Pesti Srácok

Homályos válaszokat kaptunk Niedermülleréktől a Molnár Antal Zeneiskola ügyében

Homályos válaszokat kaptunk Niedermülleréktől a Molnár Antal Zeneiskola ügyében

Egy korábbi képviselő-testületi döntés szerint ugyan a Molnár Antal Zeneiskolának újították fel azt a Damjanich utca 4. szám alatt található épületet, amit most a FreeSZFE Egyesület foglalhatott el, az önkormányzat most mégis azzal védekezik, hogy nem kötelezte őket határozat arra, hogy végül tényleg a zeneiskolának kell átadni a kifejezetten zeneoktatásra, koncertelőadásokra alkalmas, hangszigetelt épületet. Ilyen és ehhez hasonló válaszokat kaptunk a Niedermüller Péter vezette önkormányzattól kérdéseinkre. Ezek szerint ők azt hiszik, az iskola vezetése viccből vett részt az épület átépítésének tervezésében. Azokra a kérdéseinkre pedig, hogy miből fogja a pályázatot elnyert alapítvány finanszírozni a bérleti díjat, egy elég ködös választ kaptunk, miszerint a pályázónak van erre terve, de azt nem tudtuk meg, hogy mi az. Kedvezményre azonban valószínűleg nem jogosultak, ugyanis a nyilvántartás szerint a Várkonyi Zoltán Alapítvány nem közhasznú szervezet.

Levélben fordultunk a minap a DK politikusához, Niedermüller Péterhez, hogy néhány apró, ám annál fontosabb részletet megtudjunk a Molnár Antal Zeneiskola versus Várkonyi Zoltán Alapítvány körül kibontakozott épületháborúról. A többi között arra voltunk kíváncsiak, hogy ha a Damjanich utca 4. szám alatt található ingatlan felújítása már 2019-ben elkészült, akkor miért nem adták már korábban azt át a zeneiskolának, amelynek vezetője a tervezésben saját bevallása szerint – amit dokumentumokkal is tud igazolni – részt vett. A választ a polgármester sajtósa, a nemrég a Klubrádióból távozó szerkesztő-műsorvezető Kovács M. Veronika válaszolta meg nekünk. Mint írja:

Ha jól értjük, akkor most az a helyzet áll elő, hogy a korábbi képviselő-testület megszavazta, hogy ennek a zeneiskolának újítják fel az épületet – ezért is vett részt az iskola vezetője a tervezésben –, de tulajdonképpen nem is kell nekik átadni, mert az önkormányzat időközben meggondolta magát.

PestiSracok facebook image

Valamikor, valamiből majd fizetnek

Azt is számos alkalommal meghallgathattuk már – így mostani válaszlevelükben is ragaszkodtak ahhoz, hogy leírjuk –, hogy mivel a rossz, csúnya kormány drasztikus elvonásokkal sújtotta az önkormányzatot, ezért nem mondhatnak le semmilyen bevételről, hiszen ezek szükségesek ahhoz, hogy támogatni tudják a szociálisan rászorultakat és fenn tudják tartani a kerület működését. Ezért az a kérdés is megfogalmazódott bennünk, hogy a pályázaton nyert alapítvány miből fogja a több mint kétmillió plusz áfa bérleti díjat kicsengetni. Erre megint egy nagyon egyszerű, semmitmondó, konkrétumokat nem tartalmazó, úgynevezett „nesze semmi, fogd meg jól” választ kaptunk:

Egyébként az alapítvány és az egyesület sem végez olyan oktatási tevékenységet, ami akkreditált, ezért tandíjbevételre például nem számíthatnak. Mint megtudtuk, a távlati célok között szerepel az oktatási tevékenység akkreditálása. Ahogyan azonban korábban arról mi is beszámoltunk, a Várkonyi Zoltán Alapítvány jogosult lehet kedvezményes bérleti díjra, ugyanis a pályázati kiírásban az szerepel, hogy lehet élni kedvezményekkel, amiről egy korábbi dokumentum (képviselő-testületi határozat) is ír. E határozat szerint 50 százalékos kedvezmény jár a karitatív, közérdekű, közhasznú egyesületi, alapítványi tevékenység folytatásáért. Ám a nyilvántartás tanúbizonysága szerint sem az egyesület, sem az alapítvány nem közhasznú.

A birosag.hu szerint a Várkonyi Zoltán Alapívány nem közhasznú

Érdekes, hogy csak az SZFE tudott a pályázatról

A pályázatot egyébként nagyon gyorsan zongorázták le, mindössze 15 napig lehetett pályázni, és mit ad Isten, az egyedüli jelentkező a Várkonyi Zoltán Alapítvány volt. Megkérdeztük ezért a polgármestert arról is, hogy miért nem értesítették a pályázati lehetőségről a zeneiskolát, ha már egyszer nekik szánták korábban az épületet. A volt klubrádiós szócső Niedermüller nevében azt írta:

Majd felhívta a figyelmet, hogy az önkormányzat vezetése az átláthatóság jegyében ingatlanjairól nyílt és nyilvános pályázatok keretében dönt, és ehhez a gyakorlathoz a továbbiakban is tartani fogja magát.

Petíciót indított a zeneiskola

Korábban Bajkai István, Erzsébetváros volt alpolgármestere, a városrész fideszes választókerületi elnöke, országgyűlési képviselő viszont azt mondta: a pályázati kiírásban a zeneiskolai cél, mint olyan egyáltalán nem szerepel, ezért eleve jogi szempontból nem indulhatott volna a zeneiskola ezen a pályázaton. Kiemelte továbbá:

Az épület híján maradt Molnár Antal Zeneiskola online petíciót indítottak, amit már több mint hétezren írtak alá. Az erzsébetvárosi önkormányzat ugyan azt írja, hogy továbbra is keresi annak lehetőségét, hogy a zeneiskola méltó helyen folytathassa tevékenységét, de ezután az akciójuk után ki tudja, hogy mennyire gondolják komolyan. Persze arra is felhívják a figyelmet, hogy ezt annak ellenére teszik, hogy az intézményt a magyar államnak kell fenntartani, vagyis a Belső-Pesti Tankerületi Központ feladata, hogy a zeneiskola számára megfelelő helyet biztosítson. Ők egyébként ebben – mint írják – lehetőségeik határáig partnerek.

Erzsébetvárosi polgárok egy csoportjának véleménye a flaszteron

Ebben a kerületben mindent lehet

Mint ismert, a 2019-es önkormányzati választás előtt az EP-ből távozó Niedermüller Péter azt mondta, hogy nem indul az önkormányzati választáson, mert nincs ilyen típusú tapasztalata és nem csinál magából bohócot. Ennek ellenére mégis ő vezeti az erzsébetvárosi önkormányzatot, ahol egy zeneiskolát bármikor az út szélén hagynak, ha érdekeik úgy kívánják, de Európa egyetlen zsidó televízióját is utcára teszik – ahol egyébként Niedermüller is számos alkalommal megfordult –, mindeközben pedig korábbi párttársa a szomszéd szobában épp bitcoin-bányászatot folytat.

A vezető képet olvasóinktól kaptuk szombaton.

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.