Pesti Srácok

Informátor – Gyurcsány lófejeket küld az ellenzéki pártok ágyába (videóval!)

Történelmi beismerő vallomást tett az Informátor stábjának a több, mint hatmilliárd forintos költségvetési csalással vádolt Czeglédy Csaba akkor, amikor stábunk arról próbálta kérdezni, hogy véleménye szerint Gyurcsány Ferenc folytatni kívánja-e az MSZP lerablását. A DK elnökének ügyvédje és jó barátja teljesen elvesztette az önkontrollt: gyakorlatilag elismerte, hogy adócsaló.

Az Informátor stábja ezúttal annak járt utána, hogy milyen politikai hatalmi harcot folytat Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció vezére a komplett ellenzéki oldallal.

Gyurcsány Ferenc „lófejeket” küld az ellenzéki pártok ágyába, hogy megmutassa, ki a főnök és kit kell szolgálniuk. Gyurcsány miatt a Jobbikot éppen Jakab Péter teszi tönkre, miközben a bukott miniszterelnök korábbi pártját, az MSZP-t eszi meg reggelire.

Gyurcsányt ismerve tudhatjuk, hogy az MSZP jövője már akkor veszélybe került, amikor 2009-es bukásakor parkolópályára tették a szocialisták. Milyen kár, hogy ezzel az MSZP még akkor sem nézett szembe, amikor Gyurcsány 2011-ben pártszakadást előidézve kilépett a szocialisták sorából és megalakította saját szektapártját, a DK-t. Az MSZP sírjának megásása és az ellenzék vezérszerepének a megkaparintása a nagy gyurcsányi küldetés. Utóbbit már ki is pipálhatja Gyurcsány, hiszen a minap éppen ő maga büszkélkedett el azzal, hogy egymásnak adogatják az Apró-villa kilincsét az ellenzéki politikusok, akik már házhoz járnak Gyurcsányhoz, hogy a vezér elé járuljanak – hangzott el az Informátorban.

PestiSracok facebook image

Ugyanakkor a forgatás alatt egy történelmi beismerő vallomás is történt akkor, amikor a stáb láttán a több, mint hatmilliárd forintos költségvetési csalással vádolt Czeglédy Csaba elvesztette a fejét és az önkontrollját. A beszélgetés azért is volt történelmi, mert Gyurcsány ügyvédje beismerte, hogy adócsaló, amikor azt mondta: inkább adócsaló, mint kretén.

Az Informátornak a Párbeszédnek kölcsönadott MSZP-s Burány Sándor vallotta be, hogy őt már kétszer is megkereste és felkérte Gyurcsány Ferenc, hogy lépjen át a DK-ba. Burány állítja: legutóbb két hónapja tett neki ajánlatot Gyurcsány, de ő nemet mondott. Burány Sándor története azért is pikáns, mert Gyurcsány a minap az ATV-nek még azt állította: ugyan több MSZP-s alapszervezet készült átlépni a pártjába, de ő ezeket ellenezte, mert szerinte az MSZP jelenleg nincs abban az állapotban, hogy ezt kibírja.

Nézze meg a teljes adást!

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.