Pesti Srácok

Politikai kalandorok, avagy Kincses Gyula kacskaringós életútja a Magyar Orvosi Kamara elnöksége felé

null

Politikai kalandoroktól óvta a Magyar Orvosi Kamara tisztújítása előtt a testületet Korányi László orvosprofesszor, a híres orvosdinasztia tagja a Magyar Nemzetben. A kritika éle Kincses Gyula ellen irányult. A szombaton megválasztott elnök életútja kétségtelenül kacskaringós: volt MDF-es országgyűlési képviselő, a Fidesz-kormány kormánytanácsadója, Gyurcsány Ferenc egészségügyi államtitkára, és kokettált a néppártosodó, választási győzelemre készülő Jobbikkal is.

Kincses Gyula csak két éve lépett be a Magyar Orvosi Kamarába, és azóta a legmodernebb kommunikációs eszközöket és technikát használta a szervezet régi vezetésének leváltására: az 1001 orvos a hálapénz ellen Facebook-csoportból induló Újratervezés csoport segítségével szervezett bázist, amely aztán jelölte is a MOK elnökének. Az Újratervezés egyértelműen a Gyurcsány-párt irányába mutat: tagjai közé tartozik például az ellenzéki sajtóban rendszeresen megszólaló Lénárd Rita, aki az elmúlt időszakban volt, hogy a Demokratikus Koalíció egészségpolitikusával, László Imrével jelent meg a médiában. Ugyancsak az Újratervezés-csoporthoz köthető Komáromi Zoltán, aki a 2014-es választás előtt Bajnai Gordon csapatában, majd a 2018-as voksolást megelőzően Karácsony Gergely mellett dolgozott. Komáromi később – Kálmán Olga csapatát segítendő – belépett a Demokratikus Koalícióba, annak egészségügyi kabinetében tevékenykedik, amelyet a párt honlapja szerint László Imre vezet.

Korányi László a Magyar Nemzetben a tisztújítás előtt politikai kalandoroktól óvta a kamarát. Kétségtelen, Kincses – aki egyébként harminc éve nem gyakorló orvos – pályafutása során valamilyen formában együttműködött szinte minden politikai párttal. Volt MDF-es országgyűlési képviselő 1990 és 1994 között, a Fidesz első kormányában kormánytanácsadó, a 2002-es MSZP–SZDSZ-kormány idején kormányzati háttérintézmények főigazgatója, végül az SZDSZ hatáskörébe tartozó minisztérium államtitkára a Gyurcsány-kormányban. Márpedig éppen a Gyurcsány-féle egészségügyi vezetés volt az, amely egyesületté minősítette vissza a Magyar Orvosi Kamarát, elvéve egyetértési, konzultációs jogait, egy sorba süllyesztve őket a bélyeggyűjtőkkel és a horgászokkal.

Erről a MOK előző elnöksége így írt egy közleményében:

PestiSracok facebook image

Korányi Lászlónak pedig ez a véleménye:

Ehhez képest Kincses a MOK egészen más szerepéről nyilatkozott megválasztása után:

Ugyanakkor hozzátette: a kamara ezentúl érdemi helyre tart igényt a szakpolitikában, ahol a korábbinál szigorúbb tárgyalópartnerként lesznek jelen. A reformok terén viszont nagyobb együttműködést szeretnénk a szaktárcával.

Kincses egyébként még a nagy választási győzelemre készülő Jobbik közelében is felbukkant. Tapolcán, 2017 decemberében tartotta első konferenciáját a Szövetség az Innovatív Alapellátásért (SzIA) nevű szervezet, Dobó Zoltán jobbikos polgármesterrel és Rig Lajos jobbikos ország­gyűlési képviselővel. Kincses a szervezet képviseletében a szerinte fenntarthatatlan alapellátás problémáit ecsetelte. Ezután – tavaly februárban – Vona Gáborral írt alá megállapodást az alapellátás megmentéséről. Akkori közleményük szerint „a Jobbik és a SzIA együttműködése jelzi, a kormányváltó erő nem politikai lózungokkal, hanem a legmagasabb szintű szakmaisággal készül az ágazat rendbetételére”. A Kekesonline.hu azonban feltárta, hogy a „legmagasabb szintű szakmaiság” mögött egy be sem jegyzett szervezet volt, jobbikos politikus tagokkal, miskolci címükön pedig még kapucsengő-felirat sem utalt a SzIA létezésére. Honlapjuk nem volt, Facebook-oldalukon a legutóbbi bejegyzés tavaly áprilisban született.

Forrás: Magyar Nemzet /Magyar Hírlap / PestiSrácok.hu; Fotó: MTI/Nagy Lajos

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.