Pesti Srácok

A kaposvári kórházban történt gyanús haláleset miatt nyomoz a rendőrség

null

Foglalkozás körében elkövetett halált okozó gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt indított nyomozást a rendőrség a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórházban október 13-án történt gyanús halálesettel összefüggésben – tudta meg a PestiSrácok.hu. Az ügyben az elhunyt hozzátartozói fordultak a hatósághoz, mert szerintük megelőzhető lett volna a tragédia. Kerestük a kórházat is, amint válaszolnak, frissítjük cikkünket.

A portálunk birtokába került feljelentés szerint egy 71 éves férfi még október 3-án a Nagyatádi Kórházban ismeretlen körülmények között elesett és szilánkosra tört a medencecsontja, így a további ellátás és műtéti kezelés céljából átszállították a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórházba. A műtét jól sikerült, a beteg a család szerint (ők minden nap látogatták) másnap tudatánál volt, lehetett vele kommunikálni.

Egy nappal később viszont már nem volt jó állapotban, a kórházban dolgozók azt mondták, hogy éjjel kiabált, ezért nyugtatót adtak neki. A nővérek állították: reggel még éber volt, viszont a hozzátartozók délben azt vették észre, hogy csak nyöszörög, nem beszél. Amikor meghozták az ebédet, a nővér azt állította, a beteg tud magától enni és belenyomta kanalat a kezébe, amit a férfi, gyenge állapota miatt leejtett a földre.

Részlet a feljelentésből.
PestiSracok facebook image

Kérdezték az ott dolgozókat, hogy mi lesz, ha továbbra sem tud enni, amire a válasz az volt, hogy nem baj, kap infúziót – áll a feljelentésben, amiben azt is leírták, hogy a család október 10-én már a folyosón hallotta, hogy szerettük nyöszörög fájdalmában. A nővér közölte velük, hogy olyan állapotban van, hogy nem meri megetetni. Pár nappal később a férfi valamivel jobban lett és azt tervezték, hogy visszaszállítják a Nagyatádi Kórházba. Október 13-án azonban a 71 éves férfi lányával és feleségével az orvos azt közölte, hogy szerettük etetés közben meghalt, megfulladt a tarhonyától, de nem tud részleteket, mert nem volt ott. A feljelentés szerint ugyanakkor a hozzátartozóknak az osztályvezető főorvos azt állította, hogy a doktor, akivel beszéltek, mellette volt, amikor észlelték a bajt. Keresték azt a nővért is, aki megetethette családtagjukat, illetve beszélni akartak a többi beteggel, hogy ők mit láttak, de erre már nem kerülhetett sor, mivel nem engedték őket vissza a kórterembe.

Részlet a feljelentésből.

A család a feljelentésben megjegyezte, hogy hozzátartozójuk szerintük nem megfelelő egészségügyi ellátást kapott, ami összefüggésben állhat a fulladásos halál bekövetkeztével. A rendőrségtől azt a választ kaptuk, hogy a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya foglalkozás körében elkövetett halált okozó gondatlan veszélyeztetés vétség gyanúja miatt indított büntetőeljárást. Írásban és telefonon a kórházat is kerestük, amint válaszolnak, frissítjük cikkünket.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.