Pesti Srácok

A kárpátaljai magyarság ellehetetlenült volna a magyarországi segítség nélkül – Folytatódik a szociális program

null

A 2014-től begyűrűző ukrán gazdasági válság miatt a kárpátaljai magyarság intézményrendszere ellehetetlenült volna az anyaország szociális programja nélkül – emelte ki Brenzovics László a 2020-as pályázati kiírásról szóló szerdai sajtótájékoztatón. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke hangsúlyozta: "tudjuk azt, hogy a járvány következtében Magyarországon is vannak pénzügyi nehézségek, a kárpátaljai magyarság ezért is rendkívül hálás az odafigyelésért". Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár arról beszélt: a magyar kormány a szociális programcsomag segítségével is mindent megtesz annak érdekében, hogy a magyar közösség a szülőföldön tudjon boldogulni, fizikai jelenléte megmaradjon Kárpátalján.

Szélesebb támogatotti kört megcélozva, mintegy 2,56 milliárd forintos keretösszeggel hirdette meg idén kárpátaljai szociális programcsomagját a magyar kormány július 1-jétől. A 2015-ben indított program kezdetben a kárpátaljai magyar nyelvű közoktatási intézményekben a magyar nyelvű oktatási és nevelési feladatokat ellátó, illetve ezen feladatok megvalósítását segítő személyekre, a művészeti, illetve zeneiskolák magyar nyelven oktató pedagógusaira, valamint az egészségügyi dolgozókra terjedt ki. A következő évben a támogatottak köre a kárpátaljai magyar nyelvű nyomtatott vagy elektronikus médiában tevékenykedő újságírókkal, illetve az újságírói tevékenységet segítő munkatársakkal bővült, majd 2017-től a támogatásból a szakmai tevékenységüket magyar nyelven végző médiaszervezők és könyvtárosok, színészek, előadóművészek is részesülhettek. Az idei évben a szociális csomag két új pályázati kategóriával bővült: a támogatásra pályázhatnak a gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatást és ellátást, vagy javítóintézeti ellátást biztosító intézményben magyar gyermekekkel foglalkozó dolgozók (két kategóriában, egyszeri 200, illetve 120 ezer forintra); valamint a sportegyesületben, sportiskolában vagy utánpótlás-nevelés fejlesztését végző alapítványban magyar gyermekekkel foglalkozó oktatók, edzők (egyszeri 160 ezer forintos összegben). Mindezeken felül az orvosok korábbi támogatási összegét 20 ezer forinttal, a nővérek és a kisegítő személyzet támogatását pedig 10 ezer forinttal emelték meg.

A nehézségek ellenére tudott erősödni Kárpátalja magyarsága

PestiSracok facebook image

Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár a témában tartott sajtótájékoztatón elmondta: a nemzeti összetartozás évében külön is ki kell hangsúlyozni, hogy jelenleg a magyar nemzet egyik, ha nem a leginkább kiszolgáltatott része a kárpátaljai magyarság. Mint hozzátette, a magyar kormány a szociális programcsomag révén is mindent megtesz annak érdekében, hogy a magyar közösség a szülőföldön tudjon boldogulni, fizikai jelenléte megmaradjon Kárpátalján. Az államtitkár kiemelte: míg a program 2015-ös indulásakor a támogatottak száma 9500 fő volt, 2019-ben már közel 15 ezer, 2020-ban pedig mintegy 16 ezer pályázóra számítanak. Potápi Árpád János hangsúlyozta: minden magyar nemzeti közösség tekintetében fontos, hogy az értelmiséget "helyben tudjuk tartani, hogy szolgálják közösségüket úgy az irányítás, mint a mindennapi segítség formájában". Hozzátette: ez igaz az orvosok, az egészségügyben dolgozók, az oktatásban, a kultúrában, a médiában munkát vállalók, de leginkább az egyházi személyek esetében. Úgy vélte, minden nehézség ellenére az elmúlt esztendőkben megerősödött a kárpátaljai magyar közösség, és ez a célzott támogatásoknak is köszönhető.

Magyarország a nehéz helyzetben is segített

Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség a sajtótájékoztatón elmondta, hogy 2014-től kezdődően a térséget súlyos gazdasági válság sújtotta, részben a forradalom, részben a kelet-ukrajnai fegyveres konfliktusnak köszönhetően. Mint kifejtette, a rendkívül mély szociális válságot jól jellemzi, hogy míg 2014 elején egy dollár 8 hrivnyát ért, 2014 végén már 28 hrivnyát, ami azt jelentette, hogy az emberek fizetése, a nyugdíjak, juttatások értéke drasztikusan leértékelődött. Hozzátette: ez a gazdasági mélypont igen jelentős, mintegy egymillió főre tehető elvándorlási hullámot is kiváltott Ukrajnában, nemcsak a magyarság körében. A KMKSZ ebben a helyzetben fordult a magyar kormányhoz annak érdekében, hogy a kárpátaljai magyarság intézményrendszere, az iskolák, óvodák, egészszégügyi és kulturális intézmének fenntarthatóak maradjanak. Úgy vélte,

Brenzovics László kiemelte:

Szavai szerint

Mint megjegyezte,

Az érdeklődők a Bethlen Gábor Alapkezelő honlapján tájékozódhatnak a pályázat feltételeiről és adhatják be jelentkezésüket már július 1-jétől.

Vezetőkép: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.