Kádár János kegyetlen bosszút állt barátjáért, Mező Imréért, aki a kitelepítések egyik kulcsfigurája volt
Kádár János nem a barátkozásban volt erős, hanem inkább politikustársai elárulásában. Egy embert engedett közel magához: Mező Imrét, aki az 1956. október 30-i Köztársaság téri összecsapás áldozata lett. Tóth Eszter Zsófia történész írásában annak járt utána, mit tudunk a két kommunista pártfunkcionárius barátságáról, milyen szerepet játszott Mező Imre a kitelepítésben és melyek voltak utolsó szavai. Nem a kommunizmust éltette, az tény.
Kádár János állítólag kevés embert engedett közel magához és ezek egyike Mező Imre volt. Jó barátjaként is emlegették, ezért rázta meg Kádár Jánost annyira az elvtárs halála a Köztársaság téri Pártház 1956. október 30-i ostromakor. Mező Imre amúgy nem a Köztársaság téren hunyt el, hanem napokkal később, kórházban.
Kádár János árulásai
Kádár János, mint köztudott, nem a barátkozásban volt erős, hanem inkább politikustársai elárulásában. Három fontos embert árult el élete során.
Az első Rajk László volt, akit személyesen vett rá koncepciós perében a beismerő vallomás megtételére. A második Nagy Imre miniszterelnök, akinek kivégeztetésével élete alkonyán is viaskodott. A harmadik pedig Alexander Dubček, akinek 1968-as reformkísérleteit először támogatta, majd tudva azt, hogy Brezsnyev Csehszlovákia lerohanását tervezi szövetségeseivel, köztük Magyarországgal, nem figyelmeztette a csehszlovák politikust, annak ellenére, hogy személyesen találkoztak.
A Köztársaság téri Pártház ostroma
A Köztársaság téri Pártház ostromának kiindulópontja 1956. október 30-án az volt, hogy elterjedt a városban: a pártház alatt kazamaták vannak, amelyekben politikai foglyokat őriznek.
Az 1950-es évek csengőfrászos időszaka után, amikor szájról-szájra terjedtek a történetek az éjszaka ártatlan embereket elhurcoló fekete autókról és az emberi húsdarálókról, az internálótáborokban eltűntekről és a kitelepítettekről, nem csoda, ha az emberek a Köztársaság téri pártház alatt kazamatákat sejtettek.
Szerencsétlen tragédia, hogy a Köztársaság téri ostromnak esett áldozatul Jean-Pierre Pedrazzini fotós is.
Mező Imre, a kitelepítés irányító kegyetlen pártkáder
Mező Imre Mehrel Izsák néven született 1905-ben, részt vett a spanyol polgárháborúban, 1945-től több kommunista pártfunkciót betöltött.
Ami nagyon fontos és nem közismert: Mező Imrének, a budapesti MDP titkárának az 1951-es budapesti kitelepítésben játszott szerepe.
1951. május 21-én kezdődött Budapestről az osztályidegeneknek, a rendszer ellenségeinek tartottak kitelepítése és tartott 1951. július 18-ig. Budapesten kitelepítési listára vettek 6644 családot, 17530 főt, ebből a véghatározatot átvette 5893 család, 15037 fő.
Kitelepítettek 5182 családot, 12704 személyt. A kitelepítetteket ingó vagyonuk nagy részétől és ingatlanvagyonuktól megfosztva vidéki kuláknak minősített családokhoz telepítették.
Mező Imre 1951. június 13-án cinikusan hivatkozott az 1939-es törvényre, mint kitelepítési alapra: „meg vannak egyes elvtársak is lepve, hogy 1939-es törvényre hivatkozunk. Van egy törvény, mely szerint ki kell tiltani a nem kívánatos elemeket Budapest területéről, természetesen ezt akkor a kommunistákra értették. Ezt mi felhasználjuk, és ennek a törvénynek az alapján tiltjuk ki a reakciós elemeket” – tárta fel Palasik Mária a Századok 2015/6. számában. Jómagam is láttam Budapest Főváros Levéltárában olyan, a kitelepítés szervezésével, levezénylésével kapcsolatos dokumentumot, amelyet Mező Imre írt alá.
Irgalmatlan, kegyetlen intézkedéssorozat köthető politikusi tevékenységéhez.
