Pesti Srácok

Fideszes aktivisták megtámadása miatt ítélte el a Jobbik újpesti politikusát a bíróság

Fideszes aktivisták megtámadása miatt ítélte el a Jobbik újpesti politikusát a bíróság

Garázdaság miatt nem jogerősen három év próbára bocsátotta Szabó Balázs újpesti jobbikos politikust a bíróság – tudta meg a PestiSrácok.hu. A vád szerint Szabó két fiatal fidelitasos aktivistát támadott meg még 2018 áprilisában. Szabónak nem ez az első ügye, hiszen korábban szintén garázdaságért, illetve hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt pénzbírságot szabtak ki rá, illetve egy éve rasszista bűncselekményért ítélték elsőfokon felfüggesztett börtönre. Az ellenzék nagyon sokáig kitartott a zűrös ügyekbe keveredett képviselő mellett; a Jobbik csak azután függesztette fel januárban Szabó párttagságát, hogy kiderült, a politikus tavaly decemberben egy oroszokhoz köthető szervezet pénzén, magánrepülőn utazott a Közép-afrikai Köztársaságba választási megfigyelőnek.

Elsőfokon, garázdaság miatt három év próbára bocsátotta Szabó Balázs újpesti jobbikos, összellenzéki támogatású önkormányzati képviselőjét a Budai Központi Kerületi Bíróság – tudta meg a PestiSrácok.hu. Szabó a vádirat szerint 2018 áprilisában fideszes aktivistákra támadt rá a XI. kerületben. Úgy tudjuk, a fiatalok a Jobbik választási plakátját fújták le éppen, amikor a több társával együtt megjelent Szabó és a vád szerint nekifutásból hátulról rúgta meg az egyik fiatal fideszest, míg a segítségére siető barátját megütötte. A Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség ezek után garázdaság vétsége miatt emelt vádat az ellenzéki képviselő ellen, a bíróság pedig 120 óra közérdekű munkát szabott ki rá. Szabó azonban a tárgyalás megtartását indítványozta, így az ügy bírósági szakba került. Szabóék felmentésért fellebbeztek, míg az ügyész három nap gondolkodási időt kért.

Több ügye is volt már

Szabót egyébként 2008-ban egyszer már pénzbüntetésre ítélték, miután csoportosan elkövetett garázdaság és hivatalos személy elleni erőszak bűntettében bűnösnek találták. Továbbá egy éve egy másik bűncselekmény miatt is elítélte a bíróság: a jobbikos politikus és bűntársai a vád szerint sörösüveggel és kavicsokkal dobálták meg, majd megverték a szabadságukat Magyarországon töltő tunéziai fiatalokat, akiket először – több társukkal együtt – körbeálltak és rugdostak, majd szidalmazni kezdték a külföldieket azzal a felszólítással, hogy „takarodjanak az országból”. Szabóék ellen eredetileg garázdaság miatt indult eljárás, ám az ügyész gyűlölet-bűncselekményre módosította a vádat, majd a II. és III. Kerületi Bíróság tavaly február 5-én két év, végrehajtásában öt évre felfüggesztett börtönre ítélte három rendbeli közösség tagja elleni erőszak bűntette miatt az ellenzéki képviselőt és vádlott-társait. A kerületi ügyészség végrehajtandó börtönbüntetés és közügyektől eltiltás miatt fellebbezést jelentett be, így az ügy másodfokon folytatódik.

PestiSracok facebook image

Szabó Balázs Újpest 10. számú egyéni választókörzeti, egyben települési kompenzációs listás jelöltje volt a Momentum, DK, MSZP, Párbeszéd, LMP, Jobbik, UPK Újpestiek Közössége szervezetek alkotta ellenzéki összefogásnak, majd az önkormányzati választáson képviselővé is választották. Szabót nemrég felfüggesztette pártja, miután kiderült: egy oroszokhoz köthető szervezet pénzén, magánrepülőn utazott a Közép-afrikai Köztársaságba választási megfigyelőnek tavaly decemberben (a többi balhéja a Jobbikot eddig nem zavarta). Szabó ugyanakkor legutóbbi nyilatkozata szerint sem jobbikos párttagságáról, sem újpesti képviselői mandátumáról, sem önkormányzati tisztségeiről nem mond le.

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.