Pesti Srácok

Amit szabad Merkelnek és Kurznak, azt nem szabad Orbánnak? – Az EU-fetisiszta ellenzék nem áll le a hazugságokkal

null

Miközben a koronavírus-járvány második hullámával küzd a világ, a kifejlesztett vakcinák körül az utóbbi időben nagy sok valós- és álhír jelent meg a sajtóban. A feszültségkeltés és az emberek stresszelése szinte már a hazai ellenzék hobbijává vált, most éppen emberkísérletről és az orosz elnök szeretetéről beszélnek. Érdekes, hogy Sebastian Kurz osztrák és Angela Merkel német kancellár is beálltak a magyar miniszterelnök mögé, hiszen szerintük is cselekedni kell. Jó kérdés: miért gondolja az ellenzék, hogy amit szabad Merkelnek és Kurznak, azt nem szabad Orbán Viktornak?

Sebastian Kurz és további három uniós kormányfő – a dán Mette Frederiksen, a görög Kiriákosz Micotákisz és a cseh Andrej Babiš – levelet intézett Charles Michelhez, az uniós tagállamok állam- és kormányfőit tömörítő Európai Tanács elnökéhez, hogy minél gyorsabb legyen a vakcinák engedélyeztetése.

– hangsúlyozta az osztrák kancellár az uniós állam-, illetve kormányfők videós csúcsértekezlete előtt. Fontosnak nevezték, hogy az oltóanyagok engedélyeztetési eljárása – nemcsak az Oxford/AstraZeneca, hanem minden más, a jövőben bejelentkező gyógyszergyártó cég esetén – olyan hatékonyan működjön, amennyire ez lehetséges.

PestiSracok facebook image

– ezt jelentette be Angela Merkel német kancellár Berlinben, egy rendkívüli nemzetközi sajtóértekezleten, hozzátéve: a német kormány a vakcinákért felelős szövetségi szakhatóság, a Paul Ehrlich Intézet (PEI) révén kész támogatást nyújtani ahhoz, hogy az orosz félnek sikerüljön az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) engedélyét megkapni a Szputnyik V EU-s forgalmazására. A felajánlott segítséggel Moszkva engedélyt kaphat arra, hogy az Európai Unió tagállamaiba ne csak a kormány által megkötött, kétoldalú megállapodások révén jusson el az orosz oltóanyag.

Az oroszországi oltóanyagok fejlesztését finanszírozó Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI) január 20-án tájékoztatott arról, hogy a Szputnyik V fejlesztői az oltóanyag európai bejegyzését kérték.

A Covid-19 megelőzésére szolgáló Szputnyik V vakcina egy moszkvai kórházban 2020. december 5-én. Fotó: MTI/AP/Pavel Golovkin

Hiába minden erőfeszítés? Hiába a sok tárgyalás és munka? A Political Capital elemzése szerint az Orbán-kormánynak furcsa elköteleződése van az orosz koronavírus-vakcina iránt. Mint írják,

Úgy tűnik, hogy ebben igazuk is van, ugyanakkor nem a magyar kormány és a jobboldal riogat a vakcinákkal és tesz köztük különbséget az alapján, hogy ki fejlesztette ki, hanem ők.

A DK SZERINT EMBERKÍSÉRLET ZAJLIK

A Gyurcsány-párt szóvivője, Barkóczi Balázs szerint

Az első adag vakcinaszállítmány egy hónapon belül Magyarországon lesz. Fotó: Szijjártó Péter Facebook-oldala

Igazán jó kérdés, hogy ezek szerint a németeknél is ez történik? Gyurcsány pártjának szóvivője szerint a magyar kormány a bevizsgálatlan, uniós engedéllyel nem rendelkező oltóanyaggal ugyanis emberkísérleteket végez. A Demokratikus Koalíció pedig arra kéri az Európai Bizottságot,

– mondta a párt európai parlamenti képviselője, Rónai Sándor.

A MOMENTUM ÖRÜLNE, HA ROSSZ LENNE A VAKCINA

A Momentum egyik alapítója, Csillag Tamás annak örülne, ha rossz lenne az orosz vakcina és ha azt a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőin tesztelnék:

A Momentum egyik alapítója, a párt 2019-es EP-listájának negyedik helyén szereplő Csillag Tamás a volt indexesek blogjának azon cikke alatt kommentelt a Facebookon, amiben arról volt szó, hogy decemberben orosz koronavírus elleni oltóanyag érkezhet Magyarországra. A magyar szakemberek megnyugtató válaszokat kaptak Moszkvában az orosz Szputnyik vakcináról, és Magyarország lesz az első az Európai Unióban, ahol az orosz vakcinával olthatnak, ugyanakkor Fekete-Győr András, a Momentum elnöke szerint meg kellene várni az uniós hatóságok engedélyét is, mielőtt "bevásárolnánk".
Fotó: MTI/Balogh Zoltán

A politikus az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) jóváhagyását nem tartja elegendőnek.

– írta közösségi oldalán a Momentum elnöke.

