Pesti Srácok

Gyurcsányék megindították az ellenzéki belháborút és kilövési engedélyt adtak ki Márki-Zayra

Gyurcsányék megindították az ellenzéki belháborút és kilövési engedélyt adtak ki Márki-Zayra

Csodálatos jelenetekben gyönyörködhetünk, máris recseg-ropog az ellenzéki összefogás: Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester nagyinterjút adott a neokomcsi Partizánnak, ahol szóba jött az is, hogy a városvezető korábban már többször kezet emelt gyermekeire. Valószínűleg az egészből nem lett volna semmi, ám Márki-Zay elkottyantotta: attól tart, hogy az ellenzék elárulja az előválasztást, ezt pedig Gyurcsányék nem hagyhatták szó nélkül és megindították a támadást a Nyugati Fényen.

Egy meglehetősen unalmas interjút adott a Partizánnak Márki-Zay Péter, aki szerint egy esetleges 2022-es kormányváltás után lennének árulók az ellenzékben. Pontosan nem mondott neveket, de így is elég volt a csetepatéhoz. Felemlítette továbbá, hogy a 2018-as választás előtt rengeteget veszekedett Vona Gábor akkori Jobbik-elnökkel, mert szerinte a választási eredményeket nagyban befolyásolta az, hogy Jobbik nem volt hajlandó visszaléptetni a jelöltjeit. Úgy fogalmazott, hogy rengeteg ellenzéki árulásról tud, akár az önkormányzati választásokon, akár azok után.

– fogalmazott, majd azzal folytatta, hogy az ellenzéki pártok a kritikus pillanatokban sokszor nem az ország érdekének megfelelően döntenek. A politikusból hirtelen politológussá avanzsáló polgármester szerint '22-ben az ellenzéki pártok némelyikét bele kell zsarolni (!) az összefogásba, mert aki ebből kimarad, az ellehetetlenül. Ezután szögezte le újfent, hogy egy kormányváltás után is biztosan lennének árulók. Gyurcsányék nagyon berágtak erre és a heccblogjuk vöröslő fejű publicistáját rá is állították a témára. Természetesen nem az árulással kapcsolatban kritizálták eddigi szövetségesüket, hanem azért, mert az többször is kezet emelt gyermekeire.

PestiSracok facebook image

– írta Barna Zsuzsa.

Itt jegyezném meg, hogy természetesen ez egy rendkívül elítélendő dolog, de megnéztem volna Barna Zsuzsát, megírta volna-e a cikkét, ha Márki-Zay nem száll bele egy picit a gyurcsányi összefogásba.

A DK házimagazinjának a szerzője kitér arra is, hogy sokkal többről van szó annál, mint hogy Márki-Zay megütötte-e már a gyerekeit, és hogy ezt bátran vállalja-e. Itt jön az érdekes rész, mert a nyilván pártutasításra megírt publicisztika konkrétan Márki-Zay személyét minősíti és azt sugallja az olvasó számára, hogy egy ilyen embert normális választó nem akarhat miniszterelnöknek. Értsd: csak a Gyurcsány, vagy akire ő rámutat.

– írta a szerző, majd azzal kritizálta a városvezetőt, hogy a saját rendszerében sem következetes, mert egyrészt azt mondja, hogy nem büszke erre, néhány pillanattal később viszont a kérdésre, hogy bocsánatot kér-e a gyerekeitől egy-egy ilyen eset után, már nem ad egyértelmű választ. Még később már arról beszél, hogy egy kétéves gyerek úgysem érti a bocsánatkérést, őt az ember ölbe veszi, simogatja, majd pedig kifejti, hogy nagyobb gyereket már nincs is értelme megütni, mert egy pofontól nem fogja abbahagyni a drogozást. Ezek után egy nagyon szép érvelés lejáratás jön, amelyből világosan kiderül, hogy Márki-Zay már most — amikor szó sincs országvezetésről — is képtelen visszavonulót fújni egy olyan kérdésben, amellyel kapcsolatban az ország jelentős része korábban már kinyilvánította egyet nem értését.

A cikk legszebb eleme ezután jön: az olvasó megnyugtatása érdekében a szöveg végére odabiggyesztettek egy disclaimert, mely szerint a szerzőnek van gyermeke, a szerző NEM fideszes, az ellenzéki összefogást maximálisan támogatja, és amennyiben Márki-Zay Péter nyeri az előválasztást, rá fog szavazni, a fenti véleményétől függetlenül. Egyúttal nem gondolja, hogy a „sajátjainkkal” szemben kritikátlannak kell lennünk.

Csodálatos, feldobta a napomat, csak így tovább, ellenzék! Nagyon jót röhögtem :D

Forrás: Nyugati Fény; Vezető kép: Partizán/Youtube-képernyőfelvétel

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.