Pesti Srácok

A városháza kitart amellett, hogy Gál J. Zoltán titkárnői feladatokat látott el, ezért került a neve szerzőként Skultéti levelébe

null

Csoda történt: válaszolt a tegnapi megkeresésünkre a Főpolgármesteri Hivatal. És ez még csak az első csoda. De haladjunk sorjában! Tegnap az ügyben érdeklődtünk a hivatalnál, milyen pozícióban látja el Gál J. Zoltán Karácsony Gergely mellett a budapesti intézmények vezetőinek nevében folytatott levelezés embert próbáló feladatát. Pompás választ kaptunk.

A Főpolgármesteri Hivatal Sajtókapcsolati Csoportja (mert ott egy egész csoport dolgozik annak a rengeteg tettnek a kommunikálásán, amit a főpolgármester nap nap után végrehajt) megerősítette Karácsony Gergely elképesztő magyarázatát, mely szerint csak azért került szerzőként a Gál J. Zoltán városházi bizalmi neve a Pesti úti Idősek Otthona vezetőjének, Skultéti József aláírásával közzétett hivatalos levelébe, mert ő konvertálta át az intézmény vezetőjétől e-mailben érkezett dokumentum tartalmát. Ugyan egy .doc kiterjesztésű file pdf-be való konvertálása során a szerző nem változik, de Gál J. Zoltán számítógépe nem úgy működik, mint a többi földi halandóé – már ezt is tudjuk. A Főpolgármesteri Hivatal Sajtókapcsolati Csoportjától.

– ad roppant szakszerű és hihető magyarázatot a csodára a Főpolgármesteri Hivatal Sajtókapcsolati Csoportja.

PestiSracok facebook image

Felmerül további kérdésként – amennyiben elfogadjuk a Főpolgármesteri Hivatal Sajtókapcsolati Csoportja által prezentált rendkívüli technológiai bravúrt magyarázatnak –, hogy havi egymillió forintos apanázsért cserébe Gál J. Zoltán miért titkárnői (vagy titkári – elnézést az üvegplafonért – a szerk.) feladatokat (szövegszerkesztés, konvertálás) lát el stratégiai tanácsadóként? Ugyan joggal feltételezhető, miután ősszel megérkezett a Demokratikus Koalíció holdudvarából a SZAKÉRTELEM teljes fegyverzetben, hogy kézen fogja és átvezesse Budapestet a XXI. századba, hogy a Főpolgármesteri Hivatalban egyedülálló tudásnak számít egy dokumentum pdf-be konvertálása, és azért kell havi egymillió forintot fizetni Gál J. Zoltán szakembernek, hogy e tudást a Főpolgármesteri Hivatalban bontakoztassa ki, ne a magánszektorban, ahol nem stratégiai tanácsadók konvertálnak – szintén nem gombokért cserébe. Erre legalább annyi esély van, mint arra, hogy Skultéti József írta azt a levelet, amiben saját, korábbi, még az állandó orvos hiányára panaszkodó állításának mond ellent.

Érdemes ugyanakkor résen lenni! A járvány egyúttal esély is, olyan képzettségeket és tudásokat lehet elsajátítani otthon, az online oktatás keretében, amivel később könnyedén milliókat kereshetünk. Ilyen például a konvertálás. A rendkívüli, akár a Főpolgármesteri Hivatalban is kamatoztatható ismeretanyagot IDE kattintva sajátíthatják el olvasóink! Bár azt írják, roppant egyszerű feladat, de azért szánják rá az idejüket! Úgysem lehet kimenni a Margitszigetre napozni, mert az egymástól 30-50 méterre napozó családok a végén gócpontot csinálnának abból a remek szigetből, azt pedig Karácsony Gergely nem tűri.

Kérdéseinket, köztük azt is, hogy stratégiai tanácsadóként vajon a kávéfőzés, a gyors- és gépírás, valamint a postára való elugrás is a feladatai közé tartozik Gál J. Zoltánnak, elküldtük a Főpolgármesteri Hivatal Sajtókapcsolati Csoportjának.

A valóság további, kibontásra váró részleteiről pedig a már megkezdett rendőrségi vizsgálat lezárultával értesülhetünk.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.