Pesti Srácok

Hiába mosdatja magát Karácsony, a kormányhivatal szerint felelőssége lehet a Pesti úti idősotthonban történtekért

null

Miközben a fővárosi kormányhivatal a Pesti Úti Idősek Otthonával kapcsolatos hatósági vizsgálati anyaga egyértelműen cáfolja Karácsony Gergely főpolgármester önmagát és a főváros felelősségét mentegető korábbi magyarázkodó állításait, Karácsony újfent szükségét érezte, hogy tüzet oltva tovább tereljen és megpróbálja negligálni a hatóság hivatalos vizsgálati megállapításait, egyúttal pedig kezdeményezze Budapest Főváros Kormányhivatalának kizárását a hatósági ügyben. Annak ellenére, hogy a Karácsonyék által fenntartott Pesti úti idősotthon ellátottjainak több, mint fele koronavírussal fertőződött, 296 lakónál és 26 dolgozónál igazolták a járványt, negyvenen pedig elhunytak, a főpolgármester továbbra is azt állítja, nincs itt semmi látnivaló, a felelősség nem őket terheli, aki ennek az ellenkezőjét állítja, azt bírósággal fenyegeti, a vizsgálódó hatóságot pedig megpróbálja lezavarni a pályáról. Karácsony mellé a független-objektív ellenzéki propagandasajtó is felsorakozott, amely kedvenc főpolgármesterük állításainak ellenőrzése helyett egyetlen és örök igazságként alázatosan teríti Karácsony sokadik magyarázkodását, mentegetőzését, teljesen figyelmen kívül hagyva és elhallgatva a Pesti Úti Idősek Otthonában történt tragédiát.

Újabb fejvesztett kármentésbe menekült Karácsony Gergely főpolgármester, aki tegnap este úgy döntött, az ellenzéki propagandasajtó segítségével is előreszalad, és mielőtt a körmére égne, inkább önként nyilvánosságra hozza Budapest Főváros Kormányhivatalának a Pesti Úti Idősek Otthonával kapcsolatos hatósági vizsgálati anyagát, de úgy, hogy azt egyből cáfolja és negligálja. Karácsony e kommunikációs trükkel próbálja továbbra is azt a látszatot kelteni, hogy a Pesti úti idősotthon lakóinak sajnálatos halála és megbetegedése még véletlenül sem az intézmény fenntartójának a felelőssége, sőt, Karácsony és a főváros olyan ártatlan az ügyben, mint a ma született bárány. Nem véletlen, hogy a főpolgármester által nyilvánosságra hozott hatósági vizsgálati anyagot úgy teríti az ellenzéki sajtó, hogy annak megállapításaira egy szót sem fecsérel, inkább Karácsony Gergely újabb cáfolataival foglalkozik.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Pedig a tény az, hogy Budapest Főváros Kormányhivatala megállapította: a Pesti Úti Idősek Otthonában március 12-e óta megoldatlan volt a folyamatos és főállású orvosi ellátás annak ellenére, hogy a koronavírusos megbetegedések már március végén is megjelentek az intézményben. A kormányhivatal szerint az orvoshiány is hozzájárulhatott az első fertőzöttek kései észleléséhez, a tömeges fertőzéshez és a nagyszámú halálesethez.

PestiSracok facebook image

– áll a kormányhivatal vizsgálatot összegző dokumentumában, amelyben a jogkövetkezmények megállapítását is kéri a hatóság.

A hatósági vizsgálat arra is rámutatott, hogy a Pesti Úti Idősek Otthonának főállású orvosa 2020. március 12-én dolgozott utoljára az intézményben és 2020. március 20-án közös megegyezéssel a jogviszonyt megszüntette, ezt követően pedig az intézmény vezetősége a Házidoktor-17 Kft.-t kérte fel, hogy legalább „tűzoltás jelleggel” próbálja megoldani az idősotthoni lakóinak háziorvosi ellátását.

Miközben a főváros és Karácsony Gergely azt állítja, hogy nem derül ki, mire alapozza a hatóság, hogy március 12-én dolgozott utoljára főállású belgyógyász szakorvos az intézményben, kiderült: április 2-27. között a kormányhivatal járványügyi szakemberei 15 alkalommal is személyesen jelen voltak az intézményben, amely során azt tapasztalták, hogy 15-ből 10 alkalommal nem volt jelen orvos az intézményben.

