Pesti Srácok

Bicskanyitogató közlemény a Dunaferrtől: szerintük "összességében megfelelően működnek"

null

Könnyfacsaró közleményt adott ki az ISD Dunaferr Társaságcsoport, amelyből megtudhattuk: politikai támadásoknak vannak kitéve. Itt halkan jegyeznénk meg, hogy a vállalat honlapján azután sikerült néhány sorban sajnáltatni magukat és beszélniük arról, milyen szörnyű hónapokat tudhatnak maguk mögött, hogy a PestiSrácok.hu (itt és itt) lerántotta a leplet arról, hogy a Dunaújvárosban működő vasmű évek óta fittyet hány a környezetvédelmi előírásokra, és a kiszabott tetemes bírságok ellenére sem tartja be azokat. A Dunaferr ugyanis a 2014–2018 közötti időszakban a környezetvédelmi előírások be nem tartása miatt összesen kétmilliárd forint (!), míg 2018-ban összesen 3 250 000 forint bírságot kapott. És ez nem minden. Nem csupán letagadják, hogy folyamatosan megbírságolják őket, de a hatóságok felé sem mindig sikerült teljesíteni a bejelentési kötelezettségüket például arról, hogy az érctömörítő kéményen kibocsátott károsanyag mértéke meghaladja a megengedettet. De valószínűleg azt is elfelejtették közölni a dunaújvárosiakkal, hogy a monitoring kutakból vett mintákban új komponenseket mutattak ki, amelyek határérték felettiek a cink, a molibdén, a cianid összes, az arzén, a szelén, az ón, a higany, a bór, valamint a fluorid tekintetében. Mai közleményük szerint viszont meg vannak arról győződve, hogy a vállalat működése "összességében megfelel a környezetvédelmi előírásoknak". Kérdés, hogy mi lenne a helyzet akkor, ha már szerintük sem lenne elégséges...

Bár portálunk kérdéseire nem sikerült válaszolniuk, ma a Dunaferr honlapján szívszorító sorokban vallott arról a vállalat, hogy mennyi támadásnak van kitéve a cégcsoport. Ha a gyanútlan olvasó úgy véli, hogy esetleg környezetvédelmi hatósági ellenőrzésekről szólna a közlemény, ki kell ábrándítsuk. A rideg valóság az, hogy arra tényleg fittyet hánynak a Dunaferrnél, akiknek valamiért mindenről a politika jut az eszükbe.

Nem tudjuk, mennyire megnyugtató a dunaújvárosiak számára az, hogy a Dunaferr szerint "összességében megfelel a működése a környezetvédelmi előírásoknak", és mennyire érdekli őket az, hogy a vállalat miatt folyamatosan "problémás" minőségű levegőt szívnak az ott élők magukba. De valószínűleg az is az újdonság erejével hatott számukra, hogy a Dunaferr évek óta becsapja őket arról, hogy valójában mennyire szennyezik a környezetet. Arról is hallgattak, mint a Népszabiba tekert tükörponty, hogy az elmúlt ciklusban kétmilliárdos bírsággal sújtották őket, és nem véletlenül: ez év júliusában például hat alkalommal SO2 (kén-dioxid) túllépés történt, ami légzőszervi megbetegedést okozhat, de a felszín alatti vizekben jóval a határérték feletti a cink, molibdén, cianid összes, arzén, szelén, ón, higany, bór, fluorid jelenléte.

A Dunaferrnek viszont minderről az jutott az eszébe, hogy politikai támadás kereszttüzében állnak:

Sajnos, ebben sem sikerült igazat mondaniuk: a kormányhivatali jelentések szerint az ISD Dunaferr által üzemeltetett érctömörítő kémények károsanyag-kibocsátása 2018. január elseje óta folyamatosan határérték feletti. 2019 júliusában több alkalommal történt az érctömörítő kéményen határérték-túllépés, de erről sem szóltak a hatóságnak. Ráadásul több kokszolói kármentesítési területen mutatták ki a felszín alatti víz szennyezettségét, amely miatt a Hatóság beavatkozási és monitoring terv benyújtását rendelte el, de ezt sem sikerült elkészítenie a Vasműnek.

Cserna Gábor, Dunaújváros polgármestere este a közösségi oldalán reagált a Dunaferr közleményére:

Cikkünk kommentjei alapján pedig a vállalatnak mégiscsak érdemes lenne elgondolkodnia azon, hogy a hazugságok helyett korrekt tájékoztatással álljon a dunaújvárosiak elé, valamint az is örvendetes volna, ha sikerülne valóban a környezetvédelmi előírásoknak megfelelően működtetni a cégcsoportot és nem veszélyeztetni az ott élő emberek egészségét.

Fotó: MTI

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.