Pesti Srácok

Ahol nincs vagy legalábbis nem lenne helye politikai csatározásnak: egészségüggyel, járványügyi kérdésekkel és a nyitás gondolatával foglalkozik Az Ügy (PestiTV, szombat, 20.30)

Ahol nincs vagy legalábbis nem lenne helye politikai csatározásnak: egészségüggyel, járványügyi kérdésekkel és a nyitás gondolatával foglalkozik Az Ügy (PestiTV, szombat, 20.30)

Hol van és hol nincs helye pártpolitikának, politikai kampánynak – ez a központi kérdése Az Ügy mindkét mai riportjának. Az első részben egy egészen abszurd gyulai történetet mutatunk be, ami még a 2019-es önkormányzati választásokig nyúlik vissza. Második, nagyobb riportunkban a koronavírus-járványban aktuális helyzetünket jártuk körül: hol tartunk most, túl vagyunk-e a nehezén vagy az még csak ezután jön, lehet-e már kacérkodni a nyitás gondolatával, és ha nem, meddig bírnak még kitartani azok, akik a pandémia miatt veszítették el bevételüket, munkájukat...

Felelevenítjük az alföldi város egyik háziorvosi rendelője asszisztensének, M.-né H. Beáta egészen elképesztő pofátlanságát – ahogy munkaidőben, az orvosi rendelőben kampányolt Márki-Zay mozgalmának színeiben önkormányzati képviselőjelöltként választáson indult férjének. Nemcsak kijárkált a munkahelyéről, hanem odabent is, munka közben – vagy ki tudja, olykor talán helyett – a férje politikai hirdetéseit szerkesztette, a pácienseket is politikai gondolataival traktálta, majd a felírt receptekhez gémkapoccsal tűzött kampányszórólapot. Tavaly egyébként Beáta már önkéntes varrónőként és modellként próbálkozott – O1G-feliratos maszkokat varrt és pózolt bennük a világhálón. Utánajártunk, mi történt az asszonysággal azóta...

Második, a Covid-helyzetről szóló riportunkban arra is kerestük a választ, mennyiben valósak és mennyire az ellenzéki politikusok által gerjesztettek a napjainkban tapasztalható indulatok, és a mások nyomorában való, politikai haszonszerzés reményében történő tapicskolás milyen veszélyekkel járhat. Riportunkban megszólal a szombathelyi Markusovszky Kórház mellkassebészeti osztályának főorvosa, akinek osztályát korábban koronavírus-intenzívosztállyá alakították. Egy harmincas éveiben járó fiatal nő is beszél, aki kőkemény harcot vívott, mire sikerült legyőznie a Covid-fertőzést. Beszéltünk vendéglősökkel, panziótulajdonosokkal, de még taxissal is. És ellátogattunk a turizmusból élő Balaton-felvidéki kisvárosba, Sümegre, ahol az önkormányzat a bevételei egynegyedét elveszítette, a polgármester mégsem siránkozik, hanem a kevesebből is azt nézi, ők hol, miben tudnak segíteni.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.