Pesti Srácok

Szili Katalin: egy perc, egy üzenet nemzettársainkért Brüsszelnek

Szili Katalin: egy perc, egy üzenet nemzettársainkért Brüsszelnek

Még 3600 perc van, amivel megsokszorozhatjuk és sikerre vihetjük a nemzeti régiókról szóló aláírásgyűjtést, amely azt jelentené, hogy a saját demokrácia-felfogására oly büszke európai intézményeknél két kezdeményezéssel is kopogtathatnak közösségeink – fogalmazott portálunk megkeresésére Szili Katalin. A határon túli autonómiaügyeket koordináló miniszterelnöki megbízott a szombaton záruló kampány kapcsán kiemelte: egy aláírással az Európában élő nemzeti kisebbségek jövőjét támogathatjuk, ezért mindenkit arra kért, szólítsák meg külföldön élő rokonaikat, ismerőseiket is.

November 7-én, szombaton zárul a Székely Nemzeti Tanács által elindított uniós polgári kezdeményezés aláírásgyűjtése, amely a nemzeti régiók kialakítását szorgalmazza az Európai Unióban. Európa őshonos kisebbségeinek, így különösképpen a határokon túlra szorult magyarságnak elengedhetetlenül fontos, hogy régiós szinten, az autonómia egyfajta megvalósulásaként maguk dönthessenek az egyes források elosztásáról. Alapvető tapasztalat ugyanis, hogy a többségi nemzet Erdély és Székelyföld magyarlakta vidékeinek infrastruktúráját – de különben hasonlóképpen Dél-Szlovákiát is – burkolt szándékossággal hagyja leromlani. A Székely Nemzeti Tanács a nemzeti régiók bevezetésével ezt kívánja ellensúlyozni. Az aláírásgyűjtés véghajrájához érkezett – ezzel kapcsolatban válaszolt kérdéseinkre Szili Katalin, a határon túli autonómiaügyeket koordináló miniszterelnöki megbízott.

Szili Katalin. Fotó: MTI

Adjon egy percet a kisebbségi magyarság megmaradásáért

PestiSracok facebook image

Portálunk megkeresésére Szili Katalin arról beszélt: interjúnk készítésének idején még közel 60 óra van a kampány lezárásáig. Mint a miniszterelnöki megbízott hozzátette, a kampány indulásának kezdetén többször használták a kampányszlogent:

Hangsúlyozta:

Brüsszelnek megüzenhetjük: élnek itt őshonos kisebbségek is

Szili Katalin felidézte október 25-e, a Székely Autonómia Napja alkalmából megfogalmazott gondolatait is, amelyek szerint a még rendelkezésre álló néhány napban mindenki keresse meg legalább egy, valamely európai országban élő ismerősét, és kérje meg, hogy támogassa a polgári kezdeményezést a nemzeti régiókért.

– fogalmazott, hozzátéve: felkérése továbbra is él, hiszen egy aláírással az Európában élő nemzeti kisebbségek jövőjét támogathatjuk. Szili Katalin kiemelte: az eddigi munka is derekas volt, annak ellenére, hogy az aláírásgyűjtést megnehezítette a járvány, és újabban az Európa nyugati felén végigsöprő terroristaveszély, amely – eléggé el nem ítélhető módon – a leginkább foglalkoztatja most az embereket. Hozzátette:

Új távlatok nyílhatnak a közös érdekérvényesítésben

Portálunk kérdésére Szili Katalin kitért arra is: egyelőre nem szívesen gondolna arra, hogy a kapmány sikertelen lesz. Ugyanakkor úgy vélte, az aláírásgyűjtés a maga több, mint egymilliós támogatottságával mindenképpen siker, hiszen a kommunikáció és a figyelem fősodrában tartotta a kérdést, még ilyen nehéz időkben is. Megjegyezte: sokan még abban is szkeptikusak voltak az előzmények ismeretében, ahogy gáncsolták a kezdeményezést saját és a bírósági eljárásuk során, hogy az unió siker esetén is egyáltalán kíván-e a kérdéssel foglalkozni, vagy elmaszatolja azt. A miniszterelnöki megbízott hozzátette: ha az aláírásgyűjtés nem felel végül meg mindkét egyszerre fennálló feltételnek – azaz, hogy egymillió aláírás összegyűljön és hét tagállamban meglegyen az arányosan szükséges támogató –, az jogi értelemben lehetőséget nyújthat az ellendrukkereknek arra, hogy triumfáljanak.

– emelte ki, hozzátéve:

A kezdeményezést itt is támogathatja!

Vezetőkép: irdala.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.