– olvasható a vizsgálati dokumentumban. Karácsony ugyan az orvosi kft-vel kötött szerződéssel bizonyítja az orvosi ellátás biztosítását, de a vizsgálat éppen arra mutatott rá, hogy hiába a megbízási kontraktus, március közepétől főállású orvosa nem volt az intézménynek:10 napon át, április 1. és 23. között személyesen nem volt jelen orvos az intézményben, 04.13-án húsvét hétfőn ( amikor már tömegesek megbetegedések voltak) telefonos ügyelet sem volt”, ráadásul a számlák, illetve a jelenléti ívek sem minden esetben olvashatóak, több esetben nem lelhető fel rajtuk az ellátottak száma, illetve az orvos által teljesített órák száma”.

A Fővárosi Önkormányzat és Karácsony Gergely önmaga mosdatására a koronavírus természetét is beveti, mondván, orvos ide, orvos oda, a Pesti úti otthonban nem lehetett volna megakadályozni a tömeges megfertőződést. A Fővárosi Önkormányzat ugyanis úgy véli, minden alapot nélkülöz az a feltételezés, hogy az orvosok jelenléte bármilyen módon képes lehetett volna a tömeges fertőzés megakadályozására. A Covid-19 természetéből adódóan ugyanis ha a fertőzés egy ilyen zárt, idős, leromlott egészségi állapotú emberek alkotta közösségben megjelenik, akkor rendkívül gyorsan igen nagy számú ember megbetegedését okozhatja.”

Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

A kormányhivatal mostani vizsgálata az otthon fertőtlenítési gyakorlatára is kitért, és megállapította a fertőző betegségekkel kapcsolatban az eljárásrendet ugyan kialakította az intézmény vezetője, de "külön dokumentáció a takarításra vonatkozóan csak már a tömeges megbetegedések után, 2020. április 17-én készült az intézményben szükséges, veszélyhelyzetben alkalmazandó fertőtlenítésre". Április 9-én már közel 200 fertőzött és tünetes gondozottat kellett a mentőszolgálatnak kórházba szállítania.

Ahogy látjuk, Karácsony Gergely a hatósági vizsgálattal is képes vitába szállni, sőt, gyorsan kezdeményezte is Budapest Főváros Kormányhivatalának kizárását a hatósági ügyben. Aki vizsgálódik, azt ki kell zárni, aki pedig a Pesti Úti Idősek Otthonában történteket veszi górcső alá nem Karácsony Gergely szemüvegén keresztül, azt bírósági üggyel kell fenyegetni – így foglalható össze a főpolgármester taktikája és mentegetőzése, önmosdatása.

Utóbbit igazolja, hogy Karácsony Gergely a PestiSrácok.hu-nak is 9 pontból álló, helyreigazítás iránti kérelmet küldött, amelyekben korábbi, egyébként legtöbbször más sajtóorgánumtól átvett cikkeink olyan megfogalmazásait is kifogásolja, amelyeket éppen a kormányhivatal friss vizsgálati dokumentuma tesz helyre. Karácsony Gergely portálunk esetében nehezményezte azt is, hogy megírtuk: Karácsony kampányfőnöke, Gyurcsány Ferenc egykori kabinetfőnöke, az önkormányzati választások után a BVH Városüzemeltetési Holdingnál igazgatósági tagságot szerző Gál J. Zoltán városházi bizalmi számítógépén készülhetett az a levél, amit a főpolgármester úgy mutatott be, mint a Pesti úti Idősek Otthona vezetőjének tényfeltáró vallomása. A főváros szerint Gál J. csak titkárnői feladatokat látott el, valójában pedig Skultéti jegyzi a levelet, nem is Karácsony beosztottja.

Pikáns, hogy Karácsony újabb előremenekülését, mentegetőzősét Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője sem hagyta szó nélkül, aki ma Facebook-bejegyzésben tette helyre a főpolgármestert.

– írta Deutsch Tamás.

Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.