Pesti Srácok

Az Ügy: van, aki oszt, van, aki hőzöng, hogy nem osztogathat a közösből a saját haveroknak (Videó)

Az ünnepek és az új év kezdete is máshogy telt, mint ahogy megszoktuk, van azonban, ami nem változik: országszerte egymást érték a jótékonysági akciók, adakozások, az ellenzék pedig még karácsony idején is csak uszított és hazudozott. Kormánypárti oldalon osztottak ételt, karácsonyfát és adományokat, de igazi mentőövet is. A kormány olyan adókönnyítést rendelt el, ami vállalkozások és munkahelyek tömegét mentheti meg. Eközben mit tett az ellenzék? Lekapcsolta a köztéri ünnepi fényeket, fellázadva, amiért nekik is részt kell vállalni a járvány és a gazdasági válság enyhítésében. Az Ügy az új év első riportjában Szombathelyre látogatott, ahol Hende Csaba, az Országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnöke, országgyűlési képviselő a kórház onkológiai osztályán önkénteskedett. A honatya nemrég már segített megmenteni a várost a csődtől, karácsony alkalmából pedig a kórházi dolgozóknak osztott ki ezer adag halászlét és süteményt. A balliberális városvezetés közben szinte sokkot kapott, hogy jövőre nem tud annyi pénzt szétosztani a haverok és családtagok között, mint korábban. Az Ügy második második riportjában a Gyurcsány házaspár tudathasadásos állapotáról hullott le a lepel egy kis múltidézés segítségével.

– mondta a PestiTV Az Ügy című műsorában Hende Csaba, az Országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnöke. Szombathely, amelynek országgyűlési képviselője Hende Csaba, érdekes helyzetben van. Miközben a városban élők, a helyi vállalkozások örülnek az adókönnyítésnek, a város polgármestere, a szocialista Nemény András és a helyi baloldal az ünnepek előtti napokban végig uszított, lázított a kormány ellen. Az ellenzéki vezetésű város szándékos tönkretételéről beszélnek, miközben a jobboldali kormány az utóbbi években nemegyszer mentette meg a megyeszékhelyet.

Az Ügy riportjában Hende Csaba mellett megszólalt Illés Károly, a Fidesz frakcióvezetője is. Kiderült, hogy évekkel ezelőtt, a korábbi szoci városvezetés által felhalmozott tizennyolcmilliárdos adósságot vállalta át a kormány. Az önkormányzati választások után, tehát már Neményék idején kaptak ötmilliárd forintot egy beruházó cég támogatásaként, hogy autóipari gyár épüljön a városban; ebből telekvásárlás címén kétmilliárd került az önkormányzat kasszájába. És nemcsak ez a pénz állt rendelkezésre. Miközben 2010-ben az akkori fideszes vezetés nemhogy üres kasszát, hanem tizennyolcmilliárd forintos adósságot örökölt, Neményék pedig komoly tartalékokat, most mégis azért sírnak, hogy nincs pénz.

PestiSracok facebook image

A kérdés az, hogy mire nincs, vagy mire nem lesz elég. Mondjuk a saját klientúrájuk, haverjaik és családtagjaik díjazására, munkavégzés nélküli tanácsadói státuszokra. Valójában ez az ő bajuk – ez is kiderült Az Ügyből.

A PestiTV műsorának második riportjában Gyurcsány Ferencet és feleségét szembesítették azzal, mit is gondoltak nem olyan régen egy ellenzéki összefogásról, a Jobbikról, na meg hogy vélekedett Gyurcsány a nyugdíjakról akkor, amikor még ő volt a miniszterelnök. Nézzék vissza Az Ügy szombat esti adását, érdemes!

Vezető kép, videó: PestiTV

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.