SZIJJÁRTÓ SZERINT A VAKCINA NEM POLITIKAI KÉRDÉS

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter leszögezte, hogy a baloldal politikai kérdést akar csinálni az orosz vakcinából, viszont Oroszországban 40 ezer ember bevonásával már túl vannak a klinikai tesztelésen, aminek az eredménye több, mint 91 százalékos hatékonyságot mutat. A miniszter közösségi oldalán úgy fogalmazott, hogy a baloldali politikusok kétségbe vonják a magyar orvosok és járványügyi szakemberek szakmai álláspontját, főleg úgy, hogy pontosan tudják:

Nos, az ellenzék aknamunkája ellenére úgy tűnik, folyamatosan és sikeresen zajlanak tárgyalások és a beszerzések, hiszen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter nemrégiben jelentette be, hogy Oroszország harminc napon belül megkezdi a koronavírus elleni vakcina első tételének szállítását. Szijjártó Péter korábban közölte: kétmillió adag, egymillió ember beoltásához elegendő koronavírus elleni vakcinát vásárolt Magyarország Oroszországtól.

Magyarországon elsőként az egészségügyi dolgozók kapják meg a Pfizer és a BioNTech által kifejlesztett vakcinát. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

MI A HELYZET MÁS VAKCINÁKKAL?

Miközben az orosz vakcina körüli kérdések mindennaposak, nem mehetünk el amellett sem, hogy folyamatosak a csúszások, a késések. Épp a minap jelentette be az AstraZeneca brit gyógyszergyárról egy magas rangú uniós vezető, hogy gyártási gondok miatt 60 százalékkal, 31 millió adagra csökkenti az első negyedévben az Európai Uniónak szánt vakcinaszállítmányokat az AstraZeneca. A cég március végéig mintegy 80 millió adag védőoltást tervezett szállítani az EU 27 tagországának, de ezt, úgy tűnik, nem tudják megvalósítani. Az EU egyébként mintegy 2,5 milliárd euró értékű előzetes kötelezettségvállalási szerződéseket kötött csaknem 2,3 milliárd adag potenciálisan hatékony vakcinára hat oltóanyaggyártó vállalattal. Az árazás, a szállítási és egyéb kulcsfontosságú feltételekről szóló részleteket titkosították.

A Pfizer háza táján sem egyszerű a helyzet.

– ezt közölte a héten Stefan De Keersmaecker, az Európai Bizottság illetékes szóvivője. A szóvivő arról is beszélt, hogy az Európai Unió oltási stratégiája nem terjed ki az orosz fejlesztésű Szputnyik V vakcinára, ezért annak beszerzéséről a tagállamok szabadon tárgyalhatnak. Szerinte a legfontosabb, hogy a szerződésekben lekötött szállítások megtörténjenek, és az oltóanyagok minél hamarabb a tagországokban kerüljenek. Érdekes, hogy ennek ellenére Fekete-Győr mégis a magyar kormány döntéseit és az OGYÉI szakembereit kritizálja.

Bíró Krisztina szakgyógyszerész hűtőbe teszi a koronavírus elleni oltóanyagot, a Pfizer-BioNTech vakcináit a Debreceni Egyetem Klinikai Gyógyszertárában 2020. december 26-án. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

MÉG NINCS MEGÁLLAPODÁS AZ EU-VAL

Oroszország reméli, hogy februárban az EMA felülvizsgálja a Szputnyik V oltóanyagot, és engedélyezni fogják annak használatát az uniós államokban. A jelenlegi szabályozás szerint a kormányok köthetnek megállapodásokat közvetlenül a vakcina gyártójával – ahogy azt Magyarország is tette –, azonban uniós szinten még nem vezették be az orosz fejlesztésű vakcina használatát. Vlagyimir Putyin orosz elnök még augusztusban jelentette be, hogy kifejlesztették a világ első regisztrált koronavírus elleni oltóanyagát, azonban az EMA-val a mai napig nem jött létre közös megállapodás. A Szputnyik V vakcinát Szerbiában és Fehéroroszországban, valamint Argentínában, Venezuelában, Bolíviában és Algériában is engedélyezték.

A magyar hatóság, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet egyébként már lezárta az orosz és az oxfordi vakcina engedélyeztetési eljárását is. Pénteken Müller Cecília országos tisztifőorvos üdvözölte, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelentős mennyiségű Szputnyik V vakcinát vásárolt Oroszországban. A szakember szerint a vakcina hatásos, hatékony és megbízható, amiről az OGYÉI szakemberei is megbizonyosodtak a helyszínen. Müller Cecília szerint a Szputnyik V-ből két oltás szükséges és 21 napos különbséggel kell beadni őket.

A vizsgálatról az OGYÉI főigazgatója, Szentiványi Mátyás a Magyar Hírlapnak elmondta, hogy az bő két hónapon át tartott, papírokból dolgoztak és a helyszínen is tanulmányozták a gyártást és a laboratóriumi munkát.

– mondta el Szentiványi, aki szerint

Forrás: Magyar Nemzet, Hír TV, Magyar Hírlap, MTI; Kiemelt kép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.