Együtt kirándultak Kádárral
Földesi József Perben, hűségben című kötetéből közölt részleteket a Kapu 1989. januári száma. Eszerint Mező és Kádár barátsága 1954-ben vált szorossá. Kádár a börtönből kiszabadulása után a XIII. kerületi pártbizottság élére került, Mező Imre segítette a pártéletbe visszailleszkedését.
Mező idegileg kimerült volt, így együtt kirándultak a Kádár házaspárral, leggyakrabban a Börzsönybe.
Mező Imre utolsó, a Péterfy Sándor Kórházban töltött napjairól felesége visszaemlékezéséből tudhatunk meg részleteket. Mező Imréné szidta a kórházi személyzetet, hogy nem kapott a férje időben infúziót. Viszont úgy tűnik, Mező Imre nem megbékélve távozott e világból, sőt.
Utolsó szavai feleségéhez a következők voltak: „Amiatt a gazember miatt kell meghalnom” – utalva ezzel Rákosira. Persze nem várhatunk Goethe-i magasságokat egy olyan kommunista pártfunkcionáriustól, aki emberek tízezreinek életét tette tönkre élet és halál mezsgyéjén, de azért mégis... Még csak nem is éltette a kommunista mozgalmat sem.
II. János Pál pápa (Köztársaság) tér, a pártház ostromakor kivégzett védők holtteste. Forrás: Fortepan/Rédei Mária
Mező Imréné gyárigazgató ámokfutása
Kádár János felesége, Tamáska Mária a Magyarország című hetilapnak nyilatkozott Kádár János és Mező Imre kapcsolatáról 1989. november 10-én. Tamáska Mária szerint jól megértették egymást. Kádár János felhívta 1956. október 30-án feleségét, hogy látogassa meg Mező Imrét a kórházban. Az orvos, bár nem szívesen, de megengedte ezt; arra kérte az asszonyt, hogy ne érjen hozzá Mező Imréhez a látogatás közben.
Tamáska Mária szerint Kádárnak azt üzente a haldokló: vigyázzon magára. Ez olyan „túl szép, hogy igaz legyen” visszaemlékezés, szemben Mező Imre feleségének emlékeivel.
Mező Imréné maga is pártfunkcionárius volt. Hasonlóan más, az „ellenforradalom” áldozatául esett férfiak özvegyeihez és anyáihoz, kiemelt funkciót kapott: egy gyár igazgatója volt. A Népszabadság igen ravasz húzással, 1989. június 8-án első oldalon közölte Mező Imréné levelét, napokkal Nagy Imre és társai újratemetése előtt.
Mintha az MSZMP napilapja élő lelkiismeret funkcióját szerette volna betölteni, hogy a társadalom ne feledje az ún. ellenforradalmi áldozatokat.
Az elvtársi üdvözlettel aláírt levél célja még mindig az „emberséges szocializmus” volt, amit már 1968-ban sem lehetett megvalósítani:
Bízom benne, hogy az áldozat nem volt hiábavaló. A nemzet akkori tragédiája, családok tragikus sorsa, ha lassan és ellentmondásosan is, az emberséges szocializmus gyakorlatát hozhatja létre.
A Kapu 1989. augusztusi számában közölt nyílt levelet erre válaszul, amelyben Mészáros Sándor, a Lágymányosi Dohánygyár munkástanácsának tagja – akit az 1956-os forradalom után meghurcoltak, tönkretettek – Mezőné felelősségét firtatta az ügyben.
Ön nagyon jól tudta, hogy a gyárban államrend elleni összeesküvés, illetve szervezkedés nem volt, azok a személyek, akiket elítéltek, mindvégig, amíg helyükön voltak, emberi magatartásukkal védték az állam vagyonát, szervezték a munkát és látták el élelmiszerrel a gyár dolgozóit
– írta a Kapu augusztusi száma.
Azt, hogy milyen szoros volt a két politikus barátsága, netán miről beszéltek közös kirándulásaikon, nem tudjuk meg. Mindenesetre Kádár János az egész „ellenforradalmi kultuszt” a Köztársaság téri eseménysorra, a lincselésekre és Mező Imre tragikus halálára építette.
„Halálában is győzött” – írta a Népszabadság Mező Imréről propagandacikkét 1980. december 12-én. A Kádár-rendszer mindvégig elhallgatta Mező Imrének a kitelepítésben betöltött ördögi szerepét, és ezzel mindeddig adós maradt az utókor a tízezres nagyságrendű áldozat ellenére is.
