Pesti Srácok

Hol vagy, te lázas ifjúság? – Felmérte a fiatalok demokráciaigényét Gyurcsányék kedvenc elemzőcége

Hol vagy, te lázas ifjúság? – Felmérte a fiatalok demokráciaigényét Gyurcsányék kedvenc elemzőcége

A baloldali fordulat örök reménységei, a fiatalok körében végeztetett közvélemény-kutatást a Political Capital, a Gyurcsány-kormány kedvenc elemzőcége, azt vizsgálva, kellően demokratikusak-e a magyar fiatalok, miért nem robbantottak ki még forradalmat, utálják-e Orbánt, és elégedettek-e a járvány elleni védekezéssel. Az irányított kérdésektől sem mentes felmérésből többek közt kiderül: a fiatalok elégedetlenek a kormánnyal, ugyanakkor támogatják a járvány ellen tett intézkedéseket, és nagyon kötődnek Magyarországhoz.

A Political Capital (PC) felkérésére a Medián végzett közvélemény-kutatást a 16-28 éves fiatalok körében, online kérdőíves felmérés formájában, 2020 júniusában, 700 fő megkérdezésével. A PC azokra a baloldal számára égetően fontos problémákra kérdezett rá (nyilván nem is véletlenül), hogy kellően demokratikusak-e a magyar fiatalok, akarnak-e egyáltalán élni demokratikus jogaikkal, általában van-e baj a magyar ifjúsággal, és ha igen, mi.

Forrás: Political Capital

Természetesen nem elfelejtendő, hogy politikai tekintetben a fiatalok felé van a baloldalon egyfajta elvárás, hogy lehetőleg ők indítsanak el egy olyan tiltakozáshullámot, amelyet aztán meglovagolva a balliberális erők végre hatalmat szereznek. Erre olyan, a tüntetéseken is megjelenő hívószavak utalhatnak, mint a területet elfoglalni, "okjupálni" (az Oktogont például rendszeresen, a Városligetet, a Kossuth teret, az SZFE-t), de erre utalnak a tüntetésekhez nyújtott "civil továbbképzések, jogsegélyszolgálatok", amelyekkel igyekeznek egyfajta forradalmi hangulatot és a hatalomváltás reményét fenntartani. Ilyen tekintetben elkeserítő lehet a balliberális propaganda számára, hogy az elmúlt 10 év során a fiatalokat megszólítani, őket forradalomra rávenni akaró próbálkozások – hiszen a baloldalon attól sem riadnak vissza, hogy középiskolásokat, a "Független Diákparlamentet" az utcára vigyenek, Nagy Blankákat, Rékasi Ziggyket kihasználjanak politikai céljaik elérésére – egyelőre nem értek el átütő sikert. A PC elemzése szerint a magyar fiatalok 46 százaléka vett részt önkormányzati és országos választásokon, valamint 19-20 százalékuk tervezi, hogy fog. A PC megállapításai szerint ez az arány, azaz a fiatalok demokráciaigénye alacsony, különösen, ha azt nézzük, hogy a válaszadók 7 százaléka vett részt valamilyen demonstráción, és 15 százaléknyi azok aránya, akik ezt tervezik.

PestiSracok facebook image
Forrás: Political Capital

A kutatás szerint ugyanakkor a fiataloknak csupán 28 százaléka elégedett a kormánnyal, 61 százalékuk nem, 10 százalékuk pedig nem tudja eldönteni – van tehát mire építeni a forradalmat kellő hergeléssel, csak ennek módját egyelőre nem találták még meg. A kutatás rákérdezett arra is, mit tartanak a fiatalok legnagyobb problémának Magyarországon: itt az egészségügy helyzete (72 százalék tartotta súlyos problémának), az emelkedő árak (67 százalék), a korrupció (62 százalék), illetve a munkanélküliség (57 százalék) kerültek az első helyekre. A PC természetesen itt is elrejtett egy kvázi irányított kérdést a demokrácia gyengülését, illetve a tekintélyelvűség térnyerését firtatva, amely bár 45 százalékban súlyos problémát jelent a fiatalok számára, ugyanakkor a PC véleményt fogalmazott meg a kérdésében, nem arra kérdezett rá, mennyire igaz ez. Ebben a tekintetben érdekes, hogy a fiataloknak 27 százaléka tekint csak súlyos problémaként a bevándorlásra, 23 százalékuk a terrorizmusra, és 18 százalékuk a nemi szerepek átalakulására, amelyek a PC szerint a jobboldali közéleti témák. Az más kérdés, hogy azért tekintik-e ezeket kevésbé problematikusnak, mert biztonságban érzik magukat ezektől a hatásoktól.

Forrás: Political Capital

A balliberális oldal számára szintén lesújtó probléma lehet, hogy alapvetéseikkel szöges ellentétben a fiatalok összességében 70 százalékban úgy látják, a koronavírus miatt meghozott korlátozó kormányzati intézkedések jogosak voltak, 60 százalékuk szerint a kormány hatékonyan reagált a járványra. Itt szintén elhelyezett a PC egy irányított kérdést, amely szerint a kormány a rendkívüli intézkedéseket kihasználva közpénzeket sikkasztott el, amellyel a fiatalok 52 százaléka egyetértett ugyan, de itt is vélemény lett megfogalmazva kérdésként, amelyre a fiatalok úgy reagálhattak, hogy ha ilyen történt, azt elítélik, a PC azonban semmivel sem igazolta, hogy bármilyen lenyúlások történtek volna.

Forrás: Political Capital

Szintén érdekes válaszok születtek abban a tekintetben is, mennyire ragaszkodnak a fiatalok Magyarországhoz, Európához és a településhez, ahol élnek. A felmérés szerint a válaszadók összességében 75 százaléka kötődött Magyarországhoz, 73 százalékuk Európához és 72 százalékuk a településhez, ahol élnek. A balliberális oldal percepciói szerint ez nyilvánvalóan azt jelenti, hogy az Orbán-kormány által vélt EU-ellenes retorika (az EU elhagyásának burkolt szándéka) ellenére a fiatalok kitartanak Európa mellett. Valójában a számok azt is tükrözhetik, hogy lehet akár Európa-kritikus álláspontot, retorikát is képviselni úgy, hogy azzal megfér az Európához való tartozás érzése is.

Forrás: Political Capital

A teljes elemzést a Political Capital honlapján olvashatják el.

Vezetőkép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.