Pesti Srácok

New Deal-t hirdetett Karácsony, hogy Budapest tényleg élhetetlen hely legyen

New Deal-t hirdetett Karácsony, hogy Budapest tényleg élhetetlen hely legyen

Egyre büszkébb arra Karácsony Gergely, hogy nem érti, járványhelyzetben mit, miért tesz a kormány, és pláne nem érti, hogy neki – főpolgármesterként – mit, és miért kellene tennie. A városvezető a szerényen csak Budapest New Deal-nek nevezett, szerdán közzétett szófosásában fejtegetésében leginkább olyan intézkedéseket követel a kabinettől, amelyek már rég hatályban vannak, olyan adatokat kér, amelyek naponta elhangzanak például az operatív törzs tájékoztatóin vagy a Kormányinfókon, igaz, ezek feldolgozásához, elemzéséhez az is szükséges lenne, ha felelős politikusként értően meghallgatná a beszámolókat, és nem a saját Facebook-bejegyzéseit tartsa elsődleges hírforrásnak. Elolvastuk, hogy Önöknek ne kelljen – mondhatnánk, ugyanakkor azt is ajánlhatjuk az erős idegzetűeknek, hogy fogjanak bele, mert ennyi semmitmondó blődli még Karácsony Gergelytől is ritka egyetlen felületen. Igazságtalan lenne azonban, ha nem szemléznénk azokat a korszakalkotó ötleteket, amelyektől a főpolgármester Budapest felvirágoztatását várja – alább ezekből válogattunk.

Budapest életének beindítása Karácsony Gergely szerint csak akkor lehetséges, ha a kormány – mi, vagy ki más? – azonnali, tömeges tesztelésekbe kezd a fővárosban. A főpolgármester ezt jó ütemérzékkel azután egy nappal követeli, hogy a járványügyileg legképzettebb magyar szakemberek kijelentették: a tömeges tesztelés semmilyen eredménnyel nem járt volna a fertőzés lassításának szempontjából, magyarán értelmetlen időhúzás, pénzkidobás lett volna. Be kell vallani, hogy Karácsony nem kerülte meg kiáltványában az idősotthonok horrortörténeteit is, sőt, megoldást is kínált: oldja meg a kormány, mivel neki, mint fenntartónak nincs köze a tömeges halálozásokhoz és az intézményekben tapasztalható minősíthetetlen állapotokhoz. A főpolgármester elismerte: a közösségi közlekedés heti egymilliárd forintos ráfizetéssel üzemel, aminek szerinte oka az is, hogy a járatokat alig használják az utasok. Karácsony szerint azonban mindenre, így erre is van megoldás: a kormány vegye meg azokat az új buszokat, amelyeknek beszerzését már megígérte. Világos, ugye? A kihasználatlan járatok mellé új buszparkot kellene az utakra küldeni, a flotta a most is kihasználatlan járművekkel már végképp üres járatokat eredményezne, ettől pedig rentábilissá válna az üzletág.

A távolságtartás szélhámosai

Karácsony kiáltványa újabb bizonyítéka annak, hogy megnyilatkozásaiban mindenkire gondol, azokra is, akik nagyon nem szeretik, és ügyel arra, hogy akik nagyon nem szeretik, azok a jövőben még ennyire se szeressék. Erre utal a fővárosi közlekedés szabotálásának újabb fejezete, amiért autósok százezrei fogják a szívükbe zárni. Mivel a főpolgi szerint a Nagykörúton a biciklisek javára einstandolt egy-egy sáv miatt már most, az otthonülés időszakában kialakult állóháború maga a sikertörténet, az előadás folytatódik: újabb, és egyre több helyen kergetik az őrületbe a kocsival közlekedőket a további bringasávokkal, a járdák kiszélesítésével – ami Karácsony Gergely szerint a távolságtartást szolgálná –, a balesetveszélyes helyzetek generálásával. És ha azt hinné a Nyájas Olvasó, hogy nincs bónusz, akkor téved: Erzsébet-és Terézváros vezetői őrült ötletének mintájára – a másik sikertörténet, sőt, S.I.K.E.R.T.Ö.R.T.É.N.E.T. – hétvégenként lezárnák a rakpartokat is; ez azért lenne jó, mert az indokolás szerint ott is a biztonságos személyes távolságot betartva kószálhatnának az erre fogékonyak. Trükközne, Drága Autós Olvasónk? Azt gondolja, hogy majd ekkor elsunnyogunk a szűk kis belvárosi utcákon? Téved, mert Karácsony Gergely Önre is gondolt: a vendéglátók talpra állítása érdekében a főpolgi lezáratná ezeket a kis utcácskákat, hogy azokból sok kis kerthelyiség legyen a kocsmák számára, amelyek vendégei így egymástól biztonságos távolságban rúghatnának be. Valószínűsíthető, hogy a főpolgármester eddig sem karcsú szakértői stábja hamarosan a bulinegyed szélhámosaival bővül.

PestiSracok facebook image
Karácsony Gergely nagy találmánya, a belvárosi forgalomkorlátozás utáni, április végi, nagykörúti dugó. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

A kormány a polgármesterek véleményét várja a budapesti korlátozások feloldásáról

A kormány szerdán még nem dönt a budapesti korlátozások enyhítéséről, előtte ugyanis konzultálni kíván virológus és orvosszakértőkkel, valamint megvárja a budapesti polgármesterek véleményét – értesült az MTI szerdán. A távirati iroda úgy tudja, a Miniszterelnökséget vezető miniszter írásban fordult a budapesti kerületi polgármesterekhez és a főpolgármesterhez. Gulyás Gergely levelében emlékeztet, hogy az országos adatok alapján Budapesten és Pest megyében van a legtöbb koronavírussal fertőzött beteg: szerdáig háromszáznegyven elhunytról és 1089 aktív fertőzöttről tudnak. A tárcavezető hangsúlyozta: Budapest annak ellenére továbbra is kiemelkedik fertőzöttség terén, hogy az utóbbi napok adatai alapján csökken a megbetegedettek száma. Gulyás Gergely azt kérte a polgármesterektől, hogy csütörtök délutánig adjanak tájékoztatást arról, időszerűnek látják-e Budapesten a kijárási korlátozások feloldását és a fővárosi élet fokozatos újraindítását, vagy még nem.

Forrás, fotó: Facebook

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.