Mementó a „Tőke mesternek” – Tőkéczki tanár úr síravatása
Tőkéczki László Széchenyi-díjas történész, dunamelléki református főgondnok két éve hagyott itt minket. Síremlékét temetésének második évfordulóján, 2020. január 23-án avatta fel a Közép- és Kelet Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány, valamint a Dunamelléki Református Egyházkerület nevében Bogárdi Szabó István püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke. A Fiumei úti sírkertben tartott megemlékezésen beszédet mondott Békés Márton, a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója, a „Tanár úr” egykori tanítványa, későbbi doktoráltja. A fekete obeliszken, melyet Juha Richárd Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész a Közép- és Kelet Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány megbízásából készített, a Jelenések könyvéből származó Jézus-idézet olvasható: „Légy hű mindhalálig, s neked adom az élet koronáját”.
Diákjai, hallgatói és olvasói szerint egy kimeríthetetlen szellemi kút volt. Elment, itthagyott ugyan minket, de emléke, gondolatai, írásai – melyek sosem voltak korszerűek, nem illeszkedtek rövid életű trendekhez, ám nagyon is időszerűek ma – megmaradtak; és még vélhetően sokáig iránytűként fogja használni új és újabb generáció. Mert Tőkéczki sosem hajtott fejet a divatos történészi irányzatok előtt, nem volt hajlandó karriervágytól hajtva sem a szocializmusban, sem pedig a rendszerváltoztatás után egyetlen „kötelező” vagy „elvárt”, marxista vagy liberális akadémiai irányvonalnak megfelelni. Mert bátor volt és végtelen igazságérzet hajtotta történészi munkáját. Aki abban az isteni ajándékban részesült, hogy személyesen is hallgathatta gondolatait, az egy megalkuvást nem ismerő, az igazságot a végsőkig kutató, mindig megnyilatkozó, de nem kinyilatkoztató szerény embert ismerhetett meg. Aki olvasta írásait, az ma is kíváncsian lapozza fel könyveit, keresi megszólalásait, örömmel (és némi búval a hiánya miatt) nézi meg újra és újra a televíziós nyilatkozatait, hallgatja történeteit. Mert világosan, érthetően, aprólékos részletességgel tudott mesélni a történelemről és a hazájáról. Lenyűgöző tudása, műveltsége ellenére szerény emberként ismerhettük – olyannak, aki nagy türelemmel fordult a fiatalok felé.
Békés Márton, aki azon kevesek egyike, aki nem „csak” tanítványa, de doktoráltja is lehetett (csupán öt történésznek adatott ez meg), a csütörtöki síravatásnál mondott beszédében személyes emlékeit osztotta meg az összegyűlt tisztelőkkel:
Tőkéczki László türelmes volt. Szemináriumain, doktori óráin, a Valóságnál végzett szerkesztői munkájában, előadásaiban és televíziós megnyilatkozásában egyaránt fáradhatatlanság, megbocsátó, de sohasem fensőbbséges vagy leereszkedő türelem jellemezte. Rászánta a dolgokra az időt. Türelmének oka volt, és ez a türelem volt az ereje. Tőkéczki László vándortanító volt. Nem volt ritka, hogy évente száz előadást – vagyis átlag három-négynaponta egyet – vállalt Eperjestől Újvidékig és Burgenlandtól Székelyföldig. Széles volt az akciórádiusza: szellemi portyázásai során az egész magyar világot bejárta. Úgy emlékszem rá, mint aki mindig jött a folyosón: legendás, kéziratokat őrző válltáskájával, mindent nyitó kulcscsomójával, a rá jellemző magázódó hanghordozással; örök derűvel. „Tőke mester” – mi, tanítványok, így hívtuk egymás között, s akkor még nem sejtettük, hogy órái olyan eredeti tőkefelhalmozást jelentenek a szellem világában, amelynek kamataiból halálunkig el lehet élni.
A síremléket Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház dunamelléki egyházkerületének püspöke avatta fel, aki így fogalmazott:
Az idő, a korunk, Tőkéczki László ideje, a kor, amelyben élt, a munka, amit elvégzett, a szellemi belátások, amelyekkel tájékozódott, az igazság, aminek elkötelezett tanítója volt, a jelleme és az erényei mind itt vannak velünk és előttünk.
Pótolhatatlan veszteség – mondjuk el most már évről-évre, kissé közhelyszerűen. Mert Tőkéczki László több volt számunkra, mint egy jó tanár a többi jó tanár közül… Ő volt maga a „Tanár Úr”. Szerencsés, vagy valami Isteni kegyelem részese volt az, ki tanítványa lehetett. Mikor elkezdtük az egyetem utáni életünket, zavarba ejtő alázattal és lelkesedéssel segített minket, egykori hallgatókat. Engem is… Egy hazaszerető és a hagyományokat őrző „félgenerációnyi értelmiség” bújt ki Tőkéczki László köpönyege alól.
Vizi E. Szilveszter, a két évvel ezelőtti temetésén egy igazi „Servus fidelisnek”, azaz egy hűséges és megbízható társnak nevezte, aki szószólója volt
az értékrendben gondolkodóknak, harcolt a történelemhamisítás ellen, harcolt azért, hogy a történetírás a magyar múltat igazságos, eredeti forrásokra támaszkodva ítélje meg.
Talán ennek a fáradságos, aprólékos és sokszor igaztalanul támadott harcának legszebb példája Tisza István „rehabilitálása” a máig ható marxista alapú történelemhamisítás béklyója alól. Egy generáció tanult tőle történelmet, kultúrát, emberséget, hazaszeretetet és azt, hogy nem dőlhetünk hátra, nem lehetünk restek, mindörökké kutatnunk kell az igazságot. És vegyük komolyan Békés Mártonnak, a felavatott síremlék előtti kérését:
Legyen ez zarándoklathely!
A szerző a XXI. Század Intézet kutatója
Fotó: Terror Háza Múzeum/Botár Gergely
