Pesti Srácok

Az Ügy: Itt az újabb Szeviép-ügy? Felmart aszfalthalom és mutyiszag Érden (videó)

Lentitől Szegedig átvert kisvállalkozók és menekülő milliárdosok. Felelősségvállalás helyett mutogatás és oligarcházás. Így foglalható össze a Kalotherm-ügy. A 90-es évek végén alapított, évi többmilliárdos árbevételű építőipari cég bár zsinórban nyerte a közbeszerzéseket, a szerződésben vállaltak teljesítésével már akadtak gondjai. És az alvállalkozókat sem fizették ki, nem most először. A Kalotherm Zrt. évek óta milliárdos adósságállományt görget maga előtt, a tulajdonos egy éve sebtében megszabadult a részvényeitől. Pont még azelőtt, hogy a szegedi nagy projekt, amin utoljára dolgozott a cég, bedőlt volna. A rendőrség csalás gyanújával nyomoz, Az Ügy pedig a felelősöknél "kopogtatott". Riportunkban nem csak azt mutatjuk meg, hogyan hárítanak, mutogatnak másokra és menekülnek a kérdések elől, hanem azt is, hogy jogi értelemben ezzel nem sokra mennek. Még az is felelősségre vonható, aki azt hitte, hogy még időben sikerült dobbantania. Második riportunkban Érdre látogatunk, ahol az önkormányzati választáson balliberális vezetés került hatalomra. Botrányos ügyeknek azóta se szeri, se száma, halomban álló felmart aszfalt és mutyiszag mérgezi a levegőt a Pest megyei településen, a polgármester meg menekül a kérdések elől.

Kísért a múlt Szegeden. Újabb bedőlt és megakadt beruházás és újabb kifizetetlen alvállalkozók, kisvállalkozók. A Szeviép Zrt. után ezúttal Kalotherm Zrt. A megállt beruházás pedig nem más, mint a város főterén álló fogadalmi templom felújítása, amelyben a homlokzatnak már 2019 végére el kellett volna készülnie.

A Szeged-csanádi egyházmegye főtemploma két lépcsőben, közel 4 milliárd forintból újulhat meg. Az első ütem még rendben lezajlott, most viszont egy új kivitelezővel bebukni látszik a projekt. Már tavaly év végére el kellett volna készülnie a homlokzat felújításának, ehhez képest még messze nem látni a munka végét, amit majd tavasszal fognak folytatni egy új kivitelezővel. A közbeszerzési pályázaton a kivitelezést elnyerő Kalotherm Zrt. nem teljesített megfelelően és az alvállalkozóit sem fizette ki. A megrendelő egyházmegye szerződést bontott a céggel, aki már le is vonult a munkaterületről. Néhány héttel később elkezdődött a cég felszámolása.

Az Ügy utánajárt, milyen előzmények után vágott bele a Kalotherm a szegedi 1,7 milliárdos munkába. Megtudtuk, hogy már 2015-ben a Lentiben megnyert szállodaépítést és fürdőbővítést tartalmazó 3 milliárdos projektet sem teljesítették megfelelően. A mai napig pereskednek az önkormányzattal, akik 275 millió forint uniós támogatástól estek el, álláspontjuk szerint a kivitelező 8 hónapos csúszása és szerződés megszegése miatt. Mellesleg már ott sem fizettek ki az alvállalkozókat. Mivel azok a kisvállalkozók végrehajtást is indítottak a cég ellen, a szegedi munka során, az egyházmegyétől érkező bevételt elzálogosították. Az itt szerződő vállalkozásoknak a károsultak képviselője szerint esélyük sem volt, hogy kifizessék őket.

PestiSracok facebook image

Eközben a cég alapító-tulajdonosa egy éve gyorsan eladta a részvényeit – de egy Az Ügy által megkérdezett ügyvéd szerint ezzel nem úszta meg sem a büntetőjogi, sem a gazdasági felelősségre vonást. Szabó Lajost gödi otthonában kereste a PestiTV stábja, de koronavírus-tünetekre hivatkozott, telefonon pedig össze-vissza hadovált, oligarchákról, és a Lenti önkormányzat által állítólag lenyúlt, kilopott egymilliárd forintról.

Érden mondhatni semmi sem megy a normális kerékvágásban, amióta a baloldali Csőzik László a polgármester. Az ellenzéki képviselők közérdekű adatigényléseire nem válaszolnak, miközben egy bebukni látszó projekt akár csődbe is viheti az önkormányzatot.

A helyi újság eközben fullban tolja a Csőzik-propagandát. Nyilván, mivel nekik tetsző cégbe szervezték ki a helyi médiát, főszerkesztőt pedig a bukott Népszabadságtól hoztak Érdre. De nem csak a polgármesteri hivatalban áll a bál, hanem a városban is. Az Ügy megmutatja, hogy megválasztása után Csőzik már magasról tesz az érdiek gondjaira. A hegyekben álló felmart aszfalt és szálló káros anyagok miatt is hiába panaszkodnak a helyiek, a városvezetésre úgy tűnik, mintha nem számíthatnának.

Csőzik Lászlót Az Ügy telefonon és a hivatalban is kereste...

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.