper Péterről lehull az álarc
Majd azt állította, hogy néhai Popper Péter pszichológus (Horn Gyula miniszterelnök egykori tanácsadója – P.T.) készítette föl a kádári diktatúra állambiztonságának embereit.
Popper Péter a hatvanas évek közepétől dolgozott a munkatársak felkészítésén, fedőneve is volt. „Professzor”. Ilyen volt a Kádár-kor. Diktatúra.
Ám a következő mondatban a történész helyét máris átveszi a szélsőségesen elfogult ellenzéki aktivista: „Persze amiben ma élünk, az sem a mintaszerű liberális demokrácia – és akkor finoman fejeztem ki magam. Ma is vannak szakemberek, akik a saját területükön profik, de szolgálják ezt a morálisan szerintem vállalhatatlan hatalmat.” Az interjú végén kiderül, hogy Ungvárynak nem lesznek kenyérgondjai, állása is lesz, és hamarosan három hónapra kimegy Berlinbe kutatni saját pénzből. A lezárás végképp önérzetes-dacosra sikeredett:
A közfeladatot elvehették tőlünk. A finanszírozást is. Egyet nem vehettek el: a tudást.
Forrás: valaszonline.